Kicsit feszengős, kicsit tettetett, de nézhető – így segítene Gwyneth Paltrow a szexuális problémákon

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gwyneth Paltrow új Netflix-műsorban szerepel – de nem úgy, ahogy gondolod.

A színészből lett wellnessguru a Netflix Sex, Love & Goop nevű szexuális „oktatási” sorozat műsorvezetője, amely hat házaspárt követ, akiknek gondjai vannak a hálószobában. Érdemes lehet itt megjegyezni, hogy a Goop Gwyneth Paltrow népszerű wellnesscégének a neve, amelynek korábban volt néhány vitás ügye is. 

A történet lényege, hogy a Sex, Love & Goopban minden pár egy szexterapeutához kerül, akinek az a feladata, hogy segítsen  leküzdeni a pár bizonytalanságát, megteremtse az intimitást és kommunikálja a szexuális vágyaikat. Amint követjük a párok fejlődését, csoportterápiás foglalkozásokon is részt vesznek, amit a színésznő-wellnessguru és szakértői csapata moderál.

Megnéztük tehát az első részt, hogy neked már ne kelljen. 

Ha szóba kerül Gwyneth Paltrow, az ember lányának valószínűleg előbb jut eszébe a vaginaillatú gyertya, vagy éppen a vaginagőzölés, mint az, hogy egy Oscar-díjas színésznőről beszélünk, de ugorjuk is át az előítéleteket, hiszen abból bőven jut mindenkinek, amint kilép az utcára a meleg, biztonságos otthona kényelméből. 

Zanzásítva a történet annyi, hogy Erika és Damon hat éve vannak együtt, de úgy érzik, hogy szexuálisan nem illenek össze. Rama és Felicitas két gyermeket nevel, és a válást elkerülendő igyekeznek újjáéleszteni a szikrát. Aztán ott van Camille és Shandra, egy friss jegyespár, akik bővíteni szeretnék szexuális repertoárjukat, míg Dash és Sera meg akarják védeni kapcsolatukat a megcsalástól.

Forrás: Netflix
Fotó: Courtesy of NETFLIX

A jelentkezők egyébként egész bátor emberek, hogy egy ilyen sorozatban teregetik ki a szennyest, és egész jól elvannak a tudattal, hogy nagyjából az egész világ azt bámulja óriási képernyőkön, ahogy valakit a pasija felizgat, miközben a nő félmeztelenül fekszik egy ágyon. Az első részben Erika és Damon sztoriját követhettük, akikről már egész korán sejteni lehet, hogy hat éve eszükbe sem jut, hogy a szex nemcsak behatolásból és dugásból áll, hanem létezik ezen a világon előjáték is. 

Jól példázza ezt, amikor a férfi arról beszél, hogy egyik pillanatról a másikra megkívánja a nőt mosogatás közben – ami teljesen rendben van –, és úgy fejezi ki vágyát Erika iránt, hogy azt mondja neki: „Kanos vagyok! Te nem akarod?” Semmilyen szexterapeuta nem kell ahhoz, hogy sejtsük – bármilyen meglepő –, általában a nők mosogatás közben nem a szexen gondolkodnak, hanem koncentrálnak, hibát keresnek magukban, vagy éppen azt tervezik, hogy másnap mennyi mindent kell megoldaniuk. 

Fel sem merül, hogy ha már megkívánta élete szerelmét, odamenjen hozzá, átkarolja, megsimogassa, vagy bármi, amivel jelezhetné neki, hogy mennyire baromira kanos, hanem a történet tulajdonképpen csak annyi, hogy hé, bébi, áll a farkam, ugorj rá! Nyilván, vannak alkalmak, hogy működik egy spontán szex a konyhapulton, de legyünk őszinték, az esetek többségében nem rossz, ha előjáték is van a történetben. A sorozat előnyére váljék, hogy az epizód végére ez ki is derül, meg az is, hogy mi kell a nőnek ahhoz, hogy orgazmusa legyen. Spoiler alert: nem baj, ha felizgatják. 

Forrás: Netflix
Fotó: Courtesy of NETFLIX

A másik történet, amit megismerhetünk az első részben, az Rama és Felicitas sztorija, amelyben a férfi valamivel magasabb érzelmi intelligenciával rendelkezik előző társánál, de magától nem sejti ő sem, hogy a kétgyermekes anyának baromira nincs kedve egy harmadikról is gondoskodni – aki egyébként a férje. És akkor kezdjünk el gondolkodni, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy az asszony nincs halálosan rákattanva arra, hogy hatalmasakat szexeljen férjével. Segítünk egy kicsit, halálra hajszolta magát, és teljesen kiégett. 

Nem mintha ezek olyan dolgok lennének, amiket egyébként nem lehetne megbeszélni, vagy amelyekben ne tudna egy szexuálpszichológus segíteni, tehát a következtetés egyértelmű: a kommunikáción múlik az egész. A problémákat azonban mégsem ezzel, hanem különböző spirituális, vagy wellnessterapeutákkal próbálják megoldani, és akihez az ilyesmi közel áll, valószínűleg jól is fogadja a dolgot, akihez nem, az meg nem nézi.

Alapvetően egyébként teljesen jó az ötlet. A sorozat készítői nyilván nem tehetnek arról, hogy a férfinak – ez alapján legalábbis úgy tűnik – eszébe sem jut megkérdezni élete szerelmét, hogy mit tehetne azért, hogy orgazmusa legyen, vagy, hogy a nő nem tudja elmondani magától, hogy behatolás előtt jólesne neki egy kis kényeztetés.

Az emberek abszolút képesek rákattanni az ilyen és ehhez hasonló sorozatokra, szóval, ha szereted az ilyesmit, valószínűleg neked is tetszeni fog, ha nem zavar az ideges feszültség a csoportos jelenetekben, vagy Gwyneth Paltrow tettetettnek tűnő lazasága.

Akinek viszont problémája van a szexszel akár egyedül, akár a partnerével, ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy ebben a sorozatban találja majd meg a megoldást. Jobb, ha felkeres egy szakembert, aki valóban tud segíteni, vagy akár beszélget a párjával. A szexuális problémák megoldásához sajnos egy sorozat – legyen az Netflix vagy bármi más – édeskevés.

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.