Így javítja a koffein a sportteljesítményt

Olvasási idő kb. 3 perc

A koffein sokat segíthet, itt tudja elolvasni, hogyan érdemes fogyasztani.

A Lifehacker szentelt egy nagyobb cikket annak, hogyan lehet a sportteljesítmény tuningolására használni a kávét, ami legális, olcsó és ráadásul még finom is. Viszont most a koffeinről van szó, ami csak egy része a kávénak, és legtöbbször az edzés előtti táplálék-kiegészítőkben bukkan fel. A koffein egy olyan molekula, amely több funkcióval is bír. Egyrészt blokkolja az adenozin hatását, amely lassítja az agy működést, amikor nyugalomra van szükségünk. A koffein viszont ellenkező hatást fejt ki, pörget és javítja a koncentrációt. 

A nagy teljesítményt igénylő sportoknál, mint a triatlon, a hosszútáv futás, a versenykerékpározás, a koffein segít a teljesítmény fokozásában. A versenyeket utánzó kísérletek során a koffein 3 százalékkal javította a sportolók teljesítményét, de volt olyan eset, ahol 17 százalékot dobott rá. Persze ezen lehet kacarászni, de 3 százalék egy óra alatt két percet jelent, ami egyáltalán nem elhanyagolható, és pont ez az oka annak, hogy az energiazselékbe is előszeretettel teszik bele. A sportolók pedig előszeretettel fogyasztják, egy felmérés szerint 73 százékuk él vele, legtöbben a triatlonisták közül. A kutatások jelenleg még nem tartanak ott, hogy kijelenthető legyen, a koffein erősportoknál is jól jön, mint a súlyemelés vagy rövidtávfutás, de az biztos, hogy segít olyan esetekben, ahol sprintelni kell, lásd a futball.

A koffein persze nemcsak az agyra hat, máshogy is befolyásolja szervezetünk működését, de a kutatók egyelőre még nem biztosak abban, hogy a többi változásnak lehet-e köze a teljesítményhez és egyáltalán van-e. Ami nagyon fontos, hogy a koffein nem dehidratál. Láthatóan nő a vizelet mennyisége a kávéfogyasztás során, de ez messze nem elég ahhoz, hogy kiszáradjon az ember még extrém mennyiségű kávé fogyasztása során sem. 

Hogyan fogyasszuk?

A legtöbben reggel isszuk meg az első kávénkat, és ez a verseny előtti reggelinél jól is fog jönni, de ha professzionálisan akarjuk fogyasztani, az teljesen más eset. A legjobb beviteli mód nem is biztos, hogy a kávé, mely sosem tud olyan erős lenni, mint egy koffeintabletta. A tutiság - legalábbis a cikk szerint - 3-6 mg/ttk, azaz testsúlykilogramm. Más források szerint viszont 9 mg lesz a nyerő. Viszonyításképp egy nagy Starbucks kávéban 260 mg van, ami egy 86 kilós ember számára is elegendő. Hogy bonyolultabb legyen a dolog, a kávé átlagos koffeintartalma függ a bab fajtától, a főzési időtől és a technikától is.

Ha viszont valaki zselét, vagy energiaszeletet fogyaszt, akkor érdemes megnézni, hogy van-e benne koffein vagy nincs, és ha igen, akkor mennyi. Ősi szabály, hogy a kávéízűekben általában van, de ez nem nyújt száz százalék biztonságot. Ha versenyen, a frissítő pontokon fogyaszt zselét, nézze meg, ha lehet, mennyi koffein van benne, nehogy túladagolás legyen a vége vagy vigyen sajátot. 

Mikor?

Ha az ember mindennap kávézik, több koffeinre van szüksége. A rendszeres fogyasztók szívverése és vérnyomása nem emelkedik meg, ellentétben azokkal, akik nincsenek hozzászokva. Ha igazán fontos versenyre készül, hanyagolja a kávét egy hétig, majd a verseny napján vesse rá magát. A verseny kezdete előtt egy órával fogyassza el a koffeint, amely üres gyomor esetén már 15 perc alatt a véráramba kerül. Ha reggeli után kapja be a tablettát, akkor jó 3/4 óra kell a hatás eléréséhez.

A koffein felezési ideje 5 óra, a teljes kiürülés attól függ, mennyit fogyasztott belőle. A máj bontja le, egész pontosan a citokrom P450 névre keresztelt enzim, mely gyorsabban dolgozik, ha az ember mozog, dohányzik, vagy brokkolit eszik. Az alkohol pont ellenkező hatást vált ki, a koffein hosszabb ideig marad a szervezetben, a hatására. Persze nem vagyunk egyformák, vannak, akiknek az enzimjei sokkal hatékonyabban működnek mint másoké.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.