A másodikkal minden más
Persze tudtam én, hogy a második terhességem nem ugyanolyan lesz, mint az első.
Persze tudtam én, hogy a második terhességem nem ugyanolyan lesz, mint az első.
Amióta látszik a hasam, nagyrészt nem lehet panaszom a közlekedési eszközökön, szinte mindig kapok helyet, akkor is, ha az egész napos ülés után inkább álldogálnék.
Amikor kiderül, hogy gyereket vár, akármennyire is boldogan várja a kisbaba érkezését, valószínűleg minden nő megretten kissé a testére váró változásoktól.
Igaz, most nem vagyok terhes, de amint a kezembe veszem ezt a könyvet, hirtelen nagyon az akarok lenni.
A túlsúlyos nők terhessége során sokkal nagyobb eséllyel jelentkeznek komplikációk, melyek veszélyeztetik a magzatot.
Sok nő kifejezetten utálja, ha terhesség alatt idegenek taperolják a hasát.
Az Amerikai Gyógytornászok Egyesületének ajánlása szint azoknak a terhes nőknek, akik nem kelhetnek ki az ágyból, speciális tornát kellene végezniük.
A terhesség alatt dohányzó anyák fiúgyermekeinek nagyobb a kockázata, hogy későbbi életük során terméketlenek lesznek - állítja egy új tanulmány.
Van, aki hosszú ideig reménykedik minden hónapban, hogy végre valóra válik az álma és pozitív lesz a teszt.
Huszonöt hetes terhes vagyok, és jelentem, lezajlott az első bevásárlóroham.
Az egyik haverom azt mondja, hogy egy bölcsészen mindig van valami csíkos.
Bármennyire jó dolog terhesnek lenni, hamar elérkezik az a pont, mikor a terhes nő elkezdi magát bálnának érezni, és emiatt néha rossz kedve is lesz.