Ezt a férfibetegséget kevesen ismerik

Olvasási idő kb. 4 perc

A közösségi média hatására a tinédzser fiúknál, fiatal férfiaknál kialakulhat egy veszélyes testképzavar, amelyet nehéz felismerni.

Az evés- és testképzavarral összefüggő pszichés betegségek, mint például az anorexia vagy a bulimia, elsősorban a nőket érintik, és csak kevesen tudnak arról, hogy van egy kimondottan férfiakra jellemző testképzavar: ez az izomdiszmorfia, a testedzésfüggőség.

Mi az izomdiszmorfia?

Bigorexia vagy fordított anorexia névvel is illetik ezt a mentális betegséget, és nem véletlenül: egyes tünetei előfordulnak az anorexiánál is. De míg az anorexiás betegek akkor is túlsúlyosnak látják magukat, ha már kórosan soványak, az izomdiszmorfiások az izomzatukkal elégedetlenek. Erre utal a bigorexia elnevezésben szereplő angol „big”, azaz „nagy” jelző, mert a rendellenességben szenvedők sosem érzik magukat elég nagynak és erősnek, izomzatukat még akkor is kevésnek tartják, ha fizikumuk egyébként jóval átlag fölötti.  

Az izomdiszmorfiában szenvedők sosem érzik magukat elég izmosnak
Fotó: Shutterstock

Önmagában az, ha valaki odafigyel a testére, az egészségére, és rendszeresen edz, még nem jelenti azt, hogy bármilyen testképzavara lenne. 

Idézőjel ikon

Ám ha kényszeresen foglalkozik a fizikumával, izmai kinézetével és méretével, életének központjában a túlzásba vitt, szigorú edzéstervek és speciális étrendek betartása áll, esetleg szteroidokat is szed, az mindenképpen gyanúra adhat okot.

Ha valakin azt vesszük észre, hogy a testedzés inkább aggodalmat vált ki belőle, minden e körül forog nála, emiatt rosszul teljesít a munkahelyén és a mindennapi teendőiben, elhanyagolja a barátait és a párját, az izomdiszmorfiára utalhat. Hosszabb távon táplálkozási, hangulati és szorongásos zavarok jelentkezhetnek, valamint előfordulhat, hogy a túlzásba vitt edzés miatt gyakorivá válnak a fizikai sérülések, a nagy mennyiségű fehérjefogyasztás pedig veseelégtelenséget okozhat. 

Az izomdiszmorfia elsősorban azokat érintheti, akik olyan sportot űznek, ahol kiemelt jelentősége van a fizikumnak, az izmos testalkatnak. Nem véletlen, hogy a testépítők számítanak a leginkább veszélyeztetett csoportnak, becslések szerint náluk 4-5 százalék a betegség előfordulásának valószínűsége. 

A közösségi média hatása a bigorexia kialakulásában

Az izomdiszmorfia általában késő serdülőkorban, korai felnőttkorban jelentkezik, kialakulásához több tényező is hozzájárulhat. A hajlamosító hatások között szerepelnek a szociális és családi okok, mint például egy túlságosan aggódó-óvó anya, elhanyagoló apa, megszégyenítés, bántalmazás, szexuális abúzus. Közrejátszhat még az alacsony önértékelés, a gyerekkori súlyprobléma és az is, ha egy fiút a kései érése miatt bántanak. 

A kiváltó ok általában abban keresendő, hogy soha nem látott mennyiségben ömlenek ránk az egészséges életmóddal, fittséggel, rendszeres testmozgással kapcsolatos tartalmak – ami egészen addig szuper dolog, ha motivációt ad a változtatáshoz, de könnyen problémákhoz vezethet. Az ideálisnak tartott szépség és emberi test bemutatása egyáltalán nem újdonság, de napjainkban folyamatosan bombáznak minket a tökéletes testről készült fotókkal és videókkal az interneten, főleg a közösségi médiában, és nincs ez másképp akkor sem, ha az izmok vannak a főszerepben. 

@pumppalace.tt What is body dysmorphia? #bodydysmorphia #muscledysmorphia ♬ original sound - Pump Palace

Ez a mesterkélt, szerkesztett világ leginkább a tinédzsereknél, fiatal felnőtteknél okozhat gondot, mivel sokszor nem gondolnak bele, hogy amit látnak, az kimondottan azzal a céllal készült, hogy egy ideális képet mutasson be. 

Idézőjel ikon

„A legtöbb 15 éves gyerek nem ismeri fel, hogy az influenszerek főállású munkája az ideális test elérése és fenntartása, hiszen a megélhetésük függ ettől

– mondta a HuffPostnak Joseph J. Trunzo, pszichológiaprofesszor, a Bryant Egyetem Egészség- és Magatartástudományi Karának igazgatóhelyettese. – A kamasz vagy fiatal nem gondol arra, hogy Hugh Jackman napi 8 órát edz 6 hónapon keresztül, hogy Rozsomák legyen, és azt sem veszi észre, hogy nem néz ki mindig így.” Azt sem értik, tette hozzá a szakember, hogy az eszményien dagadó izmokkal pózoló férfiak valószínűleg orvosi felügyelet alatt dehidratálták a testüket, hogy elérjék a kívánt hatást.  

Sok eset rejtve maradhat, mert nem könnyű felismerni

Az izomdiszmorfiát nemcsak azért nehéz azonosítani, mert kevesen ismerik, hanem azért is, mert felületesen nézve egy elhivatott, céltudatos sportolót látunk, aki figyel a testére és az életmódjára. Gyakran megdicsérik a konditeremben, profi sportolóknál eleinte még az edző is azt hiheti, milyen elkötelezett emberrel van dolga. Nem biztos, hogy észreveszik, hogy a háttérben kényszeres viselkedés és egy testképzavar áll, emiatt valószínűleg rengeteg eset rejtve marad. 

A bigorexia komplex betegség, kezelése sok időt vesz igénybe. Fontos szerepe van a pszichoterápiának, ami súlyosabb tünetek esetén kiegészülhet gyógyszeres terápiával. 

Ha tetszett a cikk, olvasd el, melyik betegség állhat a férfiak agresszív vagy vakmerő viselkedése mögött.

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.