Ez a legmegosztóbb magyar étel: isteni finom, de sokakat elriaszt a kinézete

Olvasási idő kb. 4 perc

A legmegosztóbb étel a magyar konyhában a pacalpörkölt. Valóságos pacalszektákat hoznak létre rajongói, akik képesek az egész országot is felkutatni egy tál kiadós marhabendőért. Gyűlölői pedig még a szagát se bírják a főtt „frottírtörülközőnek”.

Bár a marha és a birka recésgyomrát, azaz a pacalt klasszikus magyaros ínyencfogásnak tartjuk, ez koránt sincs így. A legtöbb nemzet konyhájában megtaláljuk ezt a furcsa ételt, amit rendkívül változatosan lehet elkészíteni. Ahány ház, annyi szokás, a pacal terén is. Akármennyire is bizarr, érdemes egyszer kipróbálni!

Pacal 1×1

Kizárólag a pacalimádók vannak vele tisztában, hogy ez a szerv a szarvasmarha vagy a birka oltógyomra. Mivel egy állat gyomráról van szó, a pacal teljesen más állagú, színű és szagú, mint a hagyományos hús. Mondjuk ki: nyersen, de még félig megfőzve is a pacal büdös, ráadásul úgy néz ki, mint egy frottírtörülköző. Ez szokott lenni a nagy vízválasztó az ellenzők és az imádók között. Aki viszont túlteszi magát a színeken és a szagokon, páratlan ízorgiában lehet része. Éppen ezek miatt egy tál pacalpörkölt kifejezetten „pasis” fogásnak számít, de sok nő titkon imádja ezt a kultikus egytálételt, ami a kocsonyához hasonlóan nagyon bizarr kinézetű.

A pacal az egyik legnépszerűbb étel a gasztronómiában
Fotó: Wang Wei / Getty Images Hungary

Pacal, az ihlet forrása

Ahogy a világ többi kultikus fogásának, ennek a csemegének is komoly irodalma van, regényeket és verseket is megihletett már a megosztó pacal. A portugál világváros, Porto történetesen a pacalról kapta a ragadványnevét: 1415-ben a portugál hajók a spanyol Ceuta város ellen indultak, a hajók legénysége azonban csakis belsőséget, többek között pacalt tudott enni. Mivel a legénységnek nagyon is ízlett a bendő, azóta Porto város egyik jelképe a babos, kolbászos portói pacal, a „tripas à moda do Porto”, a portóiakat pedig „tripeiros”-nak, vagyis pacalnyelőknek csúfolják.

Tessedik Sámuel evangélikus lelkész „Drága egyetlen pacalom” megszólítással becézgette kedvesét, Szép Ilonkát. Karinthy Frigyes pedig egyszer szóviccet is csinált a csodacsemegéből: „Ó paclak pacla, pacalfosztó prosztó”. A francia reneszánsz írót, Francois Rabelais-t is megihlette a pacal, hiszen a Gargantua és Pantagruel című tanmeséje egyik fejezetének ezt a címet adta: Hogyan lakott be pacallal a Gargantuával várandós Garganella.

Pacal lett a beceneve

A Fradi legendás bokszolójának, Fehér Lajosnak pedig Pacal lett a beceneve, amit a háromszoros olimpiai bajnok Papp Laci ragasztott rá. Állítólag a bunyós annyira szegény volt, hogy kizárólag pacalra futotta neki. A marhabendőt kenyértészta közé rakta, és kisütötte. Amikor ez kiderült, Papp Laci Pacalnak keresztelte el sporttársát. A pacal jelenkori földi helytartója Cserna-Szabó András író, aki 77 magyar pacal, avagy a gyomor csodálatos élete címmel írt regényt kedvenc ételéről.

Pacalpörkölt: utálják vagy imádják ezt a kultikus ételt
Fotó: DigiPub / Getty Images Hungary

A pacal csodálatos élete

Nemcsak mi, magyarok, csaptunk le rá az idők során, hanem a világ minden részén imádják a marha- vagy a birkabendőt. A Wikipedia közel 60 pacalos ételt sorol fel szerte a világból. A kínaiak csillagánizzsal és gyömbérrel fűszerezik a pacalos egytálételüket. Az indiaiak természetesen a birkabendőről se sajnálják a fűszereket, hiszen csiliporral és korianderrel főzik meg, majd a végén lime-ot is csurgatnak a finomságra. A spanyolok Callos a la Madrileña, madridi pacal néven fogyasztják. Lengyelországban flaki néven eszik, Törökországban iskembe a neve, és a híres „iskembe corbasi” nevű pacallevest készítik belőle, amit fehér kenyérrel fogyasztanak. Nyugat-Európában Olaszországban, Svájcban, Németországban inkább a levesekben fogyasztják. Portugáliában, Porto városának legendás étele a tripas, a sült pacal, még a történelemkönyvekben is írnak róla. Franciaországban az egyik legismertebb recept a calvadosszal megbolondított pacal, de ugyancsak a franciák találták fel a pacalkolbászt. A svájciak besamellel és sajttal készítik el, a mexikóiak pedig tacóban, akár reggelire is szívesen eszik a kultikus eledelt. A savanykás erdélyi pacallevest, a pacalcsorbát nálunk is nagyon szeretik, titka a tejföl, a fokhagyma és a tojássárgája mellett a hagyományos erdélyi fűszer, a lestyán.

Főtt krumplival csúszik

A hazai éttermekben sajnos csak elvétve fordul elő ez a nemzeti eledel, mivel a henteseknél is ritkán kapható a pacal. Éppen ezért a rajongók külön csoportokban osztják meg éttermi élményeiket kedvencükről, és azt is közzéteszik, melyik kifőzdékben kapható a legjobb pacal. Nem marad más, mint otthon elkészíteni, ami igencsak időigényes és nagyon macerás mulatság. Ha nyersen vesszük a pacalt, akkor egy asztalterítő méretű, bizarr állagú fehér húsra számítsunk, amit először alaposan meg kell mosni, majd hét-nyolc óra hosszat kell főzni. A már előkészített, kereskedelemben kapható pacal előnye, hogy legtöbb esetben már előfőzöttek és csíkozottak, így nem túl bonyolult elkészíteni. Nálunk leginkább egyszerű pörköltöt főznek pacalból, amit vagy magában, vagy főtt krumplival eszünk, és finom fehér kenyérrel tunkoljuk ki a szaftját, a legdurvább arcok pedig csülkös pacalként fogyasztjákBár a pacal se nem könnyű, se nem gusztusos étel, mégis érdemes legalább egyszer az életben megkóstolni. Vigyázat: apacal labdába se rúghat a legbizarrabb nemzeti eledelek között, viszont durván addiktív!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.