Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha strandolni megyünk, az átlátszóan tiszta vizet, a bordázott felületű iszapot szeretjük, tiszta lépcsőkkel, állandó vízszinttel, mindenféle zavaró növények és állatok jelenléte nélkül. Könnyen beereszkedhessen a vízbe az úszógumis kisgyerek és a felnőtt csónakázó is, sétálhassunk kikötőkben, minden legyen szép, rendezett és tiszta.
Sajnos ezzel szemben a Balaton egy tó, nem pedig fehércseléd, ezért egész más fogalmai vannak a tisztaságról. A tó akkor van a lehető legjobb állapotban, ha millióféle élőlény – a mikroszkopikustól az öles halakig – lakik benne, növények, állatok, vírusok, baktériumok, gombák egyaránt. A vízszint hadd ingadozzon a csapadéknak és a befolyásoknak köszönhetően, a partvonalon pedig legyenek nádasok, azon túl pedig mocsaras részek, mert ezek biztosítják a víz tisztítását, szűrését. Minél szabálytalanabb, növényekben és állatokban gazdagabb a partszakasz, annál egészségesebb a tó.
A Balaton jövőjével játszunk
Csakhogy ez nekünk annak idején nem tetszett. Erőltetett menet volt fürdeni egyet, kerülgetni kellett a nádat, ami fent zöld leveleivel a kilátást takarja el, alul barna és rothad, körülötte meg mindenféle fura állat nyüzsög. A partot a nádas, hínáros, majd az egyre sekélyebb vízben növő zsombékos, mocsaras, bokrokkal tarkított, nehezen járható terület kerítette körbe, amiben maximum az állatok által kijárt csapások vezettek be a vízhez. Nem volt betonozott partvonal, sem fémlépcső, sőt a déli parton vonuló vasútvonalnak is kilométerekkel távolabb kellett volna megépülnie. A mocsarakat, lápokat aztán lecsapoltuk, hogy termőföldet, legelőt, beépíthető területeket hozzunk létre belőlük, a vízszintet méterekkel lecsökkentettük, hogy aztán minden évben azon sápítozzunk, hogy lassan át lehet gyalogolni a déli parttól az északira. A mesterségesen kialakított, összezsugorított partvonalat mindenütt lebetonoztuk, nehogy valami növénynek még eszébe jusson oda nőni. A maradék területet füvesítettük, jöttek a parkolók, s eszetlen nagyravágyásunkban még a Kis-Balatonnal is elkezdtük ugyanezt. Aztán amikor a vízminőség drasztikusan lecsökkent, akkor kaptunk észbe legalább egy kicsit, és kezdtük el megérteni, hogy a számunkra „nem hasznos”, furcsa dolgok a tó körül miként alkotnak egy ökoszisztémát, amit ha megbolygatunk, mi magunk is kárát látjuk.
Miért baj, ha nincs nád a Balaton körül?
Jelenleg szabad- és fizetős strandok váltják egymást a parton körbe, közben kikötők, hajóállomások, horgászhelyek szakítják meg a nádas megmaradt összefüggő állományát. Ez pedig nagyobb baj, mint gondolnánk. A nád kivágása egyszerűen károsítja a környezetet, árt a vízminőségnek, elveszi a balatoni állatok élőhelyét, csökken a fajok száma, a biodiverzitás. A cél az lenne, hogy minél több természetes növénytársulás alakulhasson ki a part mentén, minél több hínár tisztítsa a vizet (a fura zöld izé, amitől a legtöbben undorodnak), de erre nemhogy lehetőséget teremtenénk, azt a keveset is felszámoljuk és lebetonozzuk, ami csak maradt.
Ebben a helyzetben extra energiákat kellene a maradék nádas megóvására fordítani, és ahol lehet, visszatelepíteni a növényzetet. Ez utóbbi meglehetősen nehéz vállalkozás, mert ahonnan egyszer kiirtották a nádat, oda nagyon nehezen, gyakran csak szakértői ültetéssel, segítséggel nő vissza. A hínár pedig csak akkor tud elszaporodni, ha kevés az alga a vízben, és ha nem húzkodják ki tövestől, mert zavarja a turistákat.
De a nádat aratják, nem?
Eleink még rendszeresen jártak ki a tavakhoz, és a szélükön növő nádat learatták, összekötötték és a faluba vitték. Nádtetőtől kezdve egy sor minden készült belőle. S ez így is volt rendjén. A nádvágók ugyanis nem kipusztították, tövestől kitépték a növényeket, hanem telente egy meghatározott magasságban elmetszették a szárukat. A gyökér és a növény szárának egy része a vízben maradt, abból tavasszal új nádszál nőtt, s minden évben gazdag, zöld nádas alakult ki.
A szakszerű vágás nemhogy károsította volna a tó ökoszisztémáját, de még javított is rajta, megújítva a nádállományt. Manapság viszont legálisan alig vágnak nádat (ideális esetben a teljes, 1200 hektáros állomány egyharmadát kéne vágni), helyette inkább kiirtják, és a területet különböző célokra, nyaralótelepek, társasházak, szállodák magánpartjainak kialakítására használják. Pedig ahogy elsásosodik, elromlik a tó vízminősége, úgy csappan meg a turisták száma is: erre a nyolcvanas években riasztó példákat láttunk. A nádvágást nehezíti az egyre melegedő időjárás is: megfelelő vastagságú jég nélkül nem lehet rendesen megközelíteni a nádasokat.
Mi lesz így a Balatonnal?
Ha tovább folytatjuk a nádasok, természetes vízparti növénytársulások megszüntetését, a tó meg fog változni. Vize egyre koszosabb lesz, a mérgező toxinokat termelő algák nagyobb számban szaporodnak el, ami akár 10-20 éven belül fürdésre alkalmatlanná is teheti a vizet, amit annyira szeretünk. Így is épp elég neki a rengeteg napolaj, szerves anyag, műanyag és minden szemét, ami utánunk marad, nem szabadna még azt a kevés tisztulási lehetőséget is elvenni a tótól, ami a fennmaradását lehetővé teszi.
