Ha frissen szeretnéd tartani az agyad, erre a gyümölcsre van szükséged

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ásványi anyagokban, vitaminokban és rostban gazdag. Egy korábbi kutatás szerint gyulladáscsökkentő hatása van, de nemrégiben kiderült, hogy még az agyműködést is serkenti.

Az epret az egyik legegészségesebb gyümölcsnek tartják, így lényeges, hogy ne csak a viszonylag rövid szezonban fogyaszd, hanem akár lekvárként, esetleg fagyasztott formában – vagy, ahogyan a kutatásban is szerepel – fagyasztással szárított darabokat. Antioxidáns hatása kiemelkedő, de egy friss kutatás szerint, ha naponta 10 szem epret eszel – a legjobb a friss, de ugye nem mindig elérhető –, nemcsak az agyadra van jó hatással, de a vérnyomásodat is csökkentheti. 

Az eper egészséges, és nem csak a szezonban 

A San Diegó-i Állami Egyetemen végzett kutatásról először az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság konferenciáján számoltak be. 35 egészséges felnőtt kapott naponta 26 gramm fagyasztva szárított epret, ami nagyjából 10 szemnek felel meg. A kutatók nyolc hét után vizsgálták a kognitív képességeiket, a vérnyomásukat, sőt, még a derékbőségüket is megmérték.

Nem kell megvárni a következő eperszezont
Fotó: Duncan Andison / Getty Images Hungary

A vizsgálat eredményével kapcsolatban dr. Shirin Hooshmand, az egyetem professzora nyilatkozott, és elmondta, hogy az eper áldásos hatásait már korábban is vizsgálták állatok és emberek esetében is. 

„A nyolc hétig tartó vizsgálat során a résztvevők kognitív feldolgozási sebessége, azazhogy az új információkat milyen gyorsan értik meg, 5,2 százalékkal nőtt, a vérnyomás 3,6 százalékkal csökkent, az antioxidáns-kapacitás pedig, tehát hogy mennyire támogatja az immunrendszert a szabad gyökök elleni védekezésben, 10,2 százalékkal nőtt” – sorolja az eredményeket a professzor.

Idézőjel ikon

A korábban publikált kutatások pedig arra világítanak rá, hogy az eper a szív- és érrendszeri betegségeket is megelőzheti.

Fagyasztva is ugyanolyan jó

A tanulmány eredményeit annak ellenére tartják igen fontosnak a szakemberek, hogy viszonylag kis csoport vett részt a kutatásban. Bár a dietetikusok évek óta kiemelik a bogyós gyümölcsök kiemelkedő antioxidáns hatását, egy ilyen, komoly szaktekintélynek számító intézményben született eredmény még jobban megerősíti ezt.

A másik fontos üzenet pedig az, hogy a kutatásban szárított epret használtak, ami azt jelenti, hogy szezonon kívül is hasonlóan jó hatású gyümölcsöt ehetünk.

A vizsgálatokat jelenleg is folytatják; most éppen olyan szempontból veszik górcső alá az epret, hogy milyen hatással van a szervezetre, ha más gyümölcsökkel együtt fogyasztjuk. 

A liofilizált, azaz fagyasztva szárított eper is egészséges
Fotó: Vilsone / Getty Images Hungary

Megelőzheti a szívinfarktust

Egy szem eperben mindössze négy kalória van, de igazi C-vitamin-bomba, amely antioxidánsként működik, támogatja az egészséges bőrt, és segít csökkenteni jó néhány krónikus betegség kockázatát.

Nemcsak egészséges, de kevés benne a kalória
Fotó: Steex / Getty Images Hungary

Emellett gyulladáscsökkentő hatással bír, és több fontos ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálium, a magnézium, továbbá B6-vitamint és folsavat. A gyulladásokat is enyhítő antociántartalma a szívinfarktus kockázatát is csökkenti. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.