Mindig is a nők főzték a legjobb söröket – csak aztán a férfiak nem hagyták nekik
A sörfőzés mesterségét hagyományosan nők művelték – egészen addig, míg a 16. században boszorkánysággal nem vádolták meg a folyékony kenyeret gyártó asszonyokat.
A sörfőzés mesterségét hagyományosan nők művelték – egészen addig, míg a 16. században boszorkánysággal nem vádolták meg a folyékony kenyeret gyártó asszonyokat.
Három rövidebb mű után ismét nagyszabású elbeszéléssel jelentkezett Krasznahorkai László. A Herscht 07769 egy fiktív türingiai kisvárosban, Kanában játszódik, ahol a porcelángyár összeomlása után szinte csak öregek és betegek totyognak az utcákon. Részmunkaidős aszfaltozók, raktárosok, Hartz IV-es segélyen élők támasztják a pultokat, isszák a 409 féle helyi sör valamelyikét. A hegyekből mintha farkasok üvöltése hallatszana, a szomszédban a nácik szokásos mulatozása. Névről ismerni mindegyiküket, köztük a Bach-rajongó Bosszt. Ő vette magához az intézetből a termetes Floriant, a történet főhősét, akit különös kvantumfizikai probléma gyötör. A jámbor gigász úgy érzi, bármikor bekövetkezhet az apokalipszis, és csak egyvalaki segíthet: Angela Merkel. Krasznahorkai lenyűgöző, 424 oldalas mondatának tétje, hogy végül a remény vagy a pusztulás oldalán keletkezik-e többlet a világban. Ajánló.
Még a húsos ragukban való felhasználás és a sörivó versenyen való menőzés megvan mint alternatív sörpazarlási módszer, ahogy az is rémlik, hogy a csigák szeretik, így sörrel készíthető nekik olyan csapda, amiről hirtelen nehéz eldönteni, hogy nagyon kegyetlen, vagy a lehető legemberibb mód a távoltartásukra. Arra viszont nem voltunk felkészülve, hogy egészen klassz kis lájfhekkekre alkalmas a sör, lássuk is, hogy mik ezek!
Nagyon szerettünk volna egy finom alkoholmentes sört találni, de hiába próbálkoztunk, még a tesztgyőztes termék is alig csak a közepes szintet ütötte meg.
Millió sörös érdekesség akad, kezdve azzal, hogy egyesek miért nem koccintanak vele, egészen odáig, hogy vajon miért kínálják egyes fajtákat rizzsel. Vagy épp golyóval.
Ha valamiben nincsenek állati összetevők, azok a gyümölcslevek – gondolhatnánk, de sajnos el kell keserítenünk olvasóinkat: ha dobozos, akkor éppenséggel a narancslé is lehet nem vegán. És nincsenek jó híreink a sör- és borfogyasztók számára sem.
Ha megkoccintod egy sörösüveg tetejét egy másikkal aljával, az alsó palackból gejzírként tör fel a sör, ami kitűnő lehetőséget teremt, hogy borsot törj illuminált állapotban lévő barátaid orra alá.
A modern sörösüveg formája talán unalmasnak és meglehetősen egyszerűnek tűnhet számodra, de jó tudnod, hogy évszázados innováció áll mögötte. És az sem véletlen, hogy az üveg nem átlátszó, hanem barna vagy zöld.
Ő az, aki képes becsapni egy forgóajtót, és akit tiszteletből nem csípnek meg a szúnyogok. Ő az, aki oroszul tud franciául beszélni. Aki előző életében is önmaga volt. Aki nem félne megmutatni nőies oldalát, ha lenne. Aki akkor is férfiasan nézne ki, ha csivavát sétáltatna. Akinek a telefonszámát az ellenségei úgy tartják számon, mint végső segélyhívó. Aki egyszer farkasszempárbajra hívta a saját tükörképét, és négy nap után nyert. Nem mellesleg egyszer párhuzamosan parkolt le egy vonatot. Őt csak úgy hívják, hogy a világ legérdekesebb embere.
A Dívány Csehország második legnagyobb sörgyárában járt, ahol testközelből csodálhattuk meg a sörkészítés folyamatát, és közvetlenül a vezetékből csapolva kóstolhattuk meg a frissen főzött sört. Kukkants be velünk a kulisszák mögé!
Globálisan több mint 1,9 milliárd hektoliter sör fogyott tavaly, a világ legnagyobb sörgyártó nemzete Kína, a második az USA, a harmadik pedig Brazília volt. A magyar sörpiacon a mennyiség helyett a minőség hódít, a prémium sörök idén is tarolnak. Tudtad, hogy a sörnek világnapja is van?
Kevés olyan pontja van az országnak, ahol annyira erősen érezhető a háborítatlan természet csendjében rejlő végtelen szabadság, mint Tiszafüreden és környékén. A Tisza-tó fővárosaként is emlegetett település vadregényes kirándulásokkal, modern kerékpáros centrummal, ízletes halételekkel és színes programokkal várja a látogatókat. Én ezeket élveztem a legjobban.