Beöntés, vajúdás, burokrepesztés, császármetszés
A rendhagyóan hosszúra sikerült szüléstörténetben O.U.T.
A rendhagyóan hosszúra sikerült szüléstörténetben O.U.T.
Vasárnapi szüléstörténetek sorozatunkban Andrea meséli el, hogyan hozta világra kislányát egy héttel korábban a kiírtnál.
Nem minden szülés olyan könnyű és gyors, mint Gyöngyvér esetében, olykor egy kis segítségre is szükség van.
Blanka annyira jól érezte magát a mamája hasában, hogy esze ágában sem volt időre megszületni.
Viki nőgyógyásza a 38.
Vasárnapi születéstörténetek rovatunkban ezúttal Peti születését osztja meg az olvasókkal az anyuka, aki ugyan nem tervezte az otthon szülést, de a viharos gyorsasággal kifelé igyekvő kisfia úgy döntött, nem várja meg, amíg kiér a mentő, apukája segítségével otthon jött világra.
Miután kivédtem az indítást, a gyerek úgy látszik be akarta bizonyítani, hogy pontos, szófogadó természet, mert november 25-én, a másodszorra kiírt napon született.
Babapók kislánya többször is izgalomba hozta szüleit: először a huszonötödik héten, amikor kiderült, hogy nincs semmi a lába között, majd a harmincötödik héten, amikor úgy döntött, lótuszülésben kényelmesebb.
Minden anya olyan szülésről álmodik, amely gyors, kevés fájdalommal jár, szövődménymentes és a végén egészséges kisbaba jön a világra.
Anyabanya már majdnem felnőtt gyermekei születésére emlékszik vissza.
Liliomnak a 39. hét elején folyt el a magzatvize egy hajnalon, majd párjával bevonultak a kórházba. Öt órával később megszületett kisfiuk.
Éva a 38.