A gyermekkorban mutatott osztozni tudás, együttműködés és kedvesség szinte csalhatatlanul előrejelzi a felnőttkori sikerességet.
Vannak érzékenyebb és kevésbé érzékeny gyerekek, de aligha kerülhető el az élmény: az ember néha akaratán kívül megsérti a csemetét.
A videó azonnali élvezet. A szóbeli mesébe fokozatosan vonódunk be, a végére áll össze, aztán tovább érlelődik. Élvezetes, de megdolgoztat.
Miközben tele a világ kétes hasznú önsegítő könyvekkel, a boldogabb élethez való legjobb minta otthon mászkál. 60-130 centis, és örül az életnek.
Van az "ide állj, ne oda, itt fogd meg, vigyázz a táskáddal, oda lépj, ne dőlj oda!", és van, aki akkor se szól, amikor már rég kéne. Hol a középút?
Elég jól csinálom? Ez az örök kérdés mindenkit kínoz, de aki mindent jól akar csinálni, és retteg a hibáktól, annak különösen gyötrő.
Nem a rosszalkodást kell helyeselni, vagy elmosni a jó és a rossz határát. Viszont a rosszaság igazi oka sokszor jogos, csak az eszközök rosszak.
A nagyinál megy a rajzfilm, az oviban a habos torta, a buszon a káromkodás. Meg kell védeni a gyereket ezektől?
Az összes gyerek nyugodtan ül és eszik, csak a mienk csámcsog gusztustalanul. Miért? Pszichológusunk tudja.
Sok szülő azt hiszi, valamit nem elég egyértelműen kommunikált, azért tesz még mindig rosszat a gyerek. Ezért folyamodik a gyerek megszégyenítéséhez.
Az ijesztő méretű dührohamokat azok a gyerekek produkálják, akik nincsenek hozzászokva, hogy olykor korlátokat állít eléjük az élet (a szülő).
Szólhat azért, hogy ne derüljön ki, amúgy se tudnánk egymásnak mit mondani, de nyújthat némi kikapcsolódást is, ami nem okoz károkat.
