Öt hiba, amit futóként elkövethet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokszor még azok is beleesnek a következő a hibákba, akik egyébként rutinos futók, szóval nem árt, ha elolvassa a cikket.

A futás rendkívül jó stresszlevezető, szépen formálja az alakot, jót tesz a szívnek, kondiban tartja a testet, és még sok más hasznos dologban kiváló, de persze azt is tudni kell, hol a határ. Ha megerőltette magát, mindenképpen pihenjen, ne akarjon azonnal maratont futni, és szoktassa a szervezetét a futópályához. Pár jó tanács, amiktől reméljük, hogy sikeresebben tudja majd abszolválni a maga elé kitűzött célt. Az alapötletet a Runners World Online egyik cikke adta, mi ehhez még Papp Krisztina olimpiai futó tapasztalatait is kikértük. Íme.

Teljesítmény

Az az általános szabály, hogy hetente legfeljebb 10 százalékkal érdemes emelni a betervezett távolságot, de természetesen itt sem lehet általánosítani – ez nem mindenkire egyformán igaz. Attól is függhet, hogy mennyi energiája, ideje van az edzésre, illetve, hogy milyen kondiban van. Sokszor előfordul, hogy nem egyből futás után érzi meg a távnövelést. Megeshet, hogy akár 3-4 héttel később lép fel az addig megtett plusz kilométerekből fakadó fáradtság és fájdalomérzet a lábakban. Ez annak a jele, hogy túlságosan megterhelte magát vagy a megemelt táv hosszát. Ilyenkor a legjobb, amit tehet, ha visszavesz a tempóból 2-3 hétre, és kevesebbet fut. Ez alatt az idő alatt tud a szervezete regenerálódni, és nagy valószínűség szerint, ha letelt ez az időszak, újra ugyanúgy fogja élvezni a hosszabb távokat, mint azelőtt. 

Sebesség

Egy másik nagy hiba, amit sokan elkövetnek, hogy erőltetik a gyorsabb tempót, és keményebben futnak. De ha úgy érzi, keményebb a tempó, egyáltalán nem biztos, hogy keményebben is csinálja a megszokottnál. Ez elég becsapós, ugyanis simán előfordulhat, hogy azért érzi megerőltetőbbnek a futást, mert fáradtabb, mint általában lenni szokott, esetleg túl stresszes, rosszul táplálkozott, vagy az időjárási viszonyok nem a legideálisabbak a futáshoz. Erről azzal tud meggyőződni, ha a megszokott idő alatt futja le normál távját – de mégis úgy érzi, sokkal jobban kellett koncentrálnia, hogy megcsinálja – és futás közben nagyon kifárad. Ha sokszor erőlteti a futást, az azt eredményezheti, hogy nagyon fárasztónak fogja találni. Mindig csak fokozatosan szoktassa magát a teljesítmény növeléséhez, mert ugye, a házat is az alapoknál kell elkezdeni, nem lehet azonnal a falakat felhúzni.

Futópadról terepre

Futópadról áttérni terepre, teljesen más érzés, ahogy futópályára cserélni a fitnesztermet. Ne felejtse el, hogy ugyanaz a táv a futópadon teljesen más érzetet kelthet, mint szabadban. A kinti környezet, a levegő hőmérséklete és a szél is nagyban befolyásolhatja teljesítményét. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ahhoz is idő kell, hogy megszokja, nem teremben fut. Időt kell adnia testének, hogy alkalmazkodni tudjon a külső hatásoknak. Nyilván a talaj is teljesen más rugózású, ezáltal más a talpa és a talaj között fellépő ütközőerő, és más stílusban is kell futni. De higgye el, amint belejön, sokkal jobban fogja élvezni a futást szabadban, mint zárt térben.

Figyelni kell a klímára 

Eddig a nagy meleg miatt volt megerőltetőbb a futás, pár napja viszont már igencsak hűvös van reggel és este, tehát most ez az, amitől nehezebben mehet a futás. Hidegben sokkal jobban kell koncentrálni a bemelegítésre és a réteges öltözékre.

„Az alulöltözök használnata igen hasznos, főleg télen. Ősszel arra kell figyelni, ha megizzadunk, ne ácsorogjunk vizes cuccban percekig, mert hamar megfázunk. Igyekezzünk átöltözni minél előbb. A bemelegítő streching, levezető nyújtás az inkább fedett helyen történjen.” - tette hozzá Papp Krisztina olimpia futó.

Kell elég idő a felépülésre

Ha úgy érzi, megerőltette magát, mindenképpen pihenjen. Ne hajtsa agyon magát, mert annak csak az lesz az eredménye, hogy lesérül, vagy egy idő után elmegy a kedve a futástól, és ugye, ezt nagyon nem szeretné?! Hagyjon ki pár alkalmat, és ha nagyon mozogni szeretne, inkább a kondiját erősítse. Egyen és igyon megfelelően, aludjon sokat, vegyen forró fürdőt és relaxáljon. Sokkal jobbat tesz szervezetének, ha pár napot pihen a következő futás előtt, mintha magára erőltetné a megszokott rutinját.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.