Ezek az ételek árthatnak a legtöbbet a vesénknek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vesebetegség hátterében igen gyakran diabétesz és magas vérnyomás áll, melyek egyebek között egészséges étrenddel megelőzhetők lennének. Ám a tudatos életmód elengedhetetlen része az is, hogy tisztában legyünk azzal, mely élelmiszereket érdemes kiiktatni vagy minimálisra csökkenteni a bevitelüket annak érdekében, hogy minél kevésbé károsítsuk a vesénket.

A veséknek nagyon fontos szerepük van abban, hogy megtisztítsák a vérünket a salakanyagoktól, majd visszajuttassák a vérbe azokat a tápanyagokat, melyekre a szervezetünknek szüksége van. A veséink folyamatosan azon dolgoznak, hogy fenntartsák a testünk egészséges elektrolit-egyensúlyát, lehetővé téve, hogy egyebek között a szívünk és az idegeink jól működjenek. Emellett a vesék hormonokat is termelnek, amelyek hozzájárulnak az új vörösvértestek termeléséhez és a csontok egészségéhez.

A vesénk egészsége bánhatja, ha ezeket fogyasztjuk

Az már sokak által ismert, hogy a szénsavas üdítő italok, kiváltképp a sötét színű, mesterséges foszfáttartalmú üdítők, a fagyasztott készételek, a gyorséttermi ételek, az ömlesztett, gyors érlelésű sajtfélék és a túlzásba vitt húsfogyasztás kifejezetten káros a veséknek.

A sötét színű üdítők kifejezetten káros hatással vannak a vesékre
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A vesebetegségben szenvedőknek általában alacsony nátrium-, fehérje-, kálium- és foszfortartalmú étrendet kell követniük. Ez azt jelenti, hogy egyebek között korlátozniuk vagy kerüljük kell az olyan élelmiszereket is, mint az avokádó, a barna rizs és a csipsz.

A vesebarát étrendre jellemző sajátosságokat nem csupán akkor érdemes betartani, ha már gond van a vesékkel, hanem akkor is, ha szeretnénk megőrizni ennek a páros szervünknek az egészségét. Ennek érdekében javasolt az alábbi ételeket elkerülni.

Konzervek

A nátrium, vagyis a só az egyik fő összetevője a konzerveknek. Ráadásul ez az ásványi anyag gyakran igen nagy mennyiségben megtalálható ezekben a félkész vagy kész élelmiszerekben, miután ez gondoskodik az étel eltarthatóságáról is. Ha azonban túlterheljük a szervezetünket sós étellel, a vesék nem tudják eltávolítani a felesleges nátriumot.

A konzervek is azok közé az élelmiszerek közé tartoznak, melyeket érdemes elkerülni
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Teljes kiőrlésű kenyér

A foszfor és a kálium felhalmozódása szintén problémákat okozhat a vesének. Ezek az ásványi anyagok megtalálhatók a teljes kiőrlésű kenyérben, éppen ezért érdemes mértékkel fogyasztani.

Avokádó

Bár az avokádó jótékony hatással lehet az egészségünkre, veseproblémák esetén érdemes kerülni vagy korlátozni a gyümölcs fogyasztását. Ennek pedig a magas káliumtartalom az oka.

Gyümölcsök

A banánt és sok más trópusi gyümölcsöt is épp a magas káliumtartalom miatt kell mértékkel fogyasztani, ha szeretnénk megőrizni a veséink egészségét. Az ananász azonban megfelelő választás lehet, mivel más trópusi gyümölcsökhöz képest sokkal kisebb mennyiségben tartalmaz káliumot.

A magas káliumtartalmú gyümölcsök sem tesznek jót a vesének
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

De célszerű korlátozni a narancs, a narancslé, a sárgabarack, a datolya, az aszalt szilva, a paradicsom és a mazsola fogyasztását is, helyettük válasszuk a káliumban szegény szőlőt, almát és áfonyát.

Barna rizs

Bár a barna rizs igen tápláló, ám jóval magasabb foszfor- és káliumtartalommal rendelkezik, mint a fehér rizs. A barna rizsnek kiváló alternatívája lehet még a bulgur, a hajdina és a kuszkusz is.

Tejtermékek

Köztudott, hogy a tejtermékek támogatják a csontok egészségét, ennek ellenére a krónikus vesebetegségben szenvedőknek nem javasolt a túlzott fogyasztásuk. A tejtermékek ugyanis természetes foszfor- és káliumforrások, és vesekárosodás esetén ezek az ásványi anyagok felhalmozódhatnak a vérben. Ez az állapot pedig arra késztetheti a szervezetet, hogy kivonja a kalciumot a csontokból.

Krónikus vesebetegség esetén semmiképpen nem javasolt túlzásba vinni a tejtermékek fogyasztását
Fotó: Antenna / Getty Images Hungary

Az állati eredetű tej helyett javasolt a növényi tejhelyettesítők, például kókusztej fogyasztása, akár a krónikus vesebetegségben szenvedőknek, akár azoknak is, akik szeretnék megelőzni a vese károsodását. 

Korpás gabonafélék, zabpehely és granola

Sok gabonaféle kálium, foszfor és nátrium keverékét tartalmazza. A vese egészségének megőrzése érdekében javasolt ezeket kerülni vagy mértékkel fogyasztani.

A reggelihez adott granola mennyiségére is ügyeljünk
Fotó: Lori Andrews / Getty Images Hungary

Burgonya

A burgonya, beleértve az édesburgonyát is, káliumban gazdag zöldség, azonban, főzés előtt vízbe áztatva a kutatások szerint legalább felére csökkenthető a krumpli eredeti káliumtartalma.

A mára kegyvesztetté vált krumpli helyett egyre gyakrabban kerül a magyarok asztalára is édesburgonya. Ha szeretnéd tudni, ez a manapság igazán trendi zöldségféle milyen egészségvédő hatással rendelkezik, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.