Ma már szinte természetes, hogy ha éhesek vagyunk, sokféle étterem közt válogatva dönthetjük el, hol fogyasszunk. Ezek hangulata és árfekvése eltérő: a szocializmusban még sokkal kisebb volt ez a fajta változatosság.
A szocializmus éttermeinekmegvolt a maga sajátságos hangulata, gondolhatnánk, de ahogyan az múltidéző képválogatásunkból kiderül majd, közel sem voltak egységesek külsejükben és hangulatukban sem ezek a vendéglátóipari egységek, mint amilyenekként emlékezhetünk rájuk.
A kerthelyiségek hangulatossága ugyanúgy megjelenik a képgalériában, mint egyfajta sajátos esztétika, amely a szocializmus cégéreit és étteremneveit jellemezte: vajon hány, vörös előtaggal megnevezett helyen fogyaszthattunk estebédet ebben az érában?
A lenti képre kattintva megnyithatod a galériát!
A galériában szereplő éttermek nagy része nem működik már, így összehasonlításra nincsen sok lehetőségünk, de ettől még nagyon érdekes legalább egy kicsit bekukucskálni oda, ahol nagyszüleink és szüleink jókat ehettek több évtizeddel ezelőtt.
Ha tetszett ez a galéria, ajánljuk a szocialista éra Budapestjéről készült galériánk mellett amozikról született képválogatásunkatis!

























