A világ tíz legcsodálatosabb tava

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak, akik el sem tudnák képzelni a nyarat homokos part és türkizkék tenger nélkül, és vannak, akik sokkal jobban kedvelik a kisebb, mégis lenyűgöző állóvizeket. Ha a tengerparti lustálkodás helyett inkább egy tóparti túrára neveznél be, mutatjuk merre indulj a nagyvilágban.

Galéria ikon

11

A <b>Plitvicei-tavak </b>Horvátország és egyben Délkelet-Európa legrégebbi nemzeti parkjában találhatók. A <a href="https://wanderwisdom.com/travel-destinations/10-Most-Amazing-Lakes-in-the-World" target="_blank">Wander Wisdom</a> tizes listája szerint ez a világ legcsodálatosabb tava. Az összekapcsolódó tavak színe a napszakokkal és évszakokkal folyton változik. Az UNESCO 1979-ben a Világörökség részévé nyilvánította.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Az ausztrál <b>Hiller-tó</b> rózsaszín vize miatt tett szert hírnévre. Színét a Dunaliella salina nevű alga és a Halobacterium által termelt piros pigmentből nyeri, ami olyan tartós, hogy akár egy palackban is vihetnél belőle magaddal, megtartaná rózsaszín árnyalatát.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

A kanadai Osoyoosban található <b>Kliluk-tó</b>, vagy más néven Foltos-tó, a nyári, magas hőmérséklet miatt kialakult, kristályos járdarendszerrel körülvett medencékről kapta a nevét. Ezek a foltok a különböző ásványi anyag kombinációk szerint más-más színűek.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Az őslakos indiánok mindig is szent helyként tisztelték a Kliluk-tavat, gyógyhatásait ma is elismerik. Ha szeretnéd saját szemeddel látni, szükséged lesz az ő engedélyükre.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Az <b>Öt virág-tó</b> a kínai Jiuzhaigou Nemzeti Park egyik legnépszerűbb látványossága. A sekély tó kristálytiszta vizében láthatóvá válnak a tó alján fekvő ősrégi fák és a köztük felgyülemlett levelek, amik a türkiz, vörös, sárga, kék és zöld árnyalatokért felelnek.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Az édesvízű <b>Taal-tó</b> a Fülöp-szigeteki Batangas tartományban található. A világ legkisebb aktív vulkánjának kráterében található, ami miatt egyáltalán nem veszélytelen a megtekintése, szépsége mégis vonzza a turistákat.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

<p>Az <b>Amraham Lake</b> Kanada egyik mesterséges tava, ami bár nyáron is szép, különlegessége csak télen látható. Jegébe ugyanis belefagynak a szerves anyagok bomlásából származó metángázok, amik egymásra rétegződve oszlopokat alkotnak. </p>
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

A Dél-Szibériában található <b>Bajkál-tó</b> a világ legmélyebb tava, amit az oroszok még ma is tengerként emlegetnek. Az amerikai és orosz tudósok üledékének tanulmányozása révén arra jutottak, hogy a világ legősibb tavának is tekinthető, életkorát 25-30 millió évre becsülik. Biodiverzitása is gazdag, több mint 1000 növényfaja ismert. 1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Az oregoni <b>Crater Lake</b>-hez nem kapcsolódik semmilyen más tó vagy folyó, vizébe ezért semmi sem szállít szennyező anyagokat. Akár 43 méter mélyen is leláthatsz az aljára! Közepén található egy száz éves fa, amit a "tó öregembereként emlegetnek".
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

A <b>Berryessa-tó</b> Kaliforniában nem csak turisztikai vonzereje miatt fontos, vízenergiát is termel. A mesterséges tározó érdekessége a közepébe épített, Glory Hole-nak keresztelt túlfolyó. Tetejének 22 méter az átmérője, itt ömlik a víz egy betoncsőbe, ami a Putah-patakba vezet. Megnyitásakor különösen kedvelt látványosság.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Galéria ikon

11

Különösnek tűnhet, de az Izraelben található <b>Holt-tenger </b>valójában egy tó, aminek só- és ásványi anyag tartalma a világon a legnagyobb. Neve arra utal, hogy emiatt néhány gombán és baktériumon kívül semmilyen élet nem tudott kialakulni a vizében. Ha viszont egy kis lebegésre vágysz, mindenképp látogasd meg, hiszen könnyedén fenntartja a tested a vízfelszínen.
Galéria: A világ tíz legcsodálatosabb tava
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.