Utálatos dolog a változás. Tartunk tőle, nem szeretjük, ellenállunk neki. Pedig könnyebb lenne az életünk, ha kevésbé szenvednénk a változásoktól, és nem okozna akkora fájdalmat az alkalmazkodás. De mi kellene ehhez? Elsősorban rugalmasság. Érzelmileg és a gondolkodásunkban egyaránt.
Dániában úgy nevelik a gyerekeket, hogy magabiztosak legyenek, egy közösség részének érezzék magukat, és magas szinten legyenek képesek a közös problémamegoldásra, legyen szó egyéni konfliktusokról vagy iskolai feladatokról. Ez az oktatási szemlélet azt eredményezi, hogy a tanulmányi eredményeik a PISA-teszt alapján az OECD országok átlaga felettiek, és Dánia az ENSZ boldogságfelméréseiben is az elsők között van már hosszú ideje.
A pozitív gondolkodás erőltetése káros, a belső békéhez, a teljes élethez kellenek a negatív érzések. Ez volt 2016 legkedveltebb témája.
A nők gyakran kérnek bocsánatot barátaiktól, párjuktól, munkatársaiktól, ha valami probléma történt, akkor is, ha nem az ő hibájuk volt. A férfiakat ezzel szemben ritkán hallani, hogy szabadkoznának. És ennek megvan a maga oka.
Ha valaki gázolt át mostanában karácsonyi díszekben és hömpölygő tömegben úszó bevásárlóközponton, adventi vásáron vagy csak szimplán egy sétálóutcán, az biztosan egyetért azzal, hogy a „karácsonyi őrület” kifejezés egyáltalán nem túlzó. Hogy ennek a felfokozott időszaknak megvan a maga pszichológiája, az egyáltalán nem meglepő – a hatások, problémák és megoldások közül szemezgetünk, hogy idén igazán jó legyen az év legfontosabb családi ünnepe.
Minden szülőre hosszú évek kihívása vár, amint kamasz lesz a gyerek. Az addig relatíve könnyen kezelhető gyerekből furcsa, érthetetlen, zárkózottabb vagy éppen a veszekedést kereső figura válik. A szülőknél csak egy csapatnak nehezebb a kamaszkor, maguknak a tinédzsereknek. Pedig talán könnyebb lenne mindenkinek egy fokkal, ha jobban értenénk, hogy mi zajlik ilyenkor az agyban.
Rájöttem, hogy mindig is a türelmetlenségemből fakadó "mindent vagy semmit" felfogás állt az utamban.
Bár nagyon szeretnénk, hogy a gyerekeink jószívűek és másokkal törődők legyenek, valahogy elfelejtjük erre nevelni őket. Pedig a gondoskodás bennük van már egészen kicsi kortól. És több okunk is lehet arra, hogy melegszívűnek neveljük őket – még ha a világ a sikerességet többet is hangsúlyozza. Mik ezek az okok és hogyan csináljuk?
Ebben az évben is számos fontos témát érintettünk, sok szakemberrel beszélgettünk.
Az Egy gésa emlékiratai című film egyik legkülönlegesebb forgatási helyszínén, a Kiotó melletti bambuszligetben sétálni felemelő érzés, ugyanakkor néhány lépés után máris apró hangyának érezheti magát az ember, különösen annak tudatában, hogy a majd 15 méter magasra tornyosuló növények voltaképpen a fűfélék langaléta rokonsága, így a leveleik közt játszó szél hangja is sajátos. Mindez az ellentmondásos élmény teljesen szokványos a végletek hazájában, Japánban.
Mindannyian tapasztaltunk már ilyeneket: belépünk egy terembe, minden fej felénk fordul, és hirtelen csend lesz. Egy liftbe kerülünk a nagyfőnökkel. Barátunk bemutat az ő barátainak, majd továbbmegy… Érezzük, hogy kivörösödünk, szorítani kezd a gallér, tudjuk, hogy jó fej módon kéne megnyilvánulni, de semmi ötlet, hogyan tegyük ezt. Ez a társas szorongás. Ellen Hendriksen összegyűjtött pár tippet, hogy mit tehetünk ellene.
A gyereked alapvető érdeke, hogy az emberek, akik a családját alkotják, szépen bánjanak egymással, szerető környezet vegye őt körül. De ez néha nagyon nehéz. Kulturális és felfogásbeli különbségek miatt néha komoly konfliktusok húzódnak a szülők (anyák) és a nagyszülők (anyósok) között. Ilyenkor általában ott statisztál egy sunnyogó férj, aki úgy csinál, mintha semmi dolga nem lenne ezzel az egésszel, pedig a megoldás rajta (is) állna. Hogy ne a gyereke igya meg a levét.
