Akik ebben a tóban úsznak, soha nem térnek vissza: ezért veszélyes

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nyár, akkor fürdés: ilyenkor aki nem csobbanhat épp tóban, folyóban vagy tengerben, az álmodozva nézi a gyönyörűen kéklő vizeket legalább videókon vagy fényképeken. Pedig ez a 3,6 méter mély és 30 méter kerületű tó, amit most mutatunk, nem éppen jó „magaviseletéről” híres.

A tavat a tudósok csak nemrég fedezték fel a Mexikói-öbölben. Kutatása, felmérése azonban nagyon problémás: aki eddig beúszott, az ott is maradt örökre. Erik Cordes, a Temple Egyetem biológiaprofesszora kutatja a medencét, és az Oceanography folyóiratban ismertette eredményeit: „Az egyik legcsodálatosabb dolog a tenger mélyén. Lemész a fenékre, és ott egy tó. Olyan érzés, mintha nem ezen a világon lennél” – mondta Cordes.

Csakhogy a tengeren belüli tó 19 Celsius-fokos (a tengerfenéki vizekhez képest meleg) vize körülbelül ötször olyan sós, mint az őt körülvevő víz. Nagyon mérgező koncentrációban tartalmaz metánt és hidrogén-szulfidot is, ezért nem tud keveredni a környező tengerrel. Különálló, halálos egységet alkot: a benne úszó állatok (és emberek) számára ezek a mérgező koncentrációk végzetesek lehetnek. Csak a baktériumok, a csőférgek és a garnélarákok képesek túlélni a durva körülményeket. A tudósok számára azonban ez a tó olyan, mint egy játszótér a kutatásokhoz. Könnyedén tesztelhetik, hogy bizonyos szervezetek hogyan képesek túlélni szélsőséges élőhelyeken. Talán azt is segít megérteni, milyen lenne az emberi élet egy másik bolygón.

Hogy jön létre egy veszélyes tó a tengerben?

A középső jura időszakban a Mexikói-öböl még sekély tenger volt, annyira sekély, hogy ki is száradt. Vastag sóréteg és tengervízből származó ásványok maradtak utána, akár 8 km vastagságig. Amikor az öböl újra megtelt vízzel, a sóréteget a só felett felhalmozódó üledékek megóvták az oldódástól. Csakhogy az ezt követő üledékes rétegek annyira elnehezedtek, hogy elkezdtek deformálódni (egyes esetekben a tektonikus lemezek távolodása, azaz vulkáni tevékenység okozza ugyanezt) és elmozdítani az alattuk lévő képlékenyebb sóréteget. Egyes helyeken a sóréteg már a tengerfenéken vagy annak közelében nyúlik ki, és kölcsönhatásba lép a tengervízzel.

Hogy marad meg a víz a vízben?

Csakhogy az erősen sós folyadék sokkal sűrűbb, mint az azt fedő tengervíz, és nem keveredik vele könnyen. Egyes esetekben a sóoldat nagy medencéket, folyókat vagy tavakat hoz létre. Az egyik ilyen folyó híressé is vált a Cenote Angelita víznyelőben. Azok az élőlények, amelyek vesztükre beleúsztak, nem élnek addig, hogy távozzanak is, ezért ez a tó is tele van maradványokkal, melyek a sós lében szinte pácolódva évekig megmaradnak. Néhány élőlény azonban képes volt alkalmazkodni a szélsőséges körülményekhez, nem is akárhogyan. Nem elzárják magukat a szivárgó gázoktól és vegyi anyagoktól, épp ellenkezőleg: energiává dolgozzák fel. Mindezt egy kilométerrel a felszín alatt, iszonyatos nyomáson. 

Tavak a tengerek mélyén

Nem a Mexikói-öböl az egyetlen hely, ahol furcsa, víz alatti tavakat találni: a Földközi-tengerben és a Vörös-tengerben is kialakult néhány. Kutatásuk, vizsgálatuk azért olyan fontos, mert jelenlegi ismereteink szerint a Föld nevű bolygón az élet a mélytengerekben jött létre. Az az oxigén, amit észrevétlenül belélegzünk és ami életben tart – s igen, ami távol tart idegen bolygók felfedezésétől –, ezekből a tavakból szinte teljesen hiányzik. Ráadásként a sós tavakban élő mikrobák begyűjtése és vizsgálata után újfajta antibiotikumokat fedezhetnek fel és gyárthatnak le, de a rák elleni küzdelemben is előreléphetnek egyet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.