Melyik város híres a hagymájáról? Magyar élelmiszerek kvíze
Ismered a híres magyar ételeket, élelmiszereket, és a hozzájuk kötődő településeket? Ebből a kvízből kiderül, mennyire vagy otthon gasztroföldrajzban.
Ismered a híres magyar ételeket, élelmiszereket, és a hozzájuk kötődő településeket? Ebből a kvízből kiderül, mennyire vagy otthon gasztroföldrajzban.
A radioaktívitás kapcsán rögtön minimum egy atomkatasztrófára gondolunk, pedig a jelenség a természetben is gyakran előfordul. Egyes élelmiszerek ezért radioaktívak lehetnek.
A marhapörkölt az ünnep íze: ritkán adódik alkalom arra, hogy hosszú órákon át készítsünk egy fogást, de ezt csakis így érdemes, így lehet.
Ha annyit írok, másnap még finomabb, máris mindenki tudja, hogy a töltött káposztáról szól majd ez a cikk. A magyar konyha ikonikus fogása a téli időszak komfortétele is egyben.
Hát persze, hogy a gulyáslevesről van szó: az egytálételnek is beillő leves kiadós, igazi komfortétel, ráadásul emblematikusan magyar minden egyes kanálban.
A tyúk ma a világ egyik legelterjedtebb házi- és haszonállata, húsát és tojását minden kontinensen fogyasztjuk. Mégis, a madár történetének korai fejezete sokáig félreértésen alapult.
Október 18-ig véleményezhető a Magyar Élelmiszerkönyv száraztésztákról szóló jogszabálytervezete, amely a hazai tésztagyártás több pontját is érintené. A változások célja a magasabb minőség biztosítása, valamint az egyes termékkategóriák pontosítása lenne.
Megjelent Dénes Dóra első kötete „Nincs olyan, hogy rossz evő – hogyan tápláld magabiztosan és egészségesen válogatós gyermekedet?” címmel. Interjúnkban az Édes Pofa blog szerzője segít eligazodni az egészséges étkezés körül kialakult zűrzavarban, amely szülőknek és minden embernek inspiráló a gasztronómia és az egészséges táplálkozás vonatkozásában.
Nem csak a derékbőségünkön hagyhat nyomot, mit eszünk nap mint nap. Vannak olyan alattomos betegségek, amelyeknek kialakulásában kulcsszerepet játszanak táplálkozási szokásaink.
Az interneten időről időre felbukkannak olyan tartalmak, amelyek új szintre emelik a „gusztustalan” kategóriát. A legutóbbi hullámot néhány TikTok videó indította el, amelyeken frissen vásárolt lazacfilékben apró, élő férgek tekeregtek. A látvány sokakból azonnali undort váltott ki, pedig a jelenség jóval gyakoribb, mint gondolnánk – és nem is kizárólag a lazacot érinti.
Olyan ételneveket válogattunk össze, amelyeket manapság már a legtöbben nem ismernek – te vajon meg tudod mondani, hogy milyen fogást takarnak ezek a furcsa elnevezések?
Tény, hogy nem mindenki készíti ízletesre, de ha megadják a módját, nem csak egészséges, finom is lehet ez a főzelék.