Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.
Bár a szájhigiéniára hajlamosak vagyunk pusztán esztétikai kérdésként tekinteni – hogy fehérek legyenek a fogaink és friss a leheletünk –, a valóság az, hogy a hanyag fogmosás sokkal komolyabb károkat okoz a szervezetben, mint azt hinnéd.
A probléma súlyát hazai fronton sem lehet letagadni: az Európai Unión belül ugyanis pont nálunk, Magyarországon az egyik legmagasabb a szájüregi daganatok okozta halálozási arány. Ez a drámai statisztika is egyértelműen jelzi, hogy ideje lenne átértékelnünk a fogmosáshoz való viszonyunkat.
A szájüreg egy időzített bomba: a rákos megbetegedésektől a demenciáig
Dr. Czinkóczky Béla fogszakorvos, szájsebész, a Czinkóczky Implant Központ alapítója arra hívja fel a figyelmet, hogy a legnagyobb tévhit a fogainkkal kapcsolatban, ha azt hisszük: a fogászati gondok megmaradnak a szájüregünkön belül.
![]()
„Nem véletlenül mondják, hogy a száj az egészség kapuja.”

Ha ellustálkodod az esti fogmosást, vagy rendszeresen elblicceled a fogköztisztítást, a szájüregben elszaporodó baktériumok krónikus gyulladásokat indítanak el. A legveszélyesebb az egészben az, hogy a fogágybetegség sokszor teljesen tünetmentesen, alattomosan alakul ki, miközben folyamatos, megterhelő munkára kényszeríti az immunrendszerünket.
Ez a tartós, rejtett gyulladásos állapot pedig idővel az egész szervezetünkre átterjed. A legújabb klinikai kutatások egészen ijesztő összefüggésekre mutattak rá: a szájban burjánzó baktériumok közvetlen kapcsolatba hozhatók olyan súlyos daganatos megbetegedésekkel, mint például a hasnyálmirigyrák.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
De a lista itt még nem ér véget. A kezeletlen fogászati problémák drasztikusan növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, közvetlenül rontják a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők állapotát, sőt, az idegrendszeri leépülést is felgyorsíthatják, így szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában.

Felejtsd el a genetikát: a te kezedben van a döntés!
Sokan hajlamosak a családfára mutogatni, ha szóba kerül a rossz fogazat. Biztosan te is hallottad már azt a kifogást, hogy „nálunk mindenkinek rosszak a fogai, ezt örököltem”. A genetikával azonban legfeljebb a hajlamot örökölhetjük meg, ám az, hogy a fogaink valójában meddig maradnak épek és egészségesek, szinte kizárólag a mindennapi szájápolási szokásainkon múlik.
A Weborvos szakértői cikke szerint a helyes rutint soha nem késő elkezdeni, és a szervezetünk már egészen rövid távon meghálálja a törődést. Nem kell hozzá csoda, csupán következetesség.
























