Erre használják a piócákat ma is az orvosok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A piócákat már az orvostudomány hajnalán fontos eszköznek tekintették. Hippokratész legalábbis úgy vélte, hogy bizonyos betegségek gyógyításának egy módja, ha a test nyirok-, vagyis egész pontosan vérháztartásának egyensúlyát a piócák általi csapolással érik el. Furcsa ötletnek hangzik, de az talán még meglepőbb, hogy a piócák azóta sem mentek ki a divatból.

Az ókori görögök érvágással és piócákkal orvosolták a fejfájást, köszvényt és egyes agyi rendellenességeket is. Ezen furcsa élőlények figyelemre méltó tulajdonságaikkal hívták fel magukra a gyógyászat figyelmét: a rossz vérkeringéssel rendelkező területeken képesek javítani a véráramlást, míg nyáluk véralvadásgátló anyagot tartalmaz, amely megakadályozza a vérrögképződést, szívás közben pedig oldják az érfal feszültségét, és el is távolítják a vérrögöket. Igazán körültekintő állatok, mert ahogy táplálkoznak, úgy egy természetes fertőtlenítőszert is kiválasztanak a táplálékforrásként használt testen.

Mindezen tulajdonságaik miatt az orvostudomány máig támaszkodik a segítségükre.

A piócák felhasználása a gyógyászatban

Ha nem a biológus szemével tekintünk a piócákra, akkor egy vérszívó parazitával nem nagyon van kedvünk jobban megismerkedni, ha lehetséges, inkább csak elkerülnénk. Sem a vérszívó, sem a parazita jelleg nem teszi szimpatikussá ezt az élőlényt. 

A piócával a természetben főleg lassú folyású patakokban találkozhatunk
Fotó: ForsterForest / Getty Images Hungary

Ugyanakkor laikus szemünket a tudomány felnyitja, ellenérzésünk enyhül, ha megtudjuk, mennyire fontos szerepet tölt be a pióca az ember életében. A pióca a tapadókorongjával kapaszkodik a testbe, és közvetlenül tiszta hirudint fecskendez a vérbe, így meggátolja a véralvadást, és hosszú ideig tud vért szívni. Ennek a hirudinnak és hatásmechanizmusának felismerése fontos lépés volt a véralvadásgátlók előállításában.

Orvosi piócák a sebészetben

Az orvosi piócákat jelenleg is használják a baleseti sebészet, mikrosebészet területén, valamint a helyreállító és plasztikai sebészet különböző irányzataiban. A plasztikai sebészet esetében a szövetek összeillesztésénél megvan a kockázata annak, hogy vérrögök képződnek, elapadhat a vérellátottsága a területnek. Ekkor jönnek képbe a piócák.

A balesetek, műtétek következtében kialakuló duzzanatok, vérömlenyek felszámolására és a vérrögképződés csökkentésére is használják a laboratóriumi körülmények között tenyésztett orvosi piócákat. 

A mikrosebészet segítői

A mikrosebészet kifejezést olyan műtéti eljárásokra használjuk, ahol műtéti mikroszkópra van szükség. Egyik fő célja a szövetek átültetése a test egyik részéből a másikba, valamint az amputált részek visszavarrása az úgynevezett szabad lebenyműtét során. Ennek a folyamatnak fontos része a kis erek helyreállítása. A piócák a mikrosebészeti helyreállítás értékes eszközévé váltak, megmentve a szabadlebeny-műtétek után fellépő, műtétileg helyrehozhatatlan vénás elégtelenséget. A pióca segítheti a véráramlást a kis erekben, és megakadályozhatja a szövetek elhalását.

Az orvosi piócákat a baleseti és a mikrosebészet is hatékonyan alkalmazza, a fülcimpaműtétekben áttörést jelentett használatuk
Fotó: TatianaMironenko / Getty Images Hungary

A piócák egyik áttörő használata egy látványos példa, a fület érintő sebészeti eljárás volt, mivel ezen a területen olyan aprók az erek, hogy a múltban senki sem tudta sikeresen „visszaműteni” a leszakadt fülcimpát. 1985-ben egy harvardi orvos piócát használt egy 5 éves gyermek fülének visszavarrásakor. Azért fordult a népi orvosláshoz, mert az apró erek a műtét során mindig megalvadtak, nem tudta őket összeilleszteni. Ez a siker mérföldkő volt, amely újra megalapozta a piócák használatát a modern orvostudományban. Azóta a piócák már életeket, végtagokat mentettek, megszüntetve az ujjakban, lábujjakban, fejbőrben, fülben a veszélyes operáció utáni vénás vérbőséget.

Piócák a fogászatban

A piócák fogászati alkalmazása egy modern kezelés keretén belül történik, a sorvadt íny vérellátásának regenerációja céljából. 

Hirudoterápia a modern korban

A Hirudo Medicinalis nyálában több százféle bioaktív hatóanyag, vegyületkomplexek találhatóak. Ahogy a betegből az első vércsepp bejut a kis állatka testébe, ő reflexszerűen válaszreakcióként abból a több százféle hatóanyagból összeállít egy olyan koktélt, amire a vére alapján a páciensnek szüksége van. Ezt befecskendezi az ember szervezetébe, minek hatására a testben elindul egyfajta öngyógyító mechanizmus. Ezért a hirudoterápia sokféle kezelést jelenthet, kozmetikai, de immunerősítő céllal is hirdetik. 

Sztálin is alkalmazta a hirudoterápiát: a fültövére helyezték a piócákat, valószínűleg vérkeringési problémái gyógyítására. 

Az orvosi piócaterápiát egyetemi képzésen is oktatják, elsősorban Oroszország területén, ahol profi képzést kapnak az érdeklődők, vagy a komoly előképzettséggel és tapasztalattal rendelkező szakemberek néhány hónap alatt megtanulhatják biztonsággal alkalmazni a terápiát.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.