Igen, a gyerek időnként direkt idegesít minket. Ilyenkor érdemes a szándék mögé nézni, ahol megbújik egy mélyebb üzenet. De mi az?
Több oka is lehet annak, ha hússzor kérünk valamit, de a gyerek mégsem teszi meg. És a hiba leggyakrabban bennünk van.
Ne legyünk álszentek, van valami oka, hogy gyereket vállaltunk. Ez lehet jó, és lehet olyan, amivel később hátráltatjuk, ahelyett, hogy segítenénk.
Fel sem túnik, hogy a pelenkázó a női mosdóban van, és a baba-mama szobát sem baba-szülő szobának hívják. Létezik apai egyenjogúság? Szükség lenne rá?
Érdemes lenne megtanulnunk büszkén hibázni, hogy aztán ezt tanulhassák meg tőlünk a gyerekeink is.
Nevelni kell, idomítani viszont nem. A pszichológus az olvasók kérésére arról ír, hogyan tudunk úgy fogalmazni, hogy ne fájjon a gyereknek a nevelés.
Aki azt gondolja, minden marad a régiben (plusz egy bébi), az meg fog lepődni. De azért pánikba esni sem kell, ezután sem kell mindent kukába dobni.
A gyereknevelés kérdései pillanatok alatt nagyobb vitákat szülnek, mint a politika és a vallások együtt. Miért megyünk egymás torkának, mi, anyák?
Mit mondjunk a gyereknek nem kedvelt rokonainkról? Pláne, ha ő egyenesen imádja őket? A pszichológus szerint nem kell a színház, de az utálkozás sem.
Lesz idő még a barátságra? Másról is beszél majd, mint a babáról? Nekem miért nincs még gyerekem? Pszichológusunk megmondja.
Hogyan maradhat valaki nyugodt például egy vadul dühöngő gyerek mellett? Mondjuk úgy, ha tudja: ennyi a dolga, nem kell más csodamegoldást kiagyalnia.
Mindenki kedves, aranyos anyuka/apuka szeretne lenni, mégis folyamatosan egy rém beszél a szánkból. Miért van ez? Mitől lesz otthon jó a hangulat?
