Ettől az ásványi anyagtól megfiatalodik az agyad

Olvasási idő kb. 3 perc

A cink alapvető fontosságú szervezetünk számára, hiszen számos egészségügyi folyamatban vesz részt. Egyebek között hozzájárul az immunrendszer működéséhez, aktiválja az enzimeket, támogatja a sebgyógyulást és elengedhetetlen a sejtosztódás szempontjából is.

A cink egy nyomelem, ami azt jelenti, hogy szervezetünknek csak kis mennyiségben van szüksége rá, ennek ellenére hiányát azonnal megérezzük. Különösen igaz ez gyermekkorban, serdülőkorban és várandósság esetén. Nézzük, hogyan és miben segíti, illetve támogatja egészségünket a cink.

1. Dúsabbá teheti hajunkat

A cink egyszerre segíti a fehérjeképződést és a fehérje felszívódását. Ezeknek a folyamatoknak a zavartalan működése szükséges ahhoz, hogy dús hajkoronánk legyen. Ha hajunk feltűnően hullik, töredezik és fénytelenné válik, vélhetően pótolnunk kell a szervezetünkből kiürülő cinket, illetve javasolt növelni a fehérjebevitelt is.

A cinkhiány egyik jele a hajhullás
Fotó: aquaArts studio / Getty Images Hungary

2. Támogathatja a női ciklus szabályozását

A cinknek kulcsfontosságú szerepe van a nők egészségének megőrzésében. Egyrészt csökkenti a gyulladást, másrészt segít az endometriózis kezelésében, gondoskodik a petefészektüszők egészségéről, és egyúttal a menstruációs ciklust is szabályozza. A cink nem csupán a kollagén és a szövetek egészségéért felel, hanem enyhíti a menopauza miatti hüvelyszárazságot.

A női ciklus szabályozásában is szerepet játszik a cink
Fotó: RealPeopleGroup / Getty Images Hungary

3. Javíthatja az alvásminőséget

Azáltal, hogy a cink szabályozza a tesztoszteronszintet, egyúttal az alvást is javítja. Ez fordítva is igaz, vagyis a rossz alvásminőség összefüggésbe hozható a tesztoszteronszint csökkenésével.

4. Hatással lehet a vérnyomásra

A cink csökkenti a vérnyomást, mivel hozzájárul az endothel sejtek normális működéséhez, ezáltal javítva az érrendszer egészségét.

5. Elősegítheti a tanulást

A cink elengedhetetlen az agysejtek képződéséhez: hiányában memóriazavar léphet fel, romolhatnak az agyi funkciók, nehezebbé válhat a tanulás és csökkenhet a koncentrációs képesség.

6. Serkentheti az anyagcserét

A cink fontos szerepet játszik az inzulin termelésében, tárolásában és felhasználásában. Ez pedig azt jelenti, hogy közvetve hatással van arra, hogy vércukorszintünk a normál tartományon belül maradjon.

Az emésztőrendszer egészségét is támogatja
Fotó: libre de droit / Getty Images Hungary

Cink nélkül szervezetünk nem tudja megemészteni az ételt, és nem tudja megfelelően felvenni a tápanyagokat.

A cink elősegíti a fehérje-, a szénhidrát- és a zsíranyagcserét is, így ha csökken a szervezetben a mennyisége, az anyagcserénk lelassul.

Így jelezi testünk a hiányát

A cinkhiány ritka, és leggyakrabban azoknál fordul elő, akiknek emésztési rendellenességeik, például gyulladásos bélbetegségük miatt a nyomelem rosszul szívódik fel. A krónikus máj- vagy vesebetegségben szenvedők szintén veszélyben vannak. Emellett a túlzott vagy hosszan tartó hasmenés is cinkhiányhoz vezethet. A cink pótlására különösen ügyelniük kell a várandós nőknek, a vegetáriánusoknak és a vegánoknak.

A felszívódási zavar és a cinkvesztés jele lehet a íz- vagy szaglásvesztés, a rossz étvágy, a depressziós hangulat, a csökkent immunitás, a lassú sebgyógyulás, a hasmenés és a hajhullás.

A cinkpótlás csirkehús fogyasztásával is megtörténhet
Fotó: EyeWolf / Getty Images Hungary

Ezek a legértékesebb cinkforrások

A cinkhez étrend-kiegészítők formájában, illetve egyes élelmiszerek fogyasztásával is hozzájuthatunk. Ilyenek a szárnyasok, a tenger gyümölcsei, a hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabonák.

A krumpli és az édesburgonya amellett, hogy cinket tartalmaz, számos egészségvédő hatással rendelkezik. Ha kíváncsi vagy rá, hogy melyek ezek, olvasd el erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?