Csonterősítő, véd a rákkal szemben és fogyni is segít ez az olcsó élelmiszer

Olvasási idő kb. 3 perc

Van egy csodaszer, melynek litere 1500 forint alatt van, s ha egy nap ebből négyszer fogyasztunk egy pohárkával, akkor nemcsak a bőrünk marad fiatal, a csontjaink pedig épek, és lesz kevesebb az allergiás tünetünk, sokkal jobb a bélműködésünk és szebbek az idomaink, de segítségével még a rákkal szemben is hatékonyabban vehetjük fel a kesztyűt.

Évszázadokkal ezelőtt a Kaukázus hegységben, a mai Törökország területén valakinek nagyon jól eshetett egy pohárka fermentálódott aludttej, talán köszönhetően éppen annak a 60 fölötti jó baktériumfajnak, melyek probiotikumokként segítik az emésztési folyamatokat, s ezáltal javítják a bélflóra egészségét is. A jótékony hatást tapasztalva az illető törökül így kiálthatott fel: keyif! A kifejezés, melyből a kefir szó származhat, törökül annyit tesz: jó érzés, örömforrás.

A kefirben található mintegy 61-féle jó baktérium mellett élesztő és magas A-vitamin-, B-12 vitamin-, D-vitamin-, kalcium-, magnézium-, vas-, jód-, K-vitamin-, riboflavin-, folsav- és foszfortartalma gondoskodik a tejtermék számos kedvező élettani hatásáról, melyek közül fontos kiemelni néhányat:

A kefir védi a csontokat

A kalcium főleg az első 20-25 év során épül be az emberi test csontjaiba, de kiemelten fontos a várandós édesanyák számára is a megfelelő kalciumbevitel, és időskorban is pótlásra szorulunk csontjaink állagának megóvása és a csontritkulás megelőzése érdekében. A kefir természetes kalciumának felszívódását a D-vitamin-tartalma segíti. Egy kutatás eredményeiből kiderült, hogy a rendszeres kefirfogyasztástól a csontritkulásban szenvedő betegek esetében javult a csontok ásványianyag-tartalma.

Számtalan kedvező élettani hatása miatt a kefir is igazi szuperélelmiszer lehet
Fotó: minoandriani / Getty Images Hungary

Ápolja a bőrt

A kefir a bélflóra működésére gyakorolt kedvező hatásának köszönhetően a pattanásos arcbőrtől is megszabadítja fogyasztóját.

Segít a daganatos megbetegedések megelőzésében

Mivel a kefir késlelteti az enzimaktivitást, egy kutatás arra mutatott rá, hogy a korai stádiumú daganatos megbetegedések esetében emiatt hatékonyan vethető be.

Támogatja az emésztést

Kutatások igazolták, hogy az ételallergia megelőzése és a nyálkahártya ellenálló képességének fokozása szempontjából a kefir az ígéretesebb élelmiszer-összetevők közé tartozik. Hatékonyan lép fel az irritábilisbél-szindróma, a hasmenés és bizonyos fertőzések okozta fekélyek megelőzésében és kezelésében is. Jótékony hatást fejt ki a vastagbél bélflórájára, a szervezet ellenálló képességének növelése mellett elbánik a kórokozókkal.

Elősegíti a fogyást

A kefir nemcsak salaktalanítja a bélflórát, hanem fel is gyorsítja az emésztést, miközben hosszabban tartó teltségérzetet biztosít. Míg fehérjetartalma magas, kimutatták, hogy napi többszöri fogyasztása hatékonyan segíti elő a fogyni vágyók kilogrammveszteségeit. Úgy kalkulálnak, 5-7 nap alatt akár 2-3 kiló súlyvesztés is lehetséges közbenjárásával.

Jóleső, finom és egészséges minden évszakban
Fotó: esemelwe / Getty Images Hungary

A kefir mindemellett, a benne felelhető Lactobacillus kefirinek hála képes lassítani vagy akár meg is állítani olyan veszélyes baktériumok növekedését, mint a szalmonella, a H. pylori és az E. coli. Ugyan további kutatások bizonyító ereje szükségeltetik, de úgy tűnik, a kefir fogyasztása csökkentheti az éhgyomri vércukorszintet, és minden bizonnyal szabályozza a vérnyomást is.

Kefirdiéta

Éppen ezekért, a laktóz- vagy tejérzékenyeken kívül mindenkinek ajánlatos a kellemes, örömöt okozó, azaz „keyif” kefirfogyasztás, amit imádott tejfölünk egészségesebb alternatívájaként is bevethetünk naponta többször, szinte minden mellé, helyette vagy a tetejére. De még ennél is jobban jöhet egy kimondott kefirdiéta beiktatása, melyben akár napi öt alkalommal is ajánlatos ezt a szuperélelmiszert fogyasztani, például az alábbiak szerint:

  • Reggeli: néhány korpás keksz vagy teljes kiőrlésű pékáru mellé egy pohár kaukázusi kefir.
  • Tízórai: egy marék kesudió vagy mandula egy kis kefirrel.
  • Ebéd: sovány hús salátával, kefirdresszinggel.
  • Uzsonna: egy pohár kefir.
  • Vacsora: egy rozskenyeres szendvics sovány baromfifelvágottal, vagy akár csirkesaláta, de ekkor se feledkezzünk meg hozzá a kefires öntetről.
Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?