Többféle rákot is okozhat a tetoválás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kutatók nemrég összefüggést találtak a tetoválás és a rák között. Sőt az is kiderült, hogy a daganat kialakulásának veszélye összefüggésben van a tetoválás méretével.

Immár több mint ötezer éve annak, hogy a tetoválás is az önkifejezés eszközei közé tartozik. A bőrünkre varrott jelképek sokszor nemcsak személyes üzenetet hordoznak, hanem kultúránként különféle jelentést is hordozhatnak. Azonban saját egészségünk megőrzése érdekében nem árt meggondolni, valóban megéri-e bármit is magunkra tetováltatni.

Akár rákos elváltozást is okozhat a tetováláshoz használt tinta

Mielőtt bármilyen szöveget vagy jelképet örökre a bőrünkbe égetnénk, fontos, hogy tájékozódjunk arról, vajon azon túl, amit mi gondolunk, amit mi üzenni szeretnénk a tetoválással, van-e egyéb más jelentése is. Volt, aki tetoválóját börtönbe juttatta tájékozatlansága miatt, igaz, ez extrém eset. Ugyanakkor a tetoválásnak mindenkit érintő következménye is lehet. Egyrészt nem lehet egyik pillanatról a másikra megszabadulni tőle, másrészt, mint kiderült, a tetoválás növelheti több rák kialakulásának esélyét is.

A bőrben lerakódó tetoválótinta kóros sejtburjánzást, vagyis rákot okozhat
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A kutatók dán ikerpárokon elvégzett vizsgálata azt igazolta, hogy a tetoválás növeli a bőrrák és a limfóma kialakulásának kockázatát. 

A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a tetováláshoz használt tinta gyulladást vált ki a nyirokcsomókban, ami krónikussá válhat, és elindíthatja a kóros sejtburjánzást.

Az ikerpárokon elvégzett vizsgálat során a bőrrák kockázata 1,62-szer volt magasabb a tetovált emberek körében. Mind a limfóma, mind a bőrrák esetében fokozott kockázatot jelentett, ha tenyérnyinél nagyobb volt valakinek a tetoválása. 

A vastagbélrák a második leggyakoribb daganattípus, hazánkban évente csaknem 8000 új megbetegedést diagnosztizálnak, akik között egyre több a fiatal. Éppen ezért különösen fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a megelőzésre. Cikkünkből megtudhatod, melyik az a három népszerű étel, amit ha naponta fogyasztunk, csökkenthetjük a bélrák kockázatát.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.