Afrikai vírus fenyegeti Európát, már kimutatták az itteni vízből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kanyaró terjedése Európa-szerte aggasztó méreteket ölt. Legújabb jele egy marokkói vírusvariáns, ami Brüsszel szennyvizében megjelent.

A kanyaró úgynevezett „marokkói variánsa” egy olyan fertőzési hullámból származik, amelyet szakértők történelmi méretűnek neveznek. Marokkóban 2023 vége óta több mint 25 ezer esetet regisztráltak, és mintegy 120 haláleset történt. A járvány gyors terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is fokozott figyelmet fordít a helyzetre. Most pedig belga kutatók azt mutatták ki, hogy ez a Marokkóból eredő vírus jelentős koncentrációban van jelen Brüsszel szennyvizében – jelentette a EuroWeekly.

Erre utal a vízben kimutatott vírus

A belga Vivalis egészségügyi intézet szerint a szennyvízből kimutatott vírus arra utal, hogy a fertőzés sokkal szélesebb körben terjedhet, mint amit a hivatalos adatok mutatnak.

Idézőjel ikon

A vírus koncentrációja március 11-én tetőzött

– ismertette a kutatás eredményeit Elke Wollants, a Leuveni Egyetem Rega Intézetének laboratóriumi vezetője, aki szerint hivatalosan ugyan csupán 18 esetet regisztráltak a belga fővárosban, ám a tényleges szám ennél jóval nagyobb lehet.

A szakemberek szerint érdemes a vírus elleni oltottságot ellenőrizni
Fotó: Balázs Attila / MTI

Egész Európában egyre gyorsabban terjed

A kanyaró terjedése Európa-szerte egyre aggasztóbb méreteket ölt. A legfrissebb adatok szerint Belgiumban 2024. február 1. és 2025. január 31. között 551 fertőzést regisztráltak, amivel az ország a negyedik helyen áll a kontinensen. Hollandiában csak az elmúlt két hétben 45 új esetet jelentettek, és a járványügyi szakemberek szerint Spanyolország és Franciaország is egyre nehezebben tudja kordában tartani terjedését.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint tavaly az európai régióban megduplázódott a kanyarós megbetegedések száma, és több mint 25 éves csúcsra emelkedett.

Így ismerhető fel a betegség

A betegség tünetei közé tartozik a magas láz, a hányás, a köhögés és a jellegzetes piros kiütések, amelyek a fül mögött kezdődnek. A szövődmények súlyosak lehetnek, beleértve a tüdőgyulladást és az agyi károsodást.

A járványügyi hatóságok ezért nyomatékosan javasolják az embereknek, hogy ellenőrizzék kanyaró elleni oltottságukat. Az 1970 előtt születettek többsége természetes úton szerezhetett immunitást, mivel gyermekkorukban nagy valószínűséggel átestek a betegségen. Ugyanakkor a virológus szerint az immunitás szintje csökkenhet, különösen a 30 és 40 év közöttiek körében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.