Ezek a termékek alattomosan koffeint juttatnak a szervezetedbe

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem csak a kávéval és a kólával juthat koffein a szervezetedbe. Mutatunk néhány rejtett koffeinforrást, ami észrevétlenül az alvásodat is képes megzavarni.

Tanulmányok megerősítették, hogy erős stimulánsként hatva a koffein akár egy 6 órás időszakon belül is megnehezítheti az elalvást, illetve ronthatja az alvásminőséget. Ezért is érdemes odafigyelned arra, hogy mikor iszod meg a nap utolsó kávéját. Tudni kell azonban, hogy koffeint nem csak a kávé vagy a kóla tartalmaz. Itt van néhány példa azokra az élelmiszerekre, amelyekről talán nem is tudod, hogy ott van bennük a koffein.

Ilyen rejtett forrásokból származhat a koffein

Függetlenül attól, hogy milyen forrásból származik, a legtöbb ember napi 400 milligramm koffeint fogyaszthat el komolyabb mellékhatások nélkül. Viszonyításként, egy átlagos eszpresszókávéban körülbelül 70 mg, egy hosszú kávéban 170 mg, a legtöbb energiaitalban 70–75 mg, egy pohár kólában pedig körülbelül 22 mg koffein található.

Néhány mg koffein ugyan egyes süteményekben és gabonapelyhekben is előfordulhat, de ilyen elenyésző mennyiségben a koffeinnek nincs számottevő hatása.

Az alábbiak viszont már más lapra tartoznak! Ha nem szoktál kávézni, mégis meggyűlik a bajod az elalvással, elképzelhető, hogy ezek a rejtett koffeinforrások felelősek érte.

1. Fájdalomcsillapítók

A koffeint gyakran alkalmazzák fájdalomcsillapítókban a fő hatóanyag hatásának erősítésére. Ilyenek például a paracetamoltartalmú gyógyszerek, amelyekben a

a koffein dózisa a 100 mg-ot is meghaladhatja.

Ha tehát a lefekvés előtt beveszel egy fájdalomcsillapítót, az kontraproduktív lehet, mivel hiába is enyhít a fájdalmadon, közben egy csésze kávénak megfelelő koffeinmennyiséget viszel be, így jó eséllyel nem fogsz tudni elaludni miatta.

A rejtett koffeinforrások listáján előkelő helyen szerepelnek a fájdalomcsillapítók is
Fotó: brizmaker / Getty Images Hungary

2. Csokoládé

Ha napközben megiszol két-három csésze kávét, majd este megeszel egy nagy adag csokoládét, könnyen meghaladhatod a koffeinbevitelre vonatkozó felső határértéket, így gondjaid lehetnek az alvással is. Persze nem mindegy, hogy milyen csokoládéról van szó. Miközben egy tábla tejcsokoládé körülbelül 11 mg koffeint tartalmaz, addig egy tábla étcsokoládé koffeintartalma a 30 mg-ot is elérheti.

3. Üdítőitalok

A koffein a kóla mellett más üdítőitalokban, sőt egyes gyökérsörökben és ízesített vizekben is megtalálható – általában nem nagy mennyiségben, de mivel a bevitt adagok összeadódnak, ez is közrejátszhat egy esetleges alvászavar kialakulásában.

Ha egy termék csomagolásán az olvasható, hogy energizáló hatású, vagy netán zöld vagy fekete teát tartalmaz, akkor joggal merülhet fel a gyanú, hogy koffeint tartalmaz.

Nem a kóla az egyetlen üdítő, ami koffeint tartalmaz
Fotó: Jackyenjoyphotography / Getty Images Hungary

4. Zöld tea

Bár a zöld tea jóval kevesebb koffeint rejt, mint a fekete tea, nem biztos, hogy jó ötlet lefekvés előtt relaxációs célból kortyolgatnod. Koffeintartalma a fajtától és az elfogyasztott mennyiségtől függően 12 és 75 mg között mozoghat.

5. Kombucha

A kombucha általában egészségvédő hatásai miatt kerül a figyelem középpontjába, ezért a legtöbb ember nem is feltételezi, hogy koffein lehet benne. Pedig van, még, ha nem is sok: adagonként 8–14 mg. Ez önmagában nem fogja tönkretenni az éjszakád, de a sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesülhet.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.