Minden fagyasztóban ott van a zöldség, ami szürke hályog és rák ellen is védelmet nyújthat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Évente kétszer termőre fordul, fagyasztva azonban bármikor beszerezhetjük a kiváló vasforrást. Az apró szemek változatosan elkészíthető ételek alapanyagai. Mi most a fagyasztott verzió mellett érvelünk.

A zöldborsó a pillangósvirágúak közé tartozó, hazánk szinte minden konyhakertjében megtermelt zöldségféle. A magyarok körében kifejezetten népszerű növény termesztésében világszínvonalon is az élen állunk, Magyarország a 17. a borsótermelő országok listájában

Évszázadokkal ezelőtt egy szárítva tartósított hüvelyesből készült főzeléket tettek volna elénk az út menti fogadókban, a neolitikum óta kedvelt kis golyócskák eredeti őshazájukban, Közép-Ázsiában még a téli időszak jól tartósítható ételeinek listájában szerepeltek. Európába a népvándorlással kerülhetett, a szárított tartósítási mód – melyet manapság feles borsónak vagy sárgaborsónak nevezünk, hosszú évszázadokig meghatározta a zöldborsófogyasztási szokásokat. Az, amit ma cukorborsónak nevezünk, és frissen eszünk tavasszal és ősszel, a versailles-i királyi udvar nemes hölgyeinek köszönhetően terjedt el. 

A fagyasztott és a friss zöldborsót egyaránt sokan szeretik
Fotó: Images by Marvett Smith / Getty Images Hungary

Ma már frissen fogyasztjuk, de ez nem mindig volt így

XVI. Lajos udvari krónikása volt az, aki az új divatról először beszámolt: őrült hölgyek az étkezés végén eszegették ekkoriban az éretlen borsót, héjastól! A csemege hamar elterjedt a kontinensen.

A borsó termékenységi szimbólumként és a halotti kultúra részeként is virágzó karriert futott be ekkoriban, a koporsókba is tettek belőle, a halotti torok egyik jellemző fogása is ez volt. Mendel is borsókon kísérletezve, a hüvelyeknek és a borsószemeknek köszönhetően alkotta meg a genetika tudományos alaptéziseit.

Genetikai ismereteink is a borsószemeknek köszönhetőek
Fotó: Kilito Chan / Getty Images Hungary

A friss és édes borsószemek pedig a fagyasztási és konzerválási eljárásokkal a 19. században egész évben elérhetővé váltak. Nemcsak kellemes ízre és változatosak a felhasználási módjai, de az egészségre gyakorolt hatásai miatt is világszerte kedvelt élelmiszerré vált. 

Jót tesz a szemeknek és a gyomornak is

Bár kifejezetten bővelkedik különféle vitaminokban, mint például az A-, C-, B-, és E-vitaminok, rostokban is gazdag, azonban a szembetegségek megelőzésében vagy a rákos megbetegedések kialakulása ellen is hatékony lehet a fogyasztása. A borsóban ugyanis rengeteg az antioxidáns, ami nem csak a szabad gyökök elleni harcban segíti a szervezetet. A borsószemek lutein- és zeataxintartalma erősíti a makulát, és megelőzheti a szürke hályog kialakulását. Ehhez természetesen rendszeresen kell fogyasztani. 

Mivel rostokban kifejezetten gazdag, főként, ha zsenge formájában, héjastól esszük, az emésztésre gyakorolt hatása is igencsak előnyös. Kumesztroltartalma okán nem csak a fizikai folyamatokat segíti. A kumesztrol ugyanis egy olyan fitoösztrogén, melynek nagy szerepe van a gyomor rákos megbetegedéseinek megelőzésében. 

Sokáig azt hitték, hogy a fagyasztással az ételek vitamintartalma jelentős mértékben lecsökken, azonban ma már tudjuk, ez egyáltalán nem így van, sőt, egyes zöldségekre kifejezetten jól hat, hogyha jégbe hűtve tároljuk fogyasztás előtt. Így van ez a borsó esetében is. 

Idézőjel ikon

A fagyasztott borsó a keményítőtartalmú zöldségek egészségügyi előnyeivel rendelkezik, miközben növényi alapú fehérjeforrást is biztosít – mondja Emily Wunder dietetikus.

 A Kaliforniai Egyetem kutatásai kiderítették, hogy a fogyasztásra termelt borsónak a friss verzióhoz képest számtalan előnye van, vitamintartalma például jóval magasabb. Az okok a növény feldolgozásában keresendők. Míg ha a boltban frissen vásárolnánk kilóra a zsenge hüvelyest, a termelőknek napokkal korábban be kell takarítani, hogy az érési folyamat csúcsát addigra érje el, mire a boltok polcaira kerül. Így jóval kevesebb napfény éri, és rövidebb ideig jut a földből is tápanyagokhoz, mint ha eleve fagyasztásra szednék, megvárva a tökéletes érettség állapotát.

Ha eleve mirelitnek szedik, sokkal tovább éri a napfény a borsóhüvelyeket
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Fagyasztva ráadásul akár 12 hónapig friss marad, míg nyersen legfeljebb 5-7 napig fogyasztható, mielőtt romlani kezd. Az általánosan használt eljárás ebben az esetben az úgynevezett a gyorsfagyasztás, ami megtartja az összes tápanyagot, néhány vízben oldódó vitamint, például a C-vitamint kivéve. 

A magasabb és koncentráltabb vitamintartalom és a folyamatos hozzáférhetőség komoly érv a fagyasztás mellett, főleg hogy a többi tartósítási módszer, mely a hüvelyesek esetében hatásos, legyen szó akár a szárításról, akár a konzerválásról, számottevően csökkentheti a vitamintartalmat az apró bogyókban. A konzervekbe ráadásul nemcsak a zöldség maga kerül, hanem fűszerek, só, cukrok és egyéb adalékanyagok is, melyek nem csupán a termény ízét befolyásolják, de nagy mennyiségben akár egészségtelen is lehet a fogyasztásuk.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.