Ha így mozogsz, elkerül a demencia

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fizikai és szellemi frissesség megőrzését nem lehet elég korán kezdeni, már a 30-40-es éveinkben érdemes dolgozni az időskori hanyatlás ellen. Pszichológust kérdeztünk, mi a legjobb, amit tehetünk.

A 2023-as statisztikai adatok szerint hazánkban mintegy 11-12 ezer Alzheimer-kóros beteg él, zömük 70 év feletti. A statisztikai adatok azonban távol állhatnak a valóságtól, ugyanis Madurka Petra pszichológus szerint a betegség diagnosztizálása nemcsak nehéz, költséges is, hiszen különféle képalkotó és vér-, illetve agy-gerincvelő vizsgálatok is szükségesek hozzá. Egy bizonyos kor, illetve állapot elérése után ezek nélkül a komplex vizsgálatok nélkül nehéz elkülöníteni, hogy demencia vagy Alzheimer okozza az állapotromlást. 

A pszichológus szerint a betegséget már fiatal felnőtt korban érdemes lehet megelőzni, az izommunka és az izomépítés a kutatások szerint kifejezetten alkalmas erre. Azok számára, akik soha nem sportoltak korábban, már napi 20 perc intenzív séta is megfelelő lehet kezdetben, de az igazán hatékony a súlyzós edzés, heti 2-3 alkalommal. 

Mozgással a demencia ellen

Madurka Petra szerint ez nemcsak a szellemi hanyatlás megelőzése, de az olyan mindennapi tevékenységek szempontjából is segítség lehet, mint a lépcsőzés vagy a hajolgatás, ami sokaknak okoz öreg korukban nehézséget. Azok, akik nyugdíjas koruk környékén kezdenek mozogni, sincsenek elkésve. 

Idézőjel ikon

„A legjobb, ha olyan tevékenységet választunk, ami változatos, a mozgások összehangolásával, gondolkodással jár, ezért is jók a csoportos órák, például a zumba. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy minél komplexebb tevékenységet végeznek, sakkoznak, futnak, társas táncolnak, azaz minél változatosabb ingerek érik az időseket, annál könnyebb megtartani a szellemi és fizikai frissességet."

− összegezte a pszichológus, aki úgy véli, a közösségi élményt is adó testedzés vagy mozgás számos pluszhozadékkal odázhatja el a szellemi leépülést, hiszen az emberi interakciók is egyre fontosabbá válnak a kor előrehaladtával. 

A szakértő kiemeli a minőségi, pihentető alvás és a táplálkozás fontosságát is mind az Alzheimer-kór, mind a demencia következtében fellépő szellemi hanyatlás ellen. A kutatások szerint a mediterrán étrend tűnik a leghatékonyabbnak, de már az is sokat segít, ha valaki elhagyja étkezéséből az ultrafeldolgozott élelmiszereket és mérsékli a cukorfogyasztást.

Ebben a cikkünkben a demencia gyanújának első jeleit foglaltuk össze. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.