Ez történik a testeddel, ha minden reggel aranytejet iszol

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az aranytej összetevői, a gyömbér, a fahéj, a bors és a kurkuma a reggeli „tejeskávéba” téve igazi immunerősítő keverék. Anna Bader újságíró úgy döntött, kipróbálja, milyen hatással van a szervezetére, ha egy hónapon át aranytejet iszik. Végül megdöbbentő eredményre jutott, amit a nyilvánossággal is megosztott.

Bár egyre közelebb a tavasz, a szaporodó napsütéses órák ellenére a téli betegségek továbbra is sokak életét megnehezítik. A tömegközlekedési eszközökön, a játszótéren vagy a munkahelyen még mindig sokan fújják az orrukat, köszörülik a torkukat vagy köhögnek, ezért szinte óhatatlan egy-egy fertőzés átadása. Anna Bader elhatározta, utánajár annak, van-e valóságalapja a közösségi médiában oly sokszor emlegetett és a természetgyógyászatban hosszú ideje használt aranytej egészségmegőrző hatásának. 

Több pozitív eredményt is tapasztalt

Anna a kísérletet egy boltban kapható, előre összeállított aranytejporral kezdte el. Döntését azzal indokolta, hogy így az ital elkészítésével jelentős időt takarított meg, és a kész keverék, amit a reggelente növényi tejbe kevert, segítségére volt a helyes adagolásban. 

Az aranytejet mézzel is ízesíthetjük
Fotó: Gheorghita Morosanu / 500px / Getty Images Hungary

Kísérlete során számos tejfélét kipróbált a zabtejtől a mandulatejig, de a kurkuma „tejeskávé” a bársonyosan sima és habos zabtejből készítve ízlett neki a legjobban. 

A teszt ideje alatt Anna mindig reggel itta meg a kurkumás tejitalát, amit hétvégente pazar villásreggelivel is párosított. Idővel az aranytej kiváltotta a délutáni kávéját is, amit a koffein miatt már rég el szeretett volna hagyni, így örült, hogy végre talált alternatívát. 

A kísérlet egy hónap után a várt eredményt hozta Anna számára, aki azt tapasztalta, hogy míg szinte mindenki beteg volt körülötte, az ő szervezete ellenállt a vírusoknak és a bacilusoknak. A bőre is sokkal szebb és simább lett, a pattanásai pedig eltűntek, továbbá az emésztése is javult, nem puffadt. 

A kísérlet bebizonyította, az aranytej megvéd a téli betegségektől
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Ráadásul a kurkumás tejitalt a nap bármely szakában fogyaszthatta, mivel nincs serkentő hatása. Éppen ellenkezőleg, fáradt estéken nyugtatóan hat, sőt van, akiknek segíthet az elalvásban is.

Megéri aranytejet fogyasztani

Anna nem véletlenül tapasztalta az aranytej fentebb leírt pozitív hatásait. A kurkuma gyulladáscsökkentő és erős antioxidáns hatással rendelkezik, ami a benne lévő kurkuminnak köszönhető. Miután az antioxidánsok semlegesítik a szabad gyököket a szervezetben, védőpajzsként működnek a szervezet sejtjeit megtámadó vírusok ellen.

A fahéj gyulladáscsökkentő hatása erősíti az immunrendszert
Fotó: Dwayne Barker / 500px / Getty Images Hungary

Rendszeres fogyasztása esetén a kurkuma enyhíti a betegségek tüneteit, szabályozza az emésztést, és pozitív hatással van a pszichére, a bőr és a haj egészségére is.

Ha a tejeskávé gyanánt fogyasztott kurkumás tejhez gyömbért, fahéjat és borsot is adunk, máris igazi immunerősítő keveréket kapunk, hiszen a fahéj, a gyömbér és a fekete bors is gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik. Emellett a fahéjnak antidiabetikus hatása is van, a gyömbér pedig bizonyítottan elpusztítja a vírusokat. Ez a kombináció optimális immunerősítő a hideg évszakokban. 

Mindent megteszel azért, hogy kiegyensúlyozott, fitt és friss legyél, ennek ellenére gyakran azt érzed, hogy semmihez nincs erőd vagy kedved? Ha szeretnéd tudni, hogy a helyes és egészséges táplálkozás, a rendszeres sport, a jó alvás mellett mi szükséges még ahhoz, hogy ne érezd magad indokolatlanul fáradtnak, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.