Micimackó biológiát oktat
Gyermekkoromban ittam apám szavait, amint erdőn-mezőn sétálva lelkesen magyarázta az állatrendszertant, a legtöbb madarat és gombát felismerte, és együtt készítettünk bogárgyűjteményt is.
Gyermekkoromban ittam apám szavait, amint erdőn-mezőn sétálva lelkesen magyarázta az állatrendszertant, a legtöbb madarat és gombát felismerte, és együtt készítettünk bogárgyűjteményt is.
Sokat vitatkoztunk már itt a Porontyon is, hogy mennyire jó egy gyereknek, ha fenyítve érzi magát, azaz mennyire nem jó, de akadnak páran, akiknek kell valami, amivel levezetik a feszkót.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Nyitott Lovardák programot, amely ingyenes lovaglási lehetőséget kínál az ország 60 lovardájában.
Korábban már írtunk pár gyermekeknek szóló magazinról. Most a gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat vettük számba.
Egyre gyakrabban vásárolnak házi kedvencnek a szülők hüllőket, majmokat, rágcsálókat és más egzotikus állatokat.
Itt az idő, hogy beszámoljak, főleg a szkeptikusoknak Szotyi, azaz családunk hullámos papagájának első hónapjáról, amivel írásos bizonyítékát adom annak, hogy miért ideális kisállat gyerekek mellé ő.
A Budakeszi Vadasparkot rendszeresen felkeressük, szinte minden évszakban kimegyünk a gyerekekkel, akik imádják a nagy erdei sétát és az állatokat, akiket szinte már névről ismernek.
Van olyan szülő, aki viccesnek tartja, hogy a háromhetes gyereket a pitbull mellé fekteti, vagy hagyja a sikongató, csapkodó totyogót a dobermannal játszani.
Egy állat – leginkább kutya – támadása nemcsak testi, hanem lelki sérülést is okoz áldozatának.
Nem minden húsvéti nyuszi tündibündi jószág - akad köztük vérengző fenevad is.
Akár vakságot is okozhat a kutyák, macskák ürülékében tenyésző féreg, amely a homokozóba kerülve fertőzi meg az ott játszó gyerekeket.
Macskát tartani jó. Dorombol, hízeleg, akkor is, amikor te már csak morogni tudsz, kedves és kecses látvány, utolérhetetlenül mulatságos.