Ennyi sör fogy a világon egy év alatt

Globálisan több mint 1,9 milliárd hektoliter sör fogyott tavaly, a világ legnagyobb sörgyártó nemzete Kína, a második az USA, a harmadik pedig Brazília volt. A magyar sörpiacon a mennyiség helyett a minőség hódít, a prémium sörök idén is tarolnak. Tudtad, hogy a sörnek világnapja is van?

Míg Európában 2017-ben a teljes sörfogyasztás közel 374 millió hektoliter volt, addig a magyar sörpiacon ebben az időszakban 6,22 millió hektoliter volt a forgalom. Ezzel az eredménnyel a középmezőnyben helyezkedünk el, a legnagyobb sörnemzetek Európában a németek, az angolok, a lengyelek és a spanyolok mind a gyártás, mind a fogyasztás oldaláról.

Te mennyivel járulsz hozzá? 

Világviszonylatban messze a legnagyobb sörgyártó Kína: évente több mint 465 millió hektoliter sört gyártanak, ami több mint a kétszerese az USA termelésének. Az Egyesült Államok a maga 224 millió hektoliteres termelésével azonban még így is a világ második legnagyobb termelője, a harmadikok pedig a brazilok, több mint 134 millió hektoliterrel. Globálisan a negyedik, és ezzel Európa legnagyobb sörgyártója Németország a maga 93 millió hektoliterével: több mint 1300 sörgyáruk van, és éves szinten nagyjából 5000 különböző márkájú sört készítenek. Az ötödikek az oroszok 89 millió hektoliterrel, őket követi Mexikó 82,5 millió hektoliterrel, Japán (55 millió hl), az Egyesült Királyság (40 millió hl), Lengyelország (39 millió hl) és tizedikek a spanyolok 32 millió hektoliterrel. A sörgyártás a legtöbb helyen korrelál a fogyasztással: a legnagyobb sörfogyasztó Kína, évi mintegy 113 milliárd üvegnyi sörrel, az USA 67,5 milliárd üvegnyit fogyaszt, többet, mint amennyit gyárt. A legnagyobb exportőrök a belgák, a németek és a hollandok, hazánk e tekintetben a 18. helyen állt 2017-ben 538 ezer hektoliteres sörexportjával.

Azért a nyári melegben nem árt óvatosabbnak lenni
Azért a nyári melegben nem árt óvatosabbnak lenniKlaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Augusztus első péntekje a sör világnapja

Bár a sörpiac folyamatosan átalakul, a sör népszerűsége töretlen. Nem véletlen, hogy a világon egyre több helyen tartják meg a sör világnapját augusztus első péntekjén. Az ötlet 2008-ban egy amerikai sörözőből indult, azóta pedig már több száz országban ünnepelnek a barátság és a sör jegyében. A világnap célja, hogy összehozza a sört kedvelő baráti közösségeket, valamint hogy elismerje a sör készítőit és felszolgálóit.

A prémium sörök idén is jól fogynak

„Hazánkban idén a prémium és szuper prémium sörök fogyasztása tovább nőtt, míg a többi sörfajta forgalma a hidegebb időjárás hatására valamelyest csökkent. Az első félévi adatok alapján a prémium szegmens forgalma eléri a teljes forgalom közel egynegyedét” – mondja dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. Jó hír az is, hogy egyre népszerűbb a mérsékelt alkoholfogyasztás. Az egészségtudatosság nemcsak a táplálkozás és a testmozgás területén jelentkezik az utóbbi időben, hanem az alkohol fogyasztása során is, és a magyar sörkultúra is folyamatosan fejlődik, az európai trendekhez hasonló irányban: folyamatosan nő a prémium és szuper prémium sörök forgalma, illetve a csökkentett alkoholtartalmú, ízesített termékek fogyasztása. Sörben egyre inkább a minőségre és nem a mennyiségre koncentrálunk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek