Kolumbusz tévedésből fedezte fel ezt a remek gyulladáscsökkentőt, ami a rák ellen is véd

Olvasási idő kb. 4 perc

Különleges íze miatt a szegfűborsot már a maják is fűszerként használták, de gyulladáscsökkentő hatásáért a népi gyógyászatban is fontos szerephez jutott.

A szegfűborsot Kolumbusz Kristóf hozta magával az Újvilágból Európába, ahol a spanyolok a „pimienta de Jamaica”, vagyis a jamaicai bors nevet adták neki. Az elnevezés az ízével függ össze, ami a szegfűszeg és a bors elegyére emlékeztet (de a szerencsedióra és a fahéjra hajazó jegyek is felfedezhetők benne). Ez téveszthette meg a borsot kereső Kolumbuszt is, aki 1492-ben a szüretelő bennszülött indiánoknál látta meg a fekete bogyókat, így azt hitte, megtalálta azt, és haláláig nem is jött rá tévedésére. A szegfűbors a 17. században vált igazán népszerűvé, amikor a britek gyarmatosították Jamaicát, és elkezdték Európába importálni a fűszert. Azóta kiderült, hogy nemcsak az íze különleges, hanem olyan értékes vegyületeket tartalmaz, amelyek védelmet nyújthatnak a krónikus betegséggel szemben.

Honnan ered a fűszer gyulladáscsökkentő hatása?

A szegfűborsot már régóta használják a népi gyógyászatban, ami arra sarkallta a kutatókat, hogy a benne található vegyületeket széles körű vizsgálatok keretében tanulmányozzák. Így már azt is tudjuk, hogy gyógyhatását a következő anyagok adhatják.

Eugenol: A fenilpropénből származó eugenol potenciálisan antibakteriális, gombaellenes, gyulladáscsökkentő és rákellenes tulajdonságokkal bír.

Kvercetin: A kvercetin egyfajta flavonoid, amely erőteljes antioxidánsként működve veszi fel a harcot a szabad gyökökkel, így közreműködhet a daganatos megbetegedések megelőzésében, illetve vírusölő és gyulladáscsökkentő szerepe is lehet.

A fűszerként alkalmazott szegfűbors több gyulladáscsökkentő vegyületet is tartalmaz
Fotó: Michelle Arnold / EyeEm / Getty Images Hungary

Galluszsav: Ez szintén egy erős antioxidáns, amely védelmet nyújthat a rák és a vírusok ellen, de az agy egészségére gyakorolt hatásai miatt is tanulmányozták – különösen az Alzheimer- és a Parkinson-kór tekintetében.

Ericifolin: Az ericifolin egy fenolos vegyület, amely a kutatások alapján antibakteriális és rákellenes tulajdonságokkal rendelkezhet.

Milyen további egészségügyi előnyei lehetnek?

A szegfűborsnak számos jótékony hatást tulajdonítanak. Az alábbiakat kutatások is alátámasztják.

A menopauza kezelése

A menopauza jellemzően a 45 és 52 év közötti nőket érinti, akiknél az ösztrogén- és a progeszteronszint csökkenése olyan tünetekhez vezethet, mint a hőhullámok, az éjszakai izzadás, az alvászavarok, a hangulati zavarok és a hirtelen súlygyarapodás.

Bár a menopauza tüneteire elsősorban hormonterápiát alkalmaznak, egyre népszerűbbek a kiegészítő gyógynövényes kezelések is. Itt jön képbe a szegfűbors, melynek kivonata az ösztrogén receporokhoz kötődve elhiteti a szervezettel, hogy az ösztrogénszint emelkedni kezd, ami segíthet a tünetek enyhítésében.

Rákellenes hatás

Mint a fentiekből is kiderül, a szegfűborsban lévő növényi vegyületek többsége rákellenes tulajdonságokkal rendelkezik. A kísérletek azt mutatják, hogy az eugenol, a kvercetin, a galluszsav és az ericifolin megakadályozhatja a daganatok terjedését, csökkentheti a tumor növekedését és elősegítheti az apoptózist (vagyis a rákos sejtek programozott halálát).

A szegfűbors rákellenes képességeit a mell-, a prosztata-, a gyomor-, a patkóbél- és a vastagbélrák vonatkozásában külön-külön is tanulmányozták, ami rámutatott, hogy hatása a rák típusától függően változhat. A mellrákos sejtvonalakon végzett vizsgálatok például azt sugallják, hogy a szegfűborskivonat alkalmazása autofágiához vezet.

Az autofágia a szervezet módja arra, hogy a felesleges vagy sérült sejteket – köztük a rákos sejteket – lebontsa, megtisztítsa.

A vizsgálatok során a prosztatarák sejtjei is hajlamosak voltak kiürülni az apoptózis révén, míg a gyomorrák esetében a szegfűborskivonat gátolta a Helicobacter pylori néven ismert, rákkeltőnek tartott baktérium elszaporodását.

A fenti eredmények megerősítéséhez azonban további humán vizsgálatokra van szükség – jegyzik meg a kutatók.

A Jamaicából származó fűszernövényt Kolumbusz Kristóf fedezte fel
Fotó: Sudhakar Bisen / Getty Images Hungary

Antimikrobiális és gombaellenes hatások

A szegfűborsban előforduló eugenol és ericifolin igen erős antimikrobiális és gombaellenes képességekkel bír. Legalábbis erre utal, hogy a kísérletek során hatásosnak bizonyult a Candida albicans gomba ellen, amely rezisztens bizonyos gombaellenes szerekkel szemben.

A szegfűborsból nyert illóolaj hasonlóképpen működik az E.coli, a Listeria monocytogenes, az S. aureus és a szalmonella baktériumoknál is. Ez eugenoltartalmának tulajdonítható, amely károsítja a bakteriális membránokat.

Egyéb lehetséges előnyök

A szegfűborsot a népi gyógyászatban számos egészségügyi probléma kezelésére is használják.

  • Fájdalomcsillapítás: A szegfűbors segíthet leküzdeni a fejfájást, az izomgörcsöket és a fogfájást. Kutatások szerint ez is az eugenolnak köszönhető, amely a fogászatban általánosan elfogadott fájdalomcsillapító szernek számít. Ezenkívül a szegfűborsból kivont illóolaj a keringés serkentésével is enyhítheti az izomfájdalmat.
  • Gyulladáscsökkentés: A szegfűbors a gyulladásos markereket gátolva csökkentheti a gyulladást.
  • Súlykontroll: A kutatások azt mutatják, hogy a szegfűborskivonat aktiválhat bizonyos hormonokat, amelyek csökkentik az éhséget és növelik a teltségérzetet.
  • Puffadás kezelése: Az eugenol hozzájárulhat az emésztési zavarok enyhítéséhez is, ami azzal függ össze, hogy stimulálja az emésztőenzimeket, illetve gátolja a H. pylori baktérium tevékenységét, amely szerepet játszhat a gyomorfekély kialakulásában.
  • Vércukorszint csökkentése: Az eugenol megvédheti az inzulintermelésért felelős sejteket, és javíthatja azok működését, ezáltal segítve a vércukorszint kezelését a 2-es típusú cukorbetegség korai szakaszában.

Lehet valamilyen mellékhatása?

Kis mennyiségben, fűszerként adagolva a szegfűbors biztonságosan fogyasztható. Mindazonáltal korábbi kutatások azt sugallják, hogy a kézdermatitiszben szenvedőknél allergiás reakciót válthat ki.

Bár anekdotikus bizonyítékok arra utalnak, hogy a szegfűbors nagyobb mennyiségben gyomor-bél rendszeri problémákat, köztük hányingert vagy hányást okozhat, ezeket az állításokat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Ugyanez érvényes arra a felvetésre is, miszerint a szegfűbors negatívan befolyásolhatja a véralvadásgátló gyógyszerek hatását.

Mivel a szegfűbors egészségügyi előnyeiről nem végeztek humán tanulmányokat, megfelelő adagolása sincs meghatározva.

Ha kedvet kaptál a szegfűbors kipróbálásához, egész szemekben és őrölt formában is beszerezheted. Mindkettőre igaz, hogy hűvös, száraz helyen, például a konyhában vagy a kamrában kell tárolni.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.