Ennek a vitaminnak a hiánya stroke-hoz vezethet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás nagyszerű módja annak, hogy megelőzzük a szív- és az érrendszer egészségét, de egy új, Kínában végzett kutatás azt mutatta, hogy a stroke kockázatának csökkentésében jelentős szerepet játszik az is, ha elegendő D-vitamint szedünk.

Kiderült, hogy a D-vitamin-hiány akár 28 százalékkal is megnövelheti a stroke kockázatát. Sőt nemcsak a szélütés esélye nő, hanem a stroke utáni felépülésre is kevesebb a lehetőség.

Több tízezren kapnak évente stroke-ot

Magyarországon 40-50 ezer ember kap évente stroke-ot, 10 percenként kerül egy beteg kórházba miatta, s ami még ennél is ijesztőbb, hogy a szélütés következményeként hazánkban minden fél órában meghal egy ember – derül ki a Magyar Stroke Társaság tájékoztatásából. 

A stroke évente csaknem ötvenezer magyar halálát okozza
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

Ezek az adatok is arra sarkallnak, hogy mindent megtegyünk a stroke megelőzése érdekében. A betegség kialakulásában jelentős kockázati tényezőnek számít az ellenőrizetlen magas vérnyomás, a cukorbetegség és az elhízás, amelyek mindegyike növeli a szívbetegség és a stroke kialakulásának esélyét.

A D-vitamin nem csak a stroke megelőzése miatt fontos

Az egészséges táplálkozás, vagyis a zsírszegény, cukormentes és növényi alapú diéta, valamint a rendszeres sport az előszobája annak, hogy elkerüljük a szív- és érrendszeri betegségeket. A hatékony megelőzés érdekében egy friss kutatás alapján az orvosok azt javasolják, hogy egészségünk védelme és a stroke kockázatának csökkentése érdekében naponta szedjünk D-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítőt.

A stroke megelőzése érdekében az orvosok azt javasolják, hogy szedjünk D-vitamint
Fotó: Galina Zhigalova / Getty Images Hungary

Korábbi kutatások ugyanis azt igazolták, hogy a D-vitamin hiánya növelheti a szívbetegség kockázatát. A kardiológusok szerint a D-vitaminnak nemcsak akkor van kiemelt jelentősége van a stroke kialakulását akarjuk elkerülni, hanem akkor is, ha szeretnénk megőrizni a szívünk egészségét.

A vérrögök is veszélyesek lehetnek

A vizsgálat során a kutatók megfigyelték, hogy az alacsony D-vitamin szinttel rendelkező embereknél 28 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata, és közel háromszor akkora az esélye, hogy szélütés után nem épülnek fel. 

A D-vitamin a szív és az agy egészségének is jót tesz
Fotó: boonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

Bár nem volt szignifikáns kapcsolat az alacsony D-vitamin szint és az agyvérzés kockázata között, de szoros kapcsolat volt az alacsony D-vitamin szint és a vérrögök által okozott ischaemiás stroke, vagyis aközött az állapot között, amikor a vérellátás lecsökken az agyban. 

A kutatók hangsúlyozták, bár nagyon fontos a D-vitamin pótlása, az étrend-kiegészítőkkel, illetve a megfelelő étrenddel bevitt elegendő mennyiségű D-vitamin önmagában nem elég ahhoz, hogy az egészségünket károsító tevékenységeket ellensúlyozzuk. Ez pedig azt jelenti, hogy a hatékony szív- és egészségvédelem érdekében elengedhetetlen, hogy tudatos életmódot folytassunk. 

Bár a legtöbb D-vitaminhoz akkor juthatunk, ha a napon tartózkodunk, vannak olyan élelmiszerek, amelyek szintén jelentős mennyiségű D-vitamint tartalmaznak. E cikkünkben olvashatsz róluk. 

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.