trauma 5 - Dívány

A gyermekkorban elszenvedett bántalmazás – legyen az fizikai vagy lelki – a szervezet egészére és az agy működésére is hatással van. A korai években tapasztalt magas stressz-szint a gyerekek esetében figyelem- és önkontrollzavarok kialakulásához vezethet, és sokszor a felnőttkori hiperaktív figyelemzavar, a szorongásos és impulzuskontroll-zavarok hátterében is ez áll.

Kinek az életét éled? Mennyire hatnak rád a gyerekkori élményeid? Milyen mélyen tetted belsővé mások rólad alkotott véleményét? Ahhoz, hogy minél inkább önmagad lehess, fontos különválogatni a saját személyes meggyőződéseidet, értékeidet, vágyaidat mindattól, amit a szüleid, a tanáraid, a korábbi partnereid vagy a társadalom plántált beléd. Elraktározni a környezetedből jövő megerősítő, konstruktív üzeneteket, de megszabadulni az ártalmas társas hatásoktól. Utóbbi leválasztódási folyamatot nevezik a lélektanban pszichológiai differenciációnak. Mutatjuk, mit érdemes tudni róla, és hogyan valósíthatod meg te is.

Populáris pszichológiai cikkek kedvelt témája az öngondoskodás. Nap mint nap olvashatunk arról, hogy teremtsünk énidőt, legyünk jók magunkhoz, figyeljünk oda a testi, kognitív, érzelmi és társas szükségleteinkre. Pihenjünk, sportoljunk, vegyünk forró fürdőt, jutalmazzuk, kényeztessük magunkat. Bár mindez rendkívül fontos, de korántsem elégséges feltétele a lelki egészségünk növelésének, megőrzésének. Gyakran ugyanis olyan problémáktól szenvedünk, amelyek egészen más típusú beavatkozásokat igényelnek.

A vadon élő állatok gyakran vannak kitéve életveszélynek, mégsem látni rajtuk a trauma jeleit. Miután elszaladtak a ragadozó elől, kiremegik magukból a feszültséget, majd legelésznek tovább, mintha mi sem történt volna. Bár kulturálisan nem túl elfogadott, a remegés az embereknek is jót tesz, nem csak a gazelláknak. A stressz-, feszültség- és traumaoldó gyakorlatok (röviden TRE) nevű módszer során különféle izomcsoportok nyújtásával és aktiválásával olyan vibrálást lehet kiváltani a testben, amely lehetővé teszi a bennrekedt stressz oldását a nehéz emlékek felidézése nélkül. Mennyi ideig tart megtanulni a technikát? Hogy néz ki egy foglalkozás? Kiknek ajánlott, és van-e, akinek kevésbé? Erről kérdeztem a TRE minősített providerét, a hazai képzés koordinátorát, Sólyom Annát.

Vannak történeteink, amelyekről nem szeretünk beszélni, amelyekről igyekszünk inkább megfeledkezni, hogy védhessük ezzel magunkat és a gyerekeinket. A titkolózás azonban nem segíti begyógyítani a sebeket, és végképp nem védi a gyerekeket. Az elzárkózás eltaszítja őket tőlünk, minket magunkat pedig bezár a múltba, és nem engedi, hogy feldolgozzuk a történteket.

Igyekszünk minél jobb életet biztosítani a gyerekünknek, de néha olyan, mintha nem értékelné. Ellenkezik, elutasít, lázad, pedig, ha tudná, mennyivel könnyebb élete van, mint nekünk volt, értékelné. Vagy nem? Ha gyerekkorunkban nehézségeken mentünk át, igyekszünk tenni azért, hogy a gyerekeinket megkíméljük hasonlóktól. Ha ezt nem értékelik, az azért lehet, mert nekik másra van szükségük, mint amire gyerekként nekünk volt.

Nemcsak az édesanyákat, de a gyerekeket is érheti olyan traumatikus élmény születéskor, amely kihatással lehet a fejlődésére és a környezetével való kapcsolatra is. Ezek a babák általában sírósabbak, sokszor félnek érthetetlen dolgoktól, gyakran felébrednek éjszakánként, vagy agresszívvé, kezelhetetlenné válnak. Arra van szükségük, hogy az átélt traumát feldolgozhassák. Ebben pedig mi segíthetünk nekik.

A trauma lehet egyszeri esemény vagy időben elnyúló tapasztalat is, de a legfontosabb benne, hogy a hatása hosszan tart, és a mindennapokat befolyásolja. Hogyan küzdjünk meg vele? El lehet-e jutni odáig, hogy már ne zavarjon be a mindennapi működésünkbe? És ha igen – hogyan? Pszichológus szakértőinket kérdeztük.

Az összes bennünk rejlő lehetőség közül talán a megbocsátást a legnehezebb megvalósítani, és mégis, talán ez változtatja meg leginkább az életünket – írja Shauna Shapiro pszichológusprofesszor és bestsellerszerző. Egy előző cikkünkben arról volt szó, hogy mennyire megéri testi és lelki jóllétünk szempontjából, ha megbocsátunk a minket ért sérelmekért, most pedig azt nézzük át, hogy mit is jelent valójában a megbocsátás.

December közepén gyanútlanul elmentünk a partneremmel egy bútoráruházba. Hiába közelgett a karácsony, valamiért nem gondoltuk át, mennyien lesznek majd. Egyszerűen csak új tányérokra volt szükségünk (hogy miért, az egy másik történet), így hát hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk. Amikor a kirakatszobák kacskaringós útvonalai után kiértünk a piactérre, akkor döbbentünk csak rá igazán, milyen nagy a tömeg. A zsúfoltság ritkán kellemes, de most, járvány idején olyan zsigeri diszkomfort érzetet okozott bennem, mint soha azelőtt.

Nők milliói esetében fordul elő, hogy bármennyire is várják gyermekük születését, a szülés végül óriási traumát jelent a számukra, sőt az ebből fakadó probléma tüneteit akár évekig is figyelmen kívül hagyják.

„Nem szerencsés azzal az elhatározással indítani egy írói feladatot, hogy már megint rettenetesen vissza van esve az emlékezetpolitika, tenni kéne valamit. Ez így nem működik, ez tanmese” – vallja Závada Pál, aki úgy képes megmutatni a budaörsi németek több mint két évszázados, azóta gyakran elhallgatott-elferdített történetét, hogy az olvasó sok mindent megtud, mégsem érzi egy pillanatig sem didaktikusnak a szöveget. Ez nem véletlen, hiszen nem szokványos fotóskönyv a Wanderer. Miben lelte különös örömét a szerzője, miközben dolgozott rajta? Humorra való nyitottságról, botcsinálta krónikásokról és óriási táskamagnetofonokról beszélgettünk a Kossuth- és József Attila-díjas íróval.