Az agydaganat jelei: így ismerheted fel korán a tüneteket

Olvasási idő kb. 3 perc

Kevés riasztóbb betegség létezik az agydaganatnál, sokan mégis csak homályos ismeretekkel rendelkeznek róla. Ezért is szedtük össze, hogy milyen tünetekről ismerhető fel.

Az agydaganat az agy szöveteiben fejlődik ki, és lehet jóindulatú vagy rosszindulatú is. Jellemzője, hogy más daganattípusoktól eltérően nagyon korlátozott helye van a növekedéshez, így nyomást gyakorolhat az agyra. Ez a megnövekedett koponyaűri nyomás pedig szinte azonnal tüneteket okozhat.

Ezek az agydaganat tipikus tünetei

Az agydaganat tünetei a daganat pontos elhelyezkedésétől és jellegétől is függenek. Miközben a jóindulatú daganatok általában lassan növekednek, és nem okoznak panaszokat, addig a rosszindulatúakra éppen az ellenkezője igaz. Lássuk, hogy az utóbbiakra milyen panaszok hívhatják fel a figyelmet.

A tünetek korai felismerése életmentő lehet
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

1. Fejfájás

A rosszindulatú agydaganat egyik leggyakoribb tünete a fejfájás, ami némiképp eltér a migréntől és más elterjedt fejfájástípusoktól. Az agydaganatos fejfájás tartós, súlyos fájdalmat okoz, ami akkor a legerősebb, amikor az ember reggel felébred, és hányinger, hányás is kísérheti.

A lüktető fájdalom tovább súlyosbodhat az olyan tevékenységek közben, amelyek megnövelik a koponyaűri nyomást. Ilyen a testmozgás, a köhögés és a tüsszögés.

2. Görcsrohamok

Az agydaganat görcsrohamokhoz vezethet, ha nyomást gyakorol az agy kommunikációs útjaira, vagy blokkolja azokat. Ez lehet generalizált roham, ami jellemzően hirtelen jelentkezik, az egész testet érintheti, és 2-3 perces lefolyása alatt légzési zavarokat vagy eszméletvesztést okozhat, vagy fokális roham, ami rángató mozgásokkal és beszédproblémákkal járhat.

3. Hányinger és hányás

Az agydaganatok hányingert és hányást okozhatnak – különösen fejfájás esetén, ami szintén a megnövekedett koponyaűri nyomásnak köszönhető. Vannak, akiknél ez az egész napot végigkíséri, míg másoknál csak jön és megy.

Az erős reggeli fejfájás és hányinger agydaganatra is utalhat
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

4. Mozgási zavarok

Az agydaganatok bizonyos típusai a mozgást befolyásoló agyi területekre is hatással vannak, ami miatt koordinációs és egyensúlyi problémák léphetnek fel. Ez megnyilvánulhat szédülésben, járási nehézségekben, gyengeségben, izombénulásban vagy akár a fizikai érzékelés elvesztésében is.

5. Emlékezetkiesés

Az agydaganatban szenvedők gyakran élnek át kognitív változásokat és memóriazavarokat. Ha ugyanis a daganat megzavarja a normális agyműködést, az problémákhoz vezet az új információk tanulásában és megtartásában.

Ez főleg a rövid távú memóriát érinti, így megeshet, hogy emiatt nem emlékszel, mit ettél ebédre, vagy hol hagytad az autód kulcsait.

Ritkábban azonban bekövetkezhet hosszú távú emlékezetkiesés is, például a szeretteid nevének vonatkozásában.

6. Hangulatváltozások

Az agydaganatot gyors hangulatváltozások és a depressziós epizódok is kísérhetik. Becslések szerint az utóbbi tünet minden negyedik betegre jellemző.

A betegek gyakran depressziósnak érzik magukat
Fotó: simpson33 / Getty Images Hungary

7. Személyiségváltozások

A hangulati változásokon kívül az agydaganat személyiségváltozásokhoz is vezethet, amelyek arra késztethetik az embert, hogy a szokásostól eltérően cselekedjen. Egy alapvetően nyugodt természetű ember így azt veheti észre, hogy hirtelen indokolatlanul dühössé és idegessé válik.

A súlyos személyiségváltozások magukban foglalhatják az agressziót, a hallucinációt, sőt az impulzív vagy erőszakos viselkedést is.

8. Fáradtság

Az agydaganatban szenvedők rendkívüli fáradtságot vagy kimerültséget tapasztalhatnak, ami az élet több területére is hatással lehet, és akár a legegyszerűbb feladatok elvégzését is megnehezítheti.

9. Hallás- és látásváltozások

A látásproblémák közé tartozik a homályos látás, a kettős látás, a kóros szemmozgás, sőt a látásvesztés vagy a vakság is, míg a halláselváltozások között a halláscsökkenés, a fülcsengés vagy a szokatlan zümmögés említhető.

Kísérő tünetként a homályos látás sem ritka
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Az agydaganat tünetei gyermekeknél

Az agydaganatok a gyermekeket sem kímélik. Náluk a felnőttekhez hasonlóan gyakori az erős fejfájás, a hányinger, a hányás, az egyensúlybeli vagy koordinációs zavar, a viselkedés szokatlan megváltozása vagy a rohamok jelentkezése.

Ilyen esetben kell haladéktalanul orvoshoz fordulni

A szakemberek azt javasolják, ha súlyos fejfájást tapasztalsz, ami reggel, az ébredéskor a legrosszabb, és a köhögés vagy tüsszögés következtében súlyosbodik, illetve hányingerrel, hányással vagy látásbeli változásokkal társul, feltétlenül fordulj orvoshoz, mert felmerülhet a gyanú, hogy agydaganat áll a háttérben.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.