A legfurcsább betegség: ezeknek az embereknek orvosilag nincs fantáziája

Olvasási idő kb. 2 perc

Képzeld el, hogy nem tudod elképzelni – ugye milyen furcsán hangzik már maga a mondat is? Pedig vannak olyan emberek, bár nem túl sokan, akik mentális képzelőerő nélkül élnek. Hogy boldogabbak-e, mint azok, akik élénk képzelőerővel bírnak, azt nehéz megmondani, ugyanakkor bizonyítottan van egy-két előnye az afantáziának.

Ezzel az agyi állapottal először Francis Galton, az angol polihisztor foglalkozott a 19. század végén, és utána sokáig senki. Több mint száz évvel később a brit Exeteri Egyetem viselkedésneurológiával foglalkozó professzora, Adam Zeman kezdte ismét kutatni az afantáziát.

Mennyire lehet rossz fantázia nélkül élni?

Manapság, amikor rengetegszer hallunk arról, hogy olvassunk mesét a gyerekeknek, mert így fejlődik a fantáziájuk, és hogy ez mennyire fontos, illetve hogy különböző terápiákban alkalmazzák a vizualizációt eszközként akár traumák oldására is, akkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e élni fantázia nélkül. Hogyan olvasunk el egy regényt anélkül, hogy ne használnánk a „belső mozinkat” a képek megjelenítésére?

Fantázia nélkül ez a kép nem készülhetett volna el
Fotó: PM Images / Getty Images Hungary

A kutatók szerint az afantázia nem okoz romlást az életminőségben, és nem hátráltatja az embert a munkavégzésben sem. Sőt, Craig Venter amerikai tudós, aki az emberi genom kutatásának egyik úttörője, azt mondta, az afantáziája miatt jobban tud koncentrálni a munkájára. Ed Catmull, a Pixar korábbi elnöke pedig 2019-ben jelentette be, hogy diagnosztizálták nála ezt az állapotot

Így hat az afantázia az emberek életére

Zeman szerint az afantáziával élőknek annyival könnyebb, hogyha valamilyen traumatikus élmény éri őket, azon könnyebben túllépnek, mert a fejükben nem játszódnak le újra és újra a borzalmas képek. Az afantáziát vizsgáló más tudósok szerint ezeknek az embereknek a jövővel kapcsolatos elvárásaik sem olyan színesek, részletesek, ezért nem is csalódnak akkorát, ha esetleg valami nem úgy alakul, mint ahogy elképzelték. 

Az afantáziával élők könnyebben túllépnek a traumákon
Fotó: Allvisionn / Getty Images Hungary

Ugyanakkor azt fontos hangsúlyozni, hogy az afantáziával élők nem teljesítenek rosszabbul a tanulmányaik során vagy a munkahelyükön, csupán más módszereket alkalmaznak például az ismeretek előhívására. Ám nehézségek okozhat számukra az arcok felismerése vagy mondjuk két tárgy távolságának megbecsülése. 

Mi okozza az afantáziát?

Kutatók egy csoportja vizsgálta azt is, hogy mi áll ennek az állapotnak a hátterében. Bár biztosat egyelőre nem tudnak, az egyik ok genetikai lehet, illetve agyvérzés vagy más agykárosodás is eredményezhet afantáziát. Abban sincs egyetértés, hogy az afantáziás emberek egyáltalán nem tudnak képeket alkotni az elméjükben, vagy van valami az agyukban, ami megakadályozza, hogy észleljék ezeket a képeket.  

Az szintén kérdéses, hogy lehet-e és kell-e egyáltalán „gyógyítani” az afantáziát, de ha ezt megtennék, akkor egyelőre két út tűnik lehetségesnek: az egyik a vizualizálás gyakorlása rajzolás segítségével, vagy az agy nem invazív módon történő enyhe elektromos stimulálása.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy az agyunk hogyan jelzi előre a jövőt, ezt a cikkünket feltétlenül olvasd el.

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.