Ezek a tünetek szívbetegségekre is utalhatnak: a fáradtság lehet az egyik jel

Olvasási idő kb. 2 perc

A szívproblémák sokfélék lehetnek, jelentkezésük azonban akár komoly veszéllyel is járhat. A tünetek közt pedig olyan „általános” jelenségek is lehetnek, mint például a fáradtság.

A szívbetegség kifejezés nem egyetlen betegségre, hanem egy sor problémára utal, amelyekben a szív szerkezete vagy működése károsodik. Ezek a betegségek világszerte a vezető halálokok közé tartoznak, és gyakran hosszú ideig észrevétlenek maradnak. Sok esetben fokozatosan alakulnak ki, és kezdetben csak enyhe panaszokat okoznak, később azonban súlyos szívelégtelenséghez, ritmuszavarhoz vagy akár hirtelen szívhalálhoz is vezethetnek. 

Több szívbetegség tünete a fáradtság 

A koszorúér-betegség az egyik leggyakoribb szívprobléma - írja a WebMD. Ebben az esetben a szívet ellátó erek beszűkülnek vagy elzáródnak, aminek hátterében leggyakrabban érelmeszesedés áll. A szívizom ilyenkor kevesebb oxigénhez jut, ami  

Idézőjel ikon

mellkasi fájdalmat, szorító érzést vagy égő fájdalmat okozhat, különösen fizikai terhelés vagy stressz hatására.

A szívbetegségek tünetei sokfélék, ám sok köztük a hétköznapinak tűnő panasz
Fotó: manusapon kasosod / Getty Images Hungary

A fájdalom gyakran kisugárzik a bal karba, a nyakba vagy az állkapocsba. Előfordulhat légszomj, hideg verejtékezés, hányinger és erős fáradtság is. Súlyos esetben szívinfarktus alakulhat ki, amikor a véráramlás teljesen megszűnik egy területen. 

Kardiomiopátia 

A szívizombetegség, orvosi nevén kardiomiopátia, a szívizom szerkezetének vagy működésének károsodását jelenti. Ilyenkor a szívizom lehet elvékonyodott, megvastagodott vagy merev, ami rontja a szív pumpafunkcióját. A betegek gyakran tapasztalnak  

Idézőjel ikon

terhelésre jelentkező légszomjat, gyors kifáradást, szívdobogásérzést vagy szabálytalan szívverést.

Előrehaladott állapotban folyadék halmozódhat fel a szervezetben, ami lábdagadást és testsúlynövekedést okozhat. Egyes formák fiatal korban is megjelenhetnek, és akár hirtelen rosszullétet is kiválthatnak. 

A fáradtság mellett jellemzően több tünet is felbukkan
Fotó: artpartner-images / Getty Images Hungary

Szívburokgyulladás 

A szívburokgyulladás a szívet körülvevő hártya, a szívburok gyulladásos megbetegedése. Ez gyakran fertőzés, autoimmun betegség vagy szívinfarktus után alakul ki. Jellemző tünete az  

Idézőjel ikon

éles, szúró mellkasi fájdalom, amely mély belégzéskor vagy fekvő helyzetben erősödhet, ülve előrehajolva viszont enyhülhet.

A fájdalom mellett láz, gyengeség és szapora szívverés is jelentkezhet. Ha a gyulladás miatt folyadék gyűlik fel a szívburokban, az akadályozhatja a szív mozgását, és súlyos keringési problémákat okozhat. 

Szívbillentyűk 

A szívbillentyű-betegségek során a billentyűk nem nyílnak vagy záródnak megfelelően, ezért a vér nem a megfelelő irányba és mennyiségben áramlik. Ez hosszú távon túlterheli a szívet. A tünetek közé tartozhat a  

Idézőjel ikon

légszomj, a fáradékonyság, a szívdobogásérzés és a szédülés.

Súlyosabb esetben ájulás, mellkasi fájdalom és lábdagadás is kialakulhat. Sokszor a panaszok csak akkor jelentkeznek, amikor a betegség már előrehaladott. 

A szívbetegségek tünetei sokfélék lehetnek, és nem mindig egyértelműek. A visszatérő mellkasi panaszok, a légszomj, a szokatlan fáradtság vagy a szívritmus megváltozása mindig komoly figyelmeztető jel. Az időben megkezdett kivizsgálás és kezelés nemcsak az életminőséget javíthatja, hanem életet is menthet.

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, hogy mi az a hétköznapi tevékenység, mely védheti a szívedet.

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.