Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szinte mindenki emelt már kagylót a füléhez, hogy visszaemlékezzen egy-egy jól sikerült nyaralásra, vagy elképzelhesse, milyen hangokat ad ki a tenger, ha még sosem hallotta. De vajon tényleg a hullámok zaja köszön vissza belőlük? Netán a vérünk áramlását halljuk vissza?
Pusztán a véletlen műve, hogy éppen a kagylóban keletkezik a tenger zúgásához hasonló zaj, bár ez nagyban köszönhető alakjának is. Semmi köze a habokhoz, ahogy meglepő módon az ember vérkeringéséhez sem. Sokkal prózaibb oka van annak, amit hallunk.
Bár napjaink felnőtt korosztálya a szocializmus végén szocializálódott, a zárt társadalmi rendszer ellenére azért szinte minden háztartásban akadt a nippek mellett a polcokon egy-egy kagyló. A távoli természet becsben tartott kis darabját gyerekként is lelkesen emeltük fülünkhöz, hogy a még nem ismert, vagy a szép emlékként bennünk élő tenger hullámait hallhassuk.
A tenger hangja a mélyből?
Felnőve aztán egyértelművé vált, hogy sajnos nincs itt semmi varázslat, a vizek hangjait nem tudjuk csak úgy hazacsempészni egy maroknyi kis kalcium-karbonát segítségével. Természetesen mindenki igyekezett a magyarázatot megtalálni a furcsa jelenségre, s közkeletű hiedelemként élt az a vélemény, mely szerint az emberi vér keringése, a vérnyomás vagy egyéb ehhez kapcsolódó fizikai ok áll a jelenség hátterében, azaz valójában belőlünk érkezik a zaj, amit a kagyló különleges formájának köszönhetően felerősít számunkra.
Sokaknak meglepő lehet azonban, hogy valójában nem is erről van szó. Ez az apró, kemény kis köpeny, mely az egyik legelterjedtebb vízi puhatestű otthonául szolgált, szilárdságának és formájának köszönhetően ver vissza hangokat a környezetünkből.
Ha igaz lenne az elmélet, és valóban a szívdobogásunk köszönne vissza fülünkben a kagylóba hallgatózva, akkor mozgás, és ezzel együtt a pulzusunk növekedését követően hangosabban kellene hallanunk benne a tengerzúgásra emlékeztető hangokat. Mi is kipróbáltuk, s ez valóban nem így történik. A kutatók természetesen – a legtöbb olyan jelenséghez hasonlóan, mely sokakat érdekel – ezt is alaposan kivizsgálták.
Vajon mit hallunk a kagylóban?
Amint azt a vizsgálatok során megállapították, valóban oka van annak, hogy ha fülünkhöz illesztjük a kis kürtőt, hangokat hallunk benne, az ugyanis képes az amúgy hallhatatlan környezeti zajok felerősítésére. Olyan hanghatások kapnak erőre a formájának köszönhetően, melyek szabad füllel nem észlelhetőek. A kagyló viszont egyfajta rezonátorként működve képes erőteljesebbé tenni azokat.
Azt az akusztikai jelenséget, mely ebben segítségére van, Helmholtz-rezonanciának nevezzük. Akár az üres üvegbe fújt levegő, a kagyló, illetve bizonyos üregek is képesek az alacsony frekvenciájú hanghatások hallhatóságát felerősíteni. A jelenség nevét az ezt felfedező, XIX. századi Hermann von Heimhlozról kapta.
Mi is kipróbálhatjuk!
Egyszerűen csak formázzunk Ó-t szánkkal, s közben egyik ujjunkkal ütögessük meg a az arcunkat vagy torkunkat. A szájüregünk éppen úgy fog viselkedni, mint egy kagyló, a keskeny nyíláson beáramló levegőn keresztül a környezetünk legapróbb zajai a nagyobb térbe jutva hangosabbá válnak majd. Természetesen a véráramlásunk hangja is ott van a felerősített környezeti zajok kavalkádjában ilyenkor, de ez csak egy a számtalan másik mellett. Az elektronikus eszközök alig halható zaja, az utcáról beszűrődő hangok, de akár a szomszéd lakásban zajló beszélgetés is részben hallhatóvá válik a rezonátorként működő, üreges kis héj által.
Az, hogy ezek mind a tenger hullámzásának hangját idézik fel bennünk, merő véletlen. Valójában bármilyen üreges tárggyal hasonló élményben lehet részünk akkor is, ha amúgy semmi köze a sós vizekhez. Egy üvegpoharat a fülünkhöz emelve pontosan ugyanolyan jellegű élményben lesz részünk.
