Így éld túl a karácsonyi zabálást: 5 tipp, hogy ne dőlj ki

Olvasási idő kb. 2 perc

A karácsonyi menü gyakran nehéz fogásokból áll, amelyek megterhelik a gyomrot. Főleg úgy, ha mindig felbukkan melletted egy rokon, hogy szedjél még egy kicsit.

Ha az ünnepek során mindig feszítő gyomorral végzed, van néhány dolog, amit megtehetsz azért, hogy a nagy zabálások hatásait könnyebben átvészelhesd – persze azon túl, hogy kicsit kevesebbet eszel. Lássuk, mit tanácsolnak a szakemberek.

1. Akkor egyél, amikor aktív az emésztésed

Az emésztés kora délután, 12 és 15 óra között a legaktívabb, ezért lehetőség szerint ebben az időszakban egyél többet. Este viszont már ne nagyon fogyassz nehéz fogásokat, mert megterhelhetik a gyomrod, illetve zavarhatnak a nyugodt pihenésben is.

2. Egyél okosan

Karácsony reggelén érdemes valamilyen könnyű, kiegyensúlyozott reggelivel indítanod a napot, hogy mire eljön az ünnepi lakoma ideje, teljesen megemészthesd. A korgó gyomor ugyanakkor rossz tanácsadó lehet, ezért amikor asztalhoz ülsz, próbálj némi önmérsékletet mutatni.

A lényeg, hogy lassan egyél.

Ezt úgy is elérheted, hogy két falat között leteszed a villát, hogy néhány szót válts szeretteiddel. Nemcsak ők, hanem a gyomrod is hálás lesz érte. Ha lassan eszel, a gyomrod fokozatosan kitágulhat, így az étel nem fogja annyira megterhelni. Ha viszont pillanatok alatt felfalod a tányérod tartalmát, azon kaphatod magad, hogy a délután nagy részét a kanapén vegetálva töltöd, ahelyett hogy a barátaid és családtagjaid társaságát élveznéd.

Az ínycsiklandó ünnepi fogásokból akaratlanul is többet eszik az ember
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

3. Készítsd fel a gyomrod

A zabálás következményeinek csillapításában az is segíthet, ha étkezés előtt 20 perccel megiszol egy nagy pohár vizet, ami serkenti az emésztést és növeli a teltségérzetet. Hasonló hatást érhetsz el a gyömbérteával is.

4. Utána dőlj le egy kicsit

Méghozzá a bal oldaladra. Ha így töltesz 10-15 percet, a gyomrod olyan pozícióba kerülhet, amitől könnyebben kiürülhet. A jobb oldaladat viszont hanyagold, mert fennáll a veszélye, hogy a gyomorsavad a nyelőcsövedbe kerül.

+1. Dolgok, amiket ne csinálj

Ha jót akarsz magadnak, illetve a gyomrodnak, akkor az alábbiaktól tekints el:

  • Ne igyál hideg vizet a karácsonyi ebéd mellé.
  • Ne nézz tévét evés közben.
  • Ne egyél állva.
  • Ne egyél kenyeret az étkezés elején, mert nehéz megemészteni és gyorsan eltelít.
Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.