Testünk mozgatását ízületeink összehangolt munkája végzi. Ahhoz, hogy mindez zavartalanul történjen, mobilitásra és stabilitásra is szükség van, s bár a kettő egymáshoz való viszonyulása kissé antagonisztikus, mindkét tényező létfontosságú.
Az emberi test mozgása azáltal jön létre, hogy idegrendszerünk irányítása alatt ízületeink teljes összhangban működnek. Mivel csontjaink merevek és szilárdak, az, hogy sokoldalú mozgásokat vagyunk képesek véghez vinni, annak köszönhető, hogy csontjaink találkozási pontjai mozdíthatók, ezáltal pedig a kettő vagy több egymáshoz csatlakozó – ízesülő – csontvég el tud mozdulni egymáshoz képest meghatározott irányban és mértékben. Az ízületek felépítéséről és a mozgásterjedelem létrejöttének fő tényezőiről itt írtunk részletesen.
És most ismerkedjünk meg két olyan fogalommal, amelyek létfontosságúak ahhoz, hogy testünk összehangolt, szépen kivitelezett, egészséges mozgást legyen képes véghez vinni.
Mobilitás
A mobilitás azt jelenti, hogy könnyedén, zökkenőmentesen mozdulni vagyunk képesek. Ez akkor valósul meg, ha ízületeink a megfelelő mértékben elmozdulnak egészen addig, amíg élettanilag el nem érik mozgásterük határát, melyet az ízesülő csontvégek formája determinál, illetve a környező izmok, inak, szalagok határoznak meg.
Stabilitás
A stabilitás azt jelenti, hogy mozgás közben képesek vagyunk megtartani testünk egyensúlyát, valamint a mozduló ízületeink helyzetét. Ehhez nem csupán önmagában a szövetek munkájára van szükség, de a neuromuszkuláris rendszerre, vagyis ideg-izom kapcsolatainkra is. Itt bemutattuk részletesen, miként jön létre egyensúlyi helyzetünk: mivel életünket függőleges helyzetben, felfelé emelt fejjel éljük, mozgatórendszerünknek és beidegzésének meghatározó alapeleme, hogy ezt a helyzetet tartani igyekszünk.
Mindkét funkció egyaránt létfontosságú. Gondoljunk bele: hiába tud könnyedén mozdulni egy ízület, ha önmagában nem stabil. Ha az azzal összeköttetésben álló izmok, inak, szalagok diszfunkcionálisak, túlterheltek, a sérülések kockázata is növekszik. Még az is elképzelhető, hogy ízületünk mobilitása emiatt jelentősen megnő, de ez nem feltétlenül jó: ilyenkor történhetnek az ízületi sérülések, rándulás, ficam, törés. Ez a hipermobilitás éppúgy nem kívánatos, mint az ellenkező véglet, a korlátozott mozgásterjedelem, amely limitálja természetes mozgásainkat. A beszűkült mozgástér nem csupán az adott ízület használhatóságára lesz hatással, de felborítja egész kinetikai láncolatok működését, mely a testünk feletti kontroll elvesztéséhez is vezethet.
Az ízület komplex rendszer
Ha egyenként nézzük, élettanilag valamennyi ízületünk hasonlóan működik testünk mozdítása során. Az ízületi tok csillapítja a mozgás során bekövetkező nyomást az ízületen, ezáltal védi a terhelés alatt levő csontokat. Az ízületi szalagok passzív támasztékot nyújtanak, a tok rostos kötőszövetes rétege pedig emellett segít a beérkező terhelés izomra történő továbbirányításában is. Izmaink – kellő erővel –egyszerre tartják, illetve mozdítják az ízületet, ideális esetben a megfelelő ízületi mozgásterjedelmet létrehozva.
Azt már tudjuk, hogy ha ízületeink mobilisak, mozgásunkban nem korlátoznak bennünket. Másrészt erősnek is kell lenniük, hogy megfelelő helyzetükből kiindulva a megfelelő irányba mozduljanak. Ha egy ízület elmerevedett, a környező izmok is hatékonytalanabbul dolgoznak. Ha az ízület mobilis, az izmok is jobban ellátják funkcióikat. Ha a környező izmok elmerevednek, kontraktilitásuk (összehúzódási képességük) csökken, akkor az közvetlen kihatással lesz az ízületi tokra, a fasciára és közvetve egész mozgási láncolatokra is. Tehát az egész komplex rendszer olyan összetevőkből áll, amelyek oda-vissza hatással vannak egymásra, célunk tehát, hogy valamennyi komponens jól lássa el hosszú távú, élethosszig tartó feladatát. Gondoljunk csak bele, az ízületeinknek milliószámra kell ismételniük mozgásaikat napokon, hónapokon, éveken, évtizedeken keresztül.
Ahhoz, hogy testünk ennyire sokoldalúan mozoghasson, szükséges az, hogy a főbb ízületeinknek meglegyenek saját fő funkcióik. Egyenként megnézve ízületeinket, természetesen nem egy-egy feladatot látnak el, a feladataik gyakran összefonódnak vagy kiegészítik egymást, de mégis, alapvetően fő feladataik leírhatók a mobilitás és a stabilitás mentén.
Stabilitásért felelős ízületek: lábfej, térd, gerinc nyaki és ágyéki szakasza, könyök.
Mobilitásért felelős ízületek: boka, csípő, gerinc háti szakasza, váll, csukló.
Kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy egy ízület minél mobilisabb, annál instabilabb; és minél stabilabb, annál korlátozottabb a mozgathatósága. Vagyis ha mobilis, sérülékenyebb is, hiszen stabilitása csorbát szenved, míg a stabilabb ízület kevésbé sérülékeny, mindeközben viszont a mozgásterjedelme is csekélyebb lesz, vagyis az az adott terület, aminek mozgékonyságát az adott ízület meghatározza, kevésbé lesz mozgatható.
A mozgatórendszerben komoly problémák keletkeznek akkor, ha sérülés éri az ízületet, rossz mozgásminta révén túlterhelés éri egyik vagy másik funkcióból, izomegyensúlyunk felborul, vagy a csontos képletek diszfunkcionális formát öltenek. Ha a stabilitásfókuszú ízületek inkább mobilissá válnak, vagy fordítva, annak mozgásunk látja kárát, a sérülések kockázata pedig jelentősen megnő.
Ha az ízület nem tudja funkcióját ellátni, a láncolatban alatta vagy felette elhelyezkedő ízületek működésére is kihatással lesz. A csípő korlátozott mobilitása például felfelé derékfájásban jelentkezhet, lefelé térdproblémákban. Vagy egy másik példa: a boka mobilitásának beszűkülése is térdfájdalmakhoz vezethet – vagyis egy mobilis ízület (a boka) immobilissá válása egy stabil ízület (a térd) instabillá válását eredményezheti.
Amint ezek a példák is szemléltetik, ha valamely ízületünk működésében probléma jelentkezik, érdemes a lokális terápia helyett összességében nézni az adott területet vagy láncolatot, hiszen egy diszfunkció önmagában nem jelenti azt, hogy a probléma forrására tekintünk.
Mindez felhívja figyelmünket annak fontosságára, hogy ha mozgatórendszerünkben valahol fennakadás jelentkezik, mihamarabb érdemes foglalkozni vele, mielőtt a probléma kigyűrűzik, vagy egy, vagy több ízület károsodik. Másrészt nem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire lényeges ízületeink kímélése. Vagyis gondoskodnunk kell arról, hogy mindegyik a funkciójának és teherbírásának megfelelő terhelést kapja, hogy elkerüljük a sérüléseket, illetve a hosszú távú ártalmakat.
