Egy különös ázsiai betegség halálra rémíti a férfiakat

Olvasási idő kb. 3 perc

A bizarr félelmek között is megkülönböztetett hely illeti meg a korót, ami főként ázsiai férfiakat érint. Az ebben szenvedők attól félnek, hogy a péniszük egyszer csak visszahúzódik és eltűnik.

1967 novemberében különös jelenség söpört végig Szingapúron. Férfiak ezrei kezdtek attól rettegni, hogy a péniszük zsugorodik, visszahúzódik a hasukba, ami végül a halálukat fogja okozni. A tömeghisztéria gyorsan eluralkodott, és a szingapúri férfiak kétségbeesetten próbálták szó szerint kézben tartani a problémát: gumiszalaggal, madzaggal vagy ruhacsipesszel rögzítették a nemi szervüket.

Az influenzaoltásra fogták

A tömeghisztériát az okozta, hogy elterjedt a hír: egy sertésinfluenza ellen beoltott állat haláláért a testébe visszahúzódott nemi szerve a felelős. A férfiak meg voltak róla győződve, hogy ők is ettek a beoltott állat(ok) húsából, így a koro megtámadta őket. A sertéshús értékesítése gyorsan visszaesett, s noha a közegészségügyi tisztviselők igyekeztek megfékezni a hisztériát, mondván, hogy pusztán „pszichológiai félelem”-ről van szó, nem jártak sikerrel. Néhány gátlástalan helyi orvos, kihasználva a tetőfokára hágott rettegést, különféle injekciókat és hagyományos gyógymódokat ajánlgatott, és tetemes bevételre tett szert. Végül több mint 500 ember került kórházba a rajta elhatalmasodó rettegés miatt.

A pénisz elvesztésétől való félelem egy létező mentális betegség
Fotó: Koldunova_Anna / Getty Images Hungary

Több ezer éves mentális betegség

A koro, ez a bizarr félelem leginkább Délkelet-Ázsiában fordul elő. A maláj eredetű szó a teknősbéka fejét jelenti, és arra a mozdulatra utal, amikor a teknős a fejét visszahúzza a páncéljába. Ritkábban ugyan, de nőket is érinthet ez a mentális probléma: náluk az attól való félelem jelentkezik, hogy mellbimbóik visszahúzódnak a mellkasukba. A koroszerű tünetek első leírásai az ősi kínai orvosi feljegyzésekben találhatók, amelyek több mint kétezer évesek. Kínában azóta is létezik a jelenségtől való félelem, ott „suo yang”-nak (suo: zsugorodó, yang: pénisz) nevezik. 1948-ban, 1955-ben, 1966-ban és 1974-ben „járványos” megbetegedések sora történt. Az ebben szenvedők többsége 24 év alatti, alacsonyan iskolázott, egyedülálló, szegény han nemzetiségű férfi volt, aki félt a természetfeletti jelenségektől, és akinek közösségben betöltött értékét leginkább a reproduktív képessége adta.

A bizsergéstől a halálfélelemig

A beteg először bizsergő érzést tapasztal a nemi szervében, majd gyorsan fellépő, a pánikrohamhoz hasonló szorongást él át, amely pillanatok alatt átfordul a nemi szerv eltűnésétől való félelembe. Ezt követi a halálfélelem, valamint a szexuális teljesítőképesség elvesztésétől való félelem. A roham többnyire néhány óra alatt elmúlik, de extrém esetben évekig is elhúzódhat. Az illető sokszor arra kéri barátait vagy rokonait, hogy segítsenek megakadályozni a nemi szerv visszahúzódását, ami gyakran sérüléshez vezet.

Bizarr gyógymódok

A szorongás gyorsan alábbhagy, ha egy kulturálisan elfogadható kezelést alkalmaznak. A kínaiak hite szerint egy nőstény róka szelleme felelős a jelenségért. Gyógymódja az istenekhez való ima, a gong megszólaltatása, és

egy gyógynövényekből, állati hímtagból, porított agancsdarabból és őzfarokból készült gyógyital elfogyasztása,

amitől a férfierő visszaállítását remélik. Ha különösen súlyos a helyzet, és a szellem a hanghatásokra sem reagál, a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza: a beteget megkötözik, és addig ütik, amíg el nem ájul – ekkor a hiedelem szerint a szellem is távozik. Másutt a vélt megoldás a pénisz rögzítése, nők esetében a mellbimbó megnyújtása kötél segítségével, ami a néphit szerint garantálja, hogy a gonosz szellemek nem férhetnek többé hozzá a keblekhez.

Péniszlopás, okkult célból

A betegség, amely 1994 óta szerepel a DSM-ben, a mentális zavarok nemzetközi kézikönyvében, időnként Afrikában is felüti a fejét: 1997 és 2003 között hat nyugat-afrikai országban alakult ki tömeghisztéria a járványosnak hitt péniszzsugorodás miatt. Ott azt hitték, hogy nemi szervüket okkult célból lopták el, mert az elkövető meg akarta kaparintani személyiségüket, és impotenciát okozni nekik. A feldühödött férfiak végül több embert is megvádoltak fekete mágiával, és Beninben például a helyzet olyannyira elharapódzott, hogy a biztonsági erők fékezték meg az erőszakot. A legutóbbi tömeges eset 2015-ben történt Indiában, ekkor 57 ember, köztük nyolc nő küzdött a koro téveszméjével.

Bűntudat vagy szégyenérzet okozhatja

Ma a nyugati társadalmakban a nemi szervek eltűnésének elképzelése meglehetősen bizarrnak tűnik, de nem volt ez mindig így: azt hitték, hogy a boszorkányok mágiával megfosztják a férfiakat a membrum virilétőlA Journal of German Psychology 2008-as tanulmánya szerint a jelenség oka leginkább pszichológiai. Több, korótól szenvedő egyén számolt be házasságon kívüli viszonyról, ami miatt félelem, bűntudat vagy szégyenérzet alakult ki bennük. Mások híján voltak a szexuális önbizalomnak, esetleg egyéb mentális zavarral is küszködtek, vagy kábítószert használtak.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.