Ennél több kávét nem inna meg az orvos sem

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kávé mértékletes fogyasztása számos jótékony hatással lehet egy egészséges felnőtt szervezetére. Ám ez csak abban az esetben igaz, ha nem cukrozzuk meg túlságosan az élénkítőnek szánt feketét – hangsúlyozza dr. Mangó Gabriella háziorvos, akitől azt is megtudtuk, mennyi az a napi kávéadag, ami még nem árt az egészségünknek.

A koffein- és a kávéfogyasztással kapcsolatban az utóbbi időben számos egymásnak ellentmondó információ látott napvilágot. A doktornő ezt a kettősséget a müzli fogyasztásához hasonlítja, mondván, a zúzott magvak és szárított gyümölcsök keveréke is csak akkor szolgálja az egészségünket a benne lévő rostokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ha hozzáadott cukrot nem tartalmaz. 

Kávé éjszakai zavartság ellen

Legyen szó müzli- vagy kávéfogyasztásról, nem véletlen, hogy a háziorvos a mértékletes cukorbevitelre figyelmeztet. Bizonyított tény ugyanis, hogy a cukor negatívan hat a központi idegrendszerre, ami akár demenciát, érszűkületet vagy agylágyulást is okozhat. 

A kávé előnyeit akkor élvezhetjük igazán, ha cukor nélkül isszuk
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

„Ha nem visszük túlzásba a kávézást, akár még előnyünkre is szolgálhat, köszönhető ez a benne lévő polifenoloknak. Ezek a növényi eredetű másodlagos anyagcseretermékek, amelyek egyúttal antioxidánsok, jótékony hatással vannak az erek állapotára és működésére. Különösen igaz ez idős korban. Ha valaki éjszakai zavartságra panaszkodik, gyakran azt javaslom, igyon meg egy fél csésze kávét, mert az nagyon sokszor kezeli a problémát, miután a zavartság oka sokszor érszűkületből adódik” – mondja dr. Mangó Gabriella, hozzátéve:

Idézőjel ikon

akinek azonban ingadozik a vérnyomása, semmiképpen ne vigye túlzásba a kávézást.

Így hat a kávé a nők egészségére

A doktornő felhívta a figyelmet egy friss kutatásra, amelybe 200 ezer, elsősorban menopauza utáni nőt vontak be. A vizsgálat azt igazolta, hogy a változókort követően öt éven belül a nőknél ugyanolyan gyakorisággal alakul ki érszűkület, mint egyéb esetben az a férfiakra jellemző.

A mértékkel fogyasztott kávé jó hatással lehet a nők egészségére a menopauzát követően
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

A menopauza előtti nőknél ugyanis az ösztrogén női nemi hormon valószínűleg növeli az úgynevezett jó koleszterin szintjét, valamint fokozza a vérerek ruganyosságát, ezáltal csökkenti a különféle érelzáródások esélyét. A posztmenopauzában azonban a bekövetkező hormonális változások hatására az ösztrogénszint már olyan alacsony, hogy a hormon érfalvédő, antioxidáns, és vérzsírszint-csökkentő hatása elégtelenné válik. Ezért változókor után gyakoribbá válik a magas koleszterinszint és a vérnyomásprobléma.

Idézőjel ikon

„Mindez azt jelenti, hogy a menopauza utáni hormonváltozással a nők utolérik a szív- és érrendszeri megbetegedésben a férfiakat.

Az említett kutatást végző szakemberek ennek mérséklését látták napi 2-3 kávé elfogyasztását követően. Nyilvánvaló, hogy a keringési panaszokat számos egyéb tényező is befolyásolhatja még, ilyen például az, hogy valaki mennyit mozog, hány éves, mennyi feldolgozott élelmiszert vagy zöldséget fogyaszt. Ettől függetlenül azonban igen érdekes összefüggést találtak a kávéfogyasztás és a keringési betegségek megelőzése kapcsán” – mondta dr. Mangó Gabriella.

Naponta ennyi kávét javasol az orvos

A háziorvos a kutatás eredményének ismeretében is a mérsékelt kávéfogyasztást javasolja mindenkinek. Különösen ügyelnie kell erre annak, aki koffeintartalmú étrendkiegészítőt is szed. Ebben az estben nem csupán a kávé, hanem az egyéb más, koffeinben gazdag termékeket is javasolt mellőzni vagy nagyon minimális mennyiségben fogyasztani.

Ha kávézunk, akkor egyéb más koffenintartalú terméket már ne fogyasszunk
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Dr. Mangó Gabriella azt javasolja, hogy ha valaki nem él ilyen koffeintartalmú termékek fogyasztásával, valamint koffeintartalmú étrendkiegészítőt sem szed, továbbá egészséges, naponta kettő-három kávénál többet akkor se igyon. 

Az orvos hangsúlyozta: a napi kávéadag megállapítása mindenképpen az egyéni érzékenységtől függ, hiszen ha valaki már egy kávétól felpörög, akkor neki semmiképpen nincs szüksége továbbiakra.

Az öregedés nem feltétlenül egy fokozatos folyamat, vannak életkorok, amikor kifejezetten felgyorsul az üteme.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.