Nincs kivel sportolnia? Keressen klubokat!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A futóklubok mellett kirándulóklubok is léteznek, de akár jógázhat is a szabadban. Ezekért csak alig vagy egyáltalán nem kell fizetni, próbálja ki őket!

Most, hogy a tavasz lett az új nyár, kihúzhat egy újabb kifogást a nem mozgok mert listáról, sőt, inkább kettőt, az alábbi megoldások ugyanis csak alig vagy egyáltalán nem is kerülnek pénzébe. Nem hozhatja fel kifogásként ezentúl azt sem, hogy nincs kivel mennie, most ugyanis összeszedtünk pár olyan mozgásformát, amit hasonló érdeklődésű emberekkel űzhet a szabadban. Győzze le a lustaságát, próbálja ki valamelyiket!

Ha egyedül nem megy

A szabadtéri sportról sokaknak a futás ugrik be elsőre, ami amellett, hogy nem kerül sokba, jó kalóriagyilkos program is – főleg, ha jól csinálják. Ám hiába annyira egyszerű, talán ezt a legnehezebb elkezdeni. Főleg egyedül. Persze létezik már olyan telefonos app, ami átsegíti a kezdőket az alapvető nehézségeken, de oldszkúl módszerekhez is folyamodhat, mint amilyen például egy futótárs. Ennél is jobb a futóklub, mint például a Nike margitszigeti klubja, ahol tavasztól őszig bárki kaphat hasznos tanácsokat és edzésprogramot tapasztalt edzőktől, és persze a futáskedvelő, kellőképpen inspiráló társaság is garantált.

Ha valaki kifejezetten nőkre szabott tanácsokra és információkra vágyik, az is megtalálhatja a neki való közösséget.

Futóklubok

 A Nike Futóklub Margitisziget mindenképpen jó ötlet, akár kezdő kocogó, akár a        félmaratonra készül. A regisztráció ingyenes.

• Mindent a futásról nőknek (és másoknak) ígéri az az oldal, ahol a távoktól a felszerelésig   mindenhez kaphat jó tanácsokat és ötleteket, ám ez inkább netes klub.

Hegynek fel

Akinek a futás túl sok, de sétálni például szeret, az menjen inkább túrázni. Ha a család és a barátok nem elég természetkedvelők, akkor érdemes körülnézni a különböző kirándulóklubok között. Kínálatban nincs hiány, a cél is változatos, igaz, a magyar hegyvidékek meghódítása a leggyakoribb. A klubok általában regisztrált tagokat toboroznak, de van olyan is, ahol folyamatosan megújul a társaság, így akár ismerkedésnek is tökéletes az a néhány (vagy akár 18-20) kilométer.

Kirándulóklubok

• A Kirándulók Klubjának székhelye a fővárosban van, de nem kell attól tartani, hogy a tagok   nem hagyják el a Budapest táblát. Ők kifejezetten állandó résztvevőket keresnek.

 A Kirándulóklub kifejezetten Budapest környéki túrákat szervez havonta, és a Facebook-        oldalukon értesítik azokat, akik nyomnak rájuk egy like-ot.

 A Kirándulók Sportkörben nincsenek állandó csapatok, bármelyik túrába lehet csatlakozni,   ráadásul azzal is csábítanak, hogy a nemek aránya is kiegyensúlyozott. Éves tagsági díjuk    1000 forint.

Meditáció a szabadban

Ha az intenzív izzadás a lényeg, akkor marad a melegített teremben tartott edzés, már annak, aki bírja. Ám ha lelki ellazulásra, természetközeli élményre és a csoportenergiák jótékony hatására vágyik, akkor érdemes kipróbálni néhány szabadtéren megrendezett jógaórát is. A gerillamozgalom teljesen jól megfér a keleti filozófiákkal – vallja a Gerilla Jóga csapata, amely rendszeresen várja az érdeklődőket megmozdulásaikra. Két dolgot garantálnak: az órák ingyenesek, és csak képzett oktatók tartanak foglalkozásokat. De ha jobban bele szeretnénk élni magunkat a jógázásba, akár több napos fesztivál-elvonulásra is mehetünk az alkalmi szabadtéri gyakorlások mellett.

Szabadéri jógaórák

 Az ingyenes foglalkozásokat biztosító Gerilla Jóga honlapját és Facebook-oldalát is  érdemes nézegetni, itt jelzik ugyanis az éppen aktuális eseményeket. 

 Az A Központ oldalán szabadtéri és különleges jógaórákat is talál kb. 2000 forint/alkalom  áron, de tartanak több napos nyári jógaelvonulásokat is, például a Velencei-tónál vagy  Mallorcán. Infók itt

Nordic walking kánikulában is

Igen, a síjárás téli sport, de ettől még simán lehet jó időben is művelni. Igaz, ehhez már kell némi előképzettség és a felszerelésre is érdemes áldozni némi tőkét, de ha valaki már gyakorlott gyalogló, akkor nincs értelme a jó időben sarokba dobni a botot. Persze, akkor sem kell lemondania róla, ha eddig nem szerzett tapasztalatot benne, mert ugyan miért ne kezdené el szép időben a mínuszok helyett? Az is megoldható, hogy a fizetett edzések helyett lelkes amatőrökkel menjen.

Fotó: Shutterstock

Nordic walking edzések

 Ha profi vezetésre vágyik, akkor nagyjából 1000-1200 forintos áron tud csatlakozni az    edzésekhez, de bérletet is vehet. Időpontokat, helyszíneket a Nordic Walking Sport oldalán  talál.

 Ha amatőrként és ingyen szeretné ezt a sportot kipróbálni, akkor közösségi oldalakon simán    találhat társakat, például itt

Harcművészet a léleknek

Magyarországon még nem látni tömegesen furcsa mozdulatsorokat végző embercsapatokat, és borítékolható, hogy ez a jövőben sem változik, de ettől függetlenül van lehetőség szabadtéren is kipróbálni a tai chi művészetét. Azért mielőtt beáll egy nagyobb csapatba, érdemes először megismerkedni a tai chi lényegével, megnézni néhány bemutatót és kicsit gyakorolni is, de a merészebbek találhatnak konkrét helyszíneket is a kipróbáláshoz.

Tai Chi klubok

• Ha szeretne megismerkedi a Tai Chi művészetével és filozófiájával részletesebben is, akkor   itt talál információkat és edzésidőpontokat is.

 A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ezért  számos ingyenes bemutatót tartanak az országban, ahol bárki ingyen kipróbálhatja ezt a    mozgásformát. A helyszínek listája itt található. 

 A Magyar Taiji Kulturális Központ oldalán nemcsak a klubokról, de az ingyenes    szabadtéri edzésekről és az oktatásokról is sok információ talál.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.