Hazánktól több mint 5000 kilométernyire keletre pihen békésen az a tó, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy egész erdőt nyelt volna el a föld – pontosabban a víz. De vajon milyen titkot rejthet a meseszép kékség, amelynél festeni sem lehetne szebbet?
Nincs olyan évszak, amikor a hazai bányatavak és környékük ne lenne a legcsodálatosabb úti céljaink között. Magyarország ezen bakancslistás helyei azonban olyan veszélyeket rejtenek, amelyekről nagyon fontos tudnunk.
Ha a Balatonra gondolunk, a tó bársonyos vizén és a nyáron kívül valószínűleg a strandok és az ott készített ételek jutnak eszünkbe. Az északi parton ott várnak a tanúhegyek, a jó bor és a kultúra, a délin pedig sekély, meleg a víz, és jókat lehet bulizni. De ennyi lenne az egész?
Ha strandolni megyünk, az átlátszóan tiszta vizet, a bordázott felületű iszapot szeretjük, tiszta lépcsőkkel, állandó vízszinttel, mindenféle zavaró növények és állatok jelenléte nélkül. Könnyen beereszkedhessen a vízbe az úszógumis kisgyerek és a felnőtt csónakázó is, sétálhassunk kikötőkben, minden legyen szép, rendezett és tiszta.
Angliában néhány éve egy akvarista piranhákat engedett a yorkshire-i Martinwells Lake tóba. Az állatok tetemét halászok fedezték fel, de eddigre már több kacsa és hal eltűnt a tóból, amiben egyébként gyerekek is gyakran játszanak. Na de mi a helyzet a Balaton élővilágával?
Ha nyár, akkor fürdés: ilyenkor aki nem csobbanhat épp tóban, folyóban vagy tengerben, az álmodozva nézi a gyönyörűen kéklő vizeket legalább videókon vagy fényképeken. Pedig ez a 3,6 méter mély és 30 méter kerületű tó, amit most mutatunk, nem éppen jó „magaviseletéről” híres.
Egyik legfőbb örömünk, hogy Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton pont kis országunkban helyezkedik el. Magyar tengerként becézgetjük, pedig azért attól igen messze áll. Pláne a múltban a helyén lévő víztömegektől!
Tócsává szűkülő tómedrekben összezsúfolódó halak, kicserepesedett mederfenék, csökkenő vízállás, kilátszó kövek a meder alján, patakokban érként csordogáló vízerek – a brutális aszály miatt előfordulhat, hogy egyes tavaink, és velük együtt vízi kultúrák és élőhelyek teljesen eltűnnek a Föld felszínéről.
Amikor megérkezik a kánikula, a legtöbb ember csak arra tud gondolni, hogy hova menjen strandolni. Az egyik messze van, a másik már unalmas, a harmadikon meg annyian vannak, mint a heringek. Ismerős kifogások mindenki számára.
Vannak, akik el sem tudnák képzelni a nyarat homokos part és türkizkék tenger nélkül, és vannak, akik sokkal jobban kedvelik a kisebb, mégis lenyűgöző állóvizeket. Ha a tengerparti lustálkodás helyett inkább egy tóparti túrára neveznél be, mutatjuk merre indulj a nagyvilágban.
Balcsi, Balaton, magyar tenger, „a Tó”, ahányan vagyunk, annyiféleképpen szeretjük hívni – no meg persze fürdeni benne. De miért nem nevezzük Pelsónak, ami a római neve?
Nemcsak tavat választunk a nyaralás megtervezésekor, hanem oldalt is: az ország két ellentétes pártra szakadt, a déli part hívei a könnyebb megközelíthetőséget, a siófoki bulikat és a sekély, meleg vizű strandokat éltetik, az északiak pedig a borkultúrával, a hegyekkel esnek szerelembe. Kinek van igaza?
