10 év alatt négyszer váltott nevet ez a magyar város
Pentele, majd Dunapentele, később Sztálinváros is volt Dunaújváros. A járási székhely névváltoztatásaihoz különös okok vezettek.
Pentele, majd Dunapentele, később Sztálinváros is volt Dunaújváros. A járási székhely névváltoztatásaihoz különös okok vezettek.
A piacok mindig is nagyon fontos szerepet töltöttek be a mindennapokban: piacozni szinte szertartás, amellett, hogy bevásárlás, sokak számára kikapcsolódás, kellemes időtöltés is egyben. Nem volt ez máshogy a szocializmusban sem.
Budai közterületekről mutatunk ebben az összeállításunkban régi képeket: valódi időutazás lesz, bár van néhány olyan felvétel, melyet kis túlzással akár ma is elkészíthettek volna.
Lassan már fél évszázada annak, amikor évente egy nagyvárosnyi ember fogadott örök hűséget egymásnak. A hetvenes évek múlásával folyamatosan csökkent ugyanis a házasodási kedv, pedig addig az egy év alatt megkötött házasságok száma nemcsak a szocializmus idején volt kimagasló, hanem Magyarország történetében is ritkaságnak számított.
Különórák, kell-e aromadiffúzor a csoportszobába, kinek mikor van gyümölcsnap, hogy lehetne egészséges és finom menza egyszerre: az óvodák mai nagy kérdései a szocializmusban gyakorlatilag nem léteztek még. Fotókon időzzük fel, milyen volt oviba járni anno.
Ma már szinte természetes, hogy ha éhesek vagyunk, sokféle étterem közt válogatva dönthetjük el, hol fogyasszunk. Ezek hangulata és árfekvése eltérő: a szocializmusban még sokkal kisebb volt ez a fajta változatosság.
A Balaton és a szocializmus egymástól el nem választható, de nem csak abban az értelemben, hogy a tó irányában érzett nosztalgia java ehhez az időszakhoz köthető. Legnagyobb állóvizünk egészen más arcot mutatott a második világháború után, mint ma: a szocializmus teljes mértékben átformálta a régiót.
A pesti városrész legismertebb terei a szocializmusban másként festettek, mint ma: múltidéző képeinken ezeket mutatjuk be.
A szocializmus építése mindenki feladata volt az előző rendszerben, de valahogy a munkásoknak több és keményebb munka jutott, mint más elvtársaknak. Nem csoda, hogy művészeket is megbíztak azzal, idealizálva ábrázolják erőfeszítéseiket.
A balatoni turizmust a szocializmus teremtette meg nemcsak a munkásosztály, de a legfontosabb elvtársak számára is. A balatonaligai retró pártüdülő évtizedekig elzárt világ volt: ebbe pillanthatunk most be.
A Kádár-korszakban természetes volt, hogy a rendszer építéséhez két keze munkájával is hozzájárul a fiatalság: a szocializmus építőtáboraiban gyümölcsszedéstől szó szerinti építkezésig bármi belefért a napirendbe.
Sokkal jellegzetesebb volt a karácsonyok menüje az átkosban, mint manapság: ennek oka volt az is, hogy kevesebb élelmiszer volt elérhető és kisebb költséggel is gazdálkodtak a családanyák, mint ma. A szocializmusban ezeket az ételek kerültek szenteste az asztalra.