Stressz, bizonytalanság, szegénység – így változhat meg a bélflóra

Olvasási idő kb. 1 perc

A stressz és a szegénység a bélflóra összetételét is átformálhatja. A nehezebb helyzetben élőknél csökkenhet a baktériumdiverzitás – ami súlyos következményekkel járhat.

A csökkent baktériumdiverzitás összefüggésbe hozható több krónikus betegség kockázatával, ami a társadalmi egyenlőtlenségek biológiai vetületére is ráirányítja a figyelmet – olvasható a Weborvos cikkében.

Így hat a szegénység a bélflórára

Egy brit vizsgálat tanulsága szerint a társadalmi-gazdasági különbségek nem csupán életmódbeli és ellátási eltérésekben jelennek meg, hanem biológiai szinten is mérhetők lehetnek. A kutatók azt találták, hogy az alacsonyabb jövedelmű térségekben élők bélmikrobiomja kevésbé változatos, mint a kedvezőbb helyzetű környezetben élőké.

A szegénység a bélflórán keresztül alapjaiban teheti elérhetetlenné az egészséges életet
Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary

A vizsgálat során több ezer résztvevő mikrobiális összetételét elemezték, és a diverzitás mutatóiban szignifikáns különbségeket találtak a társadalmi státusz mentén. A csökkent baktériumdiverzitás összefüggésbe hozható krónikus gyulladással, metabolikus betegségekkel, elhízással, sőt egyes mentális zavarokkal is.

Ha érdekel, hogy milyen tényezők állnak a jelenség mögött a kutatók szerint, ajánljuk a Weborvos cikkét. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.