Macskát tartani jó. Dorombol, hízeleg, akkor is, amikor te már csak morogni tudsz, kedves és kecses látvány, utolérhetetlenül mulatságos.
Macskát tartani jó. Dorombol, hízeleg, akkor is, amikor te már csak morogni tudsz, kedves és kecses látvány, utolérhetetlenül mulatságos – egy cipőfűző és egy macska féltucat elemes játéknál is jobban szórakoztathatja a kiskorú közönséget. Az akrobatikus példányok általában a YouTube-on végzik, fejjel lefelé vagy két lábon rohangálva, ventillátoron lógva, letámadva náluknál nagyobb fajtákat (bernáthegyitől a fekete medvéig).
Macskát tartani jó. Nem kell sétálni vinni, szobatisztaságra tanítható, önállóan sem veti szét az unalom, és képes lanyha díványpárnaként elheverni fél délelőtt. Nem kell sem fürdetni, sem nyírni (kivéve az ember által eltenyésztett változatokat), elfér a gazdagréti panelben is, és ha ráugrik a gyerekre (nem szokott amúgy), akkor sem kell félni csonttöréstől.
Macskát tartani idegesítő. Szőrt hagy azon a ruhádon is, ami már két éve nejlonban várja a nagy alkalmat, hogy aztán a brit nagykövet kézfogásakor vedd észre a hófehér szálakat elegáns fekete kisestélyiden. Hiába veszel neki méregdrága kaparófát, a bútorokon és a kedvenc orgonabokrodon hajlandó csak edzeni. Hiába üríted akár naponta többször a ládáját (és bah, az is milyen idegesítő tevékenység), akkor is néha a virágládába vagy eldugott sarkokba végzi a dolgát, de ismertem olyan elvetemült példányt is, aki a gazdi hátizsákjába, titokban, míg a szag nyomra nem vezetett. Nekem személy szerint olyanhoz volt szerencsém, aki korán reggel munkába induló apám jobbik cipőjét pécézte ki minden éjjel, majd akkurátusan rákaparta a ládából a homokot. Ez a macska amúgy társaságkedvelő is volt – ha egyedül hagytuk, akkor először leamortizálta a lakást, majd a körfolyosóra nyíló konyhaablakban panaszolta egész délelőtt magánya bánatát, míg haza nem értem. A jelenlegi macskáink egyike cipőmániás – csak a lábszagú példányokra bukik, úgy szívja be áhítattal az ájert, mint tőlünk keletebbre egyesek a hasist. A másik pedig kiskorában élvezettel pancsolta szét a vizesvödör tartalmát – nyilván nem olvasta, hogy a macskák nem szeretik a vizet.
Macskát tartani biztonságos. Nem veri fel éjjel ugatásával a környéket, nem harapja meg a postást (bár az Egyesült Királyságban állítólag már volt ilyen is), nem ás félméteres gödröket, nincs szüksége speciális élelemre, pórázra, akváriumra, iskolába meg hiába küldenénk, mert állítólag nem tanítható (bár a Fővárosi Nagycirkuszban láttam már macskás számot).
Macskát tartani veszélyes. Hibátlan érzékkel hízeleg anyósunknak és az MLM-ügynöknek, hogy aztán másnap megharapja a gügyögve közeledő szomszédot vagy a főnökünket. Tévedhetetlenül kiszúrja a macskautáló és a macskaszőr-allergiás vendéget – ezeknek az ölébe ül és hízeleg (amikor egy ilyen jelenetnél a vendég kisgyerekre rászólt az apja, mit macskázik macskaszőr-allergiával, az anyja a védelmébe vette: „nem az Áron macskázik, a macska Áronozik”).
Ha terhes vagy, vagy három éven alulit nevelsz, és nincs macskád, azt mondanám, ne vegyél magadhoz egyet. A toxoplazma a legkevesebb - remekül szűrhető, aki állattal foglalkozott, általában addigra túlvan rajta (bár van állatorvos barátnőm, aki például nem, hiába herélte az évek során macskák százait), felnőttre-nagyobb gyerekre pedig ritkán veszélyes, amúgy a fertőzéshez elég a friss föld, vagy a rosszul megmosott zöldség is. De a macska zászlóként libegő farka mágnesként vonzza a kisded kezét, mire odacsapnál, esetleg már indulhattok is a szemészetre. Egy sarokba szorított macska pedig felérhet egy falka kiéhezett pitbullal – tanítsd meg a gyereket is, hogy mindig hagyjon neki menekülő útvonalat, elkapni jobb, ha felnőtt kapja el, ha a macska nem akarja.
Ha viszont a macska volt előbb, miért is ne tarthatnád meg. Reménykedj, hogy a kisded nem lesz macskaszőr-allergiás, zárd el a csecsemőtől (bár a féltékenységi jelenetek és az ablakban bús képpel üldögélő macska látványa erős lelkiismeret-furdalást okozhat, de még mindig kisebbet, mintha kihajítottad vagy elaltattad volna a szerencsétlent), mert egy ordító csecsemő meglepő reakciókat okozhat - láttam olyan a macskát, amely támadásba lendült a hang hallatán. Amikor azonban a gyerek már nagyobb, akkor jó barátok lehetnek – ismét utalnék a cipőfűzőre, ami egy macska társaságában órákig hangos nevetéssel kísért elfoglaltsága lehet bármely gyereknek (vigyázat, a hanyattfektetve dögönyözés – már a macskáé, nem a gyereké – nyolc napon túl gyógyuló kézsérüléseket okozhat). A toleránsabb példányok elviselik, ha a gyerek babaruhát húz rájuk, mikulássapkát a fejükre, dorombolással vigasztalhatják az elkámpicsorodott kisdedet, számos idős rokonom számolt be arról, hogy gyerekként túlméretezett, macskaszagú plüssállatként az ágyukba is cipelték a négylábút, igazi plüssállatuk úgysem volt akkoriban.
Ez utóbbi nálunk természetesen szigorúan tilos, a vén, jámbor jószágok utoljára lánykoromban részesülhettek abban a kegyben, hogy az ágyon szenderegjenek. Legalábbis, amikor a szobában tartózkozom, és nem nézek oda. Mert amúgy húztam már elő macskát konyhaszekrényből, ágyneműtartóból, üres, elvileg lezárt papírdobozból, bezárt spájzból és a szomszéd bezárt garázsából, miközben a tulajdonos esküdözött, ott ugyan nincsen semmiféle macska. Igazi misztikus lények, ki-be járnak észrevétlenül, az emberiség fele „ssssicccc te!” ordítással küldi őket a csudába (majdnem ez lett a poszt címe amúgy, az egyik nagysága asszem épp az asztalról akart lopkodni valamit), míg vannak kérlelhetetlen macskarajongók. Utóbbiaknak íme, még egy link.
