Éva a 38. héten hasmenős vírus után kiszáradva tartott a kórház felé, ahol infúziót ígértek neki. Arra nem számítottak, hogy már csak kettőben megy haza onnan. Vajúdás alatt szinte észrevétlenül tágult ki 8 centire, a szülésznő ijedtében a gumikesztyűt is fordítva vette fel. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
A történet onnan kezdődik, hogy Tomi csütörtök éjjel beteg lett, elkapta a hányós-hasmenős vírust, küzdöttünk 2 éjjelt és kezdett jobban lenni szerencsére. Ekkor jártam a 38. hétben a kislányommal Szombat délelőtt én is elkezdtem hányni, délutánra már a hasam is ment, én pedig szorgosan utána, úgy 10 percenként.
Délutánra már annyi erőm sem volt, hogy üljek, csak feküdni bírtam, totál legyengültem és kiszáradtam, nem maradt bennem semmi. Este 6-kor elmentünk az ügyeletre, ott is megállapították, hogy nagyon ki vagyok száradva, ezért adtak beutalót a 25 km-re lévő város sürgősségijére, hogy töltsenek fel infúzióval. Tomit összecsomagoltuk, Párom kivitte anyukámékhoz, én addig tovább kókadoztam otthon. Mielőtt indultunk volna a kórházba, mondtam Janinak, hogy vigyük a táskát, biztos, ami biztos. De ő lebeszélt róla, mondván csak infúziót fogok kapni, nem tartanak benn, a szülésig pedig van 2 hét. Kár, hogy hallgattam rá.
Ahogy mentünk, arról beszélgettünk, hogy most legalább le tudjuk mérni, hogy mennyi idő alatt érünk át, ha majd eljön a nagy nap (nem sejtettük, hogy a főpróbából élő adás lesz). Fél 9-kor értünk a kórházba, bekötötték az infúziót és pedig szépen feléledtem tőle! Fél 11-re folyt le az infúzió és közben azt éreztem, hogy egyre gyakrabban keményedik a hasam. Egész nap a kislányomért aggódtam, hogy mennyire fogja megviselni ez a procedúra. Kimentem vécére és akkor már kicsit véreztem is, elkezdődött a tágulás. Az ügyeletes doki javasolta, hogy menjünk be a klinikára egy ctg-re, hogy minden rendben van-e a babával, megfogadtuk a tanácsát.
A következő dilemma az infúzió felvétele után jött, mert akkor már éreztem, hogy itt bizony szülni fogunk, ha tetszik, ha nem. Csak kérdés, hogy előbb hazamenjünk a táskáért vagy egyenesen a klinikára?! Jani hazament volna szíve szerint, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy menjük a klinikára. Nagyon féltettem Noémit. 11-kor már a klinikán voltunk, a vizsgálat alapján már akkor 3 centire kitágultam, a fájásaim 2-3 percesek voltak és még szinte nem is fájtak. Ekkor következett egy félórás ctg, ami mutatta, hogy Noémivel minden oké és a fájások is jönnek szépen.
Konzultált két doki és az orvosomat is felhívták, abban egyeztek meg, hogy várnak 2 óráig, akkor kiderül, hogy szülünk vagy sem, ekkor volt fél 1. Kimentem Páromhoz a folyosóra, beszélgettünk, sétálgattam és elkezdtek erősödni a fájásaim is. 1-kor a szülésznő behívott, hogy feküdjek le kicsit pihenni, ami tényleg jól is esett, de egyre erősebb fájások jöttek. A szülésznő kíváncsiságból megvizsgált és döbbenettel állapította meg, hogy már 8 centinél tartunk! Párom gyorsan átöltözött, hogy velem lehessen és a dokimat is riasztották, hogy siessen, mert rövidesen szülni fogok.
Innentől kezdve felgyorsultak az események, jöttek a fájások, én átadtam magam nekik és hívtam a kicsi lányomat, hogy jöjjön-jöjjön-jöjjön! Éreztem, ahogy halad egyre lejjebb és már nem kell sok időt várni a nagy találkozásra. Végig oda tudtam figyelni magamra és a kicsi lányra, aktív részese voltam a szülésemnek, nem szenvedő alanya. Aztán már jöttek a tolófájások, nem is kellett nyomnom, már ki is bújt Noémi fejecskéje félig (amit meg is simogattam), ekkor toppant be a dokim. A szülésznő is annyira meglepődött a gyorsaságon, hogy sietségében fordítva húzta fel a gumikesztyűket.
1-2 fájást el kellett sóhajtanom, nyomtam kettőt és meg is született az én kis gyönyörűségem! Egyből felsírt, apuka elvágta a köldökzsinórt és a pocakomra tették Noémit. A nyakára volt kétszer tekeredve a köldökzsinór, de a szülésznő egyből meglazította. Így született meg Noémi Csilla 2008. február 17-én, éjjel 1 óra 50-kor 3340 grammal és 51 centivel. A szülésemben egy picike gátmetszés volt az egyetlen beavatkozás, az is csak azért, mert nagyon gyorsan jött a kishölgy. Vasárnap reggel már ülve szoptattam és úgy mentem, mint aki nem is az éjjel adott életet egy gyönyörű kislánynak! Az érzéseink is teljesen mások voltak, nem volt félelem egyikünkben sem (csak aggódás a babáért), de tudtuk, hogy mi miért történik, kértünk és kérdeztünk, nemcsak sodródtunk.
Nem volt sírás-rívás, csak nagy boldogság és nevetés, amikor megszületett a kishölgy. Jani első mondata az volt, hogy a harmadik már otthon fog születni. Ha nem lettem volna beteg, kétséges lett volna, hogy időben beérünk-e. Örülök, hogy megtapasztalhattam azt, hogy így is lehet szülni! Nem tudom, hogy minek köszönhető, hogy ilyen gyorsan megérkezett Noémi, de hálát adok az égnek, hogy nem kellett sokat szenvednem. Pedig a táskában elő voltak készítve a homeopátiás bogyóim, amit vajúdás közben akartam szedni, hogy gyorsítsam a folyamatot.
A szülés utáni 3 nap szörnyű volt a szülőszobán, végighallgattam egy csomó szülést, mindig égett a villany, pont az én szobámnál voltak a műszerek, ott készítették elő a tálcákat, amiket szüléskor használtak, állandó volt a zaj és a beszélgetés. Pihenni szinte egy percet sem lehetett. Noémi éjjel-nappal velem volt, ha fürödni mentem, az ott lévő szülésznőket kértem meg, hogy nézzenek kicsit rá. Aki már szült, tudja, hogy a szülőágy: nem valami kényelmes, nos én ezen a szerkezeten töltöttem 3 éjszakát, alvással próbálkozva.
De egész nap együtt voltunk, szopiztunk, beszélgettünk és próbáltam pihenni, ami lehetetlenség volt a körülmények miatt. Már kedd hajnalban beindult a tej, estére már 30-40 grammokat szopizott Noémi, azóta is cicifüggő a drágám. Nagyon szép és gyors szülésem volt, ilyet kívánok mindenkinek!
Éva
