Ezt kerüld, ha sokáig akarsz élni: újabb veszélyét állapították meg az elhízásnak

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan stresszhatás alatt, vagy ha szomorúak, képtelenek az evésre gondolni, és drasztikus fogyásnak indulnak. Ugyanakkor az a jelenség is épp ilyen ismerős lehet, amikor bánatunkban a hűtő felé nyúlunk, vagy előkerül pár tábla csokoládé. A bánatevőkre könnyen felszaladnak a kilók, de vadonatúj tudományos eredmények szerint ez fordítva is igaz: az elhízottak nagyobb gyakorisággal válnak depresszióssá.

A jobb hír az, hogy nem rosszabbodik a helyzet az életkor előrehaladtával, de az már rosszabbul érintheti a hölgyeket, hogy a tanulmány szerint nőknél nagyobb eséllyel alakul ki pszichés zavar, mint férfiaknál, elhízás esetén. Az osztrák főváros orvosi egyetemének munkatársai, kutatási eredményei értelmében arra is figyelmeztetnek, hogy 

az elhízott embereket érdemes pszichiátriai betegségekre is vizsgálni, hogy időben segítséget kapjanak.

A Bécsi Orvosi Egyetem és a Complexity Science Hub Vienna kutatócsoportja 1997 és 2014 között, osztrák kórházakban tartózkodó betegek adatait vizsgálta közös tanulmányukban arra keresve a választ, hogy

  • milyen kísérőbetegségei lehetnek az elhízásnak, illetve
  • azokban jobban érintett-e egyik nem a másiknál.

A kórházak által archivált adatokat alapos elemzésnek vetették alá, melynek során egyértelműen igazolhatóvá vált, hogy életkortól függetlenül, 

az elhízással diagnosztizált paciensek esetében jelentősen nőtt a különböző pszichés zavarok megjelenésének aránya:

a depresszió, szorongás, evészavar és személyiségzavar, de még a nikotinfüggőség is gyakoribb volt.

Eleve elszomorodunk, ha a tükörképünk nem olyan alakot mutat, mint szeretnénk, de itt ennél többről van szó
Fotó: Photo by Alex Tihonov / Getty Images Hungary

A túlsúly és a pszichés zavarok kéz a kézben járásának megállapítása nem új keletű, de a Translational Psychiatry című szaklapban is nemrég megjelent tanulmány értelmében most a depresszióval kapcsolatban például megdőlni látszik a kutatók korábbi feltételezése, miszerint a pszichés zavarra szedett gyógyszerek okozhatták a betegek anyagcsere-folyamatainak felborulását, s ilyen formán elhízásukat. Kimutatták ugyanis, hogy a kezeltek

hamarabb lettek obezitással, azaz elhízással diagnosztizálva, mint hogy pszichés állapotukra gyógyszeres kezelésben részesültek volna.

Az ugyanakkor továbbra is kérdés marad, hogy ezeknél a pácienseknél valóban az elhízás volt-e előbb, vagy csak azt könnyebb diagnosztizálhatósága miatt hamarabb felismerték, mint az esetleg már látens módon jelen lévő pszichés állapotváltozást. 

Konkrét és meglepő eredményekre a két nem és a különböző pszichés zavarok kialakulásának kapcsolatát analizálva bukkantak.

Férfiak

Közel kétszer annyi férfi szenvedett nikotinfüggőségtől, mint nő. Az obes férfiak közül kétszer annyi mutatott depressziós tüneteket, mint normál testsúlyú férfitársaik között. Az elhízott urak egyúttal hajlamosabbaknak bizonyultak a skizofréniára is.

Nők

Az elhízott nők között háromszor annyi volt a depressziós, mint az átlagos testsúlyúak körében, és az eredmények tükrében, jobban ki vannak téve a szorongás kialakulásának is.

Az elhízás és egyéb testsúlyzavarok más arányban érintik a két nem tagjait
Fotó: newannyart / Getty Images Hungary

Az elhízás és a depresszió kapcsolatának konklúziója a szakértőktől

Michael Leutner, a MedUni Wien 2-es számú Belgyógyászati Klinikájának munkatársa rámutatott: „Ezek az eredmények klinikai szempontból is megerősítik annak a fontosságát, hogy elhízott betegek esetében jobban oda kell figyelni a pszichiátriai diagnózisra is, és érdemes már korai szakaszban specialistával konzultálni.”

Számos veszélyt rejt az elhízás, a depresszió csak egy a komolyak közül
Fotó: Sebastian Kaulitzki/science Phot / Getty Images Hungary

Dr. Milák Eszter, a Dívány által megkérdezett orvostudományi szakértő hozzáteszi: „Az orvosi terminológiában obezitásnak nevezett zsírfelhalmozódás a szervezetben régóta ismert módon számos, népbetegségként számontartott egészségre káros következménnyel jár, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, az alvási zavarok egy része, daganatos megbetegedések, de többek között említhetnénk az asztmát vagy a 2-es típusú cukorbetegséget is. A pszichés zavarokkal való összefüggés pontos feltárása, a fiatalok körében is döntő megelőzés szempontjából is igazán értékes kutatási eredmény. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy prevencióként, az elhízás és a fenti betegségek kialakulási kockázatát jelentősen csökkenteni tudjuk a helyes és változatos étrend fenntartása melletti rendszeres testmozgással.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.