A maximalistáknak nehezebb a gyereknevelés

Zanza!

Napjainkban támogatott érték a teljesítményelvűség. Legyünk maximalisták, ne hibázzunk, legyünk a legjobbak, fő a hatékonyság! Ebben a légkörben nevelkedünk, ez hatja át a munkahelyünket, ezt díjazza a környezet, hiszen akkor jönnek a sikerek. Csakhogy, aki magáévá teszi ezt a szemléletet, vagy eleve ilyen a habitusa, az komoly nehézségekkel fog szembenézni a gyermeknevelés során. A poronttyal nem lehet mindig hatékonynak lenni, egy csomó „haszontalan” időt kell vele tölteni, nem feltétlenül jönnek a sikerek, hiába fektet bele az ember sok energiát.

Nézzük, mi nehezebb egy maximalista szülőnek, és hogyan lehet enyhíteni a problémákon.

Inkább haladnék a teendőimmel!

Sokan mondják, nem is értik magukat, de néha inkább házimunkába „menekülnek” a gyerek elől. Ez bűntudatot okoz nekik, és azt kérdezik maguktól: „akkor én nem is szeretem a gyerekem?” Hogy van az, hogy valaki szívesebben takarít, mint játszik a csemetével – merül fel a kérdés. Persze szó sincs róla, hogy ezek az anyák és apák ne szeretnék eléggé a porontyot, hanem nehéz nekik felvenni azt az egészen másfajta hozzáállást, tempót, amit a gyerekkel való együttlét igényel. A felnőtt fejében ott kattog, hogy teljesíteni kell, hogy mennyi idő áll rendelkezésre, és erre miféle feladatok jutnak. És egyszer csak időpocsékolásnak tűnik, hogy ő csak úgy ül a szőnyegen, semmit sem csinál, csak babázik vagy autót tologat, miközben úszik a lakás, várják a megválaszolatlan e-mailek, az elintézetlen ügyek.

shutterstock 343179281

Valljuk be, eltorzult az értékrendünk! Számos kutatás igazolja, amit a lelkünk mélyén sejtünk is, hogy az élettel való elégedettséget alapvetően a tartalmas emberi kapcsolatok adják, és ezek azok, amik életünk végén is fontosnak, értékesnek fognak tűnni. Hogy mindig tiszta volt-e a konyha köve, az kisebb súllyal fog latba esni. A kapcsolathoz, és különösen a gyerekkel való kapcsolathoz idő kell, olyan idő, mikor nincs célunk és feladatunk, csak együtt vagyunk. Tényleg nehéz kiszállni a mókuskerékből, de inkább most tegyünk érte, mint hogy később bánjuk! Van, akinek megoldás, hogy kijelöli az időt: „most egy óra a gyereké, aztán vissza a feladataimhoz”. Így nem érzi, hogy kifolyik az idő a kezéből.

Semmi nem megy flottul

Az előzőekhez szorosan kapcsolódik: nemcsak az egyéb dolgainkkal akarunk haladni, valami eredményt szívesen látnák a gyereknevelés terén is. Ha mást nem, legalább azt, hogy a napi rutinnal jól haladunk.

Ehhez képest felkeltünk már két órával ezelőtt, de még mindig nem sikerült elindulni a sétára, és nem is értjük, mivel ment el az a sok idő. A teljesítményorientált szülő ostorozza magát, hogyan lehet ilyen béna, mikor mindig is megvetette az efféle szétesett embereket. Miért nem tudja elintézni a gyerek fogmosását és átöltöztetését tíz perc alatt? Ja, hát mert bohóckodik a poronty. De miért nem tudja megnevelni, hogy ne bohóckodjon? Talán intellektuális szinten megadja a választ: azért, mert gyerek, és lételeme a játék, de ez az érzelmi görcsöt nem feltétlenül oldja fel, ami abból ered, saját magát hibáztatja, hogy nem megy minden egyszerűbben, gördülékenyebben.

Kisgyerekkel nem megy az élet flottul, és érthető, ha a szülőt ez frusztrálja. Apró sikereket lehet elérni, ha észrevesszük, mik a leginkább nehézkes pontok, amiken rendszeresen elcsúszunk. Gyakran az is probléma, hogy visszaüt a teljesítménykényszer: a család indulna valahova, vagy fektetés lenne, de a szülő mindig észrevesz valami kis apróságot, amit éppen csak gyorsan elintéz. Mondjuk, a gyereknek segít kezet mosni, de közben gyorsan letakarítja a mosdót.

shutterstock 217330882

Ezek a kis kilépések a helyzetből éppen elegendők a csemetének arra, hogy elkezdjen játszani, amiből nehéz őt visszazökkenteni. Hatékonyabb lesz, ha végig, teljes figyelmével a gyerekkel van az ember, és minden egyéb feladatot máskorra hagy. Akkor jobban egymásra hangolódnak, és a légkör is nyugalmasabb lesz, mintha kapkodva, kétfelé akarna teljesíteni a szülő.

Elég jól csinálom?

Ez az örök kérdés mindenkit kínoz, de aki mindent jól akar csinálni, és retteg a hibáktól, annak különösen gyötrő. A legszuperebb szülőt sem csak sikerélmények érik, ráadásul lehet, hogy ő maga, belül érzi, hogy valahogy nem klappol minden: nem tud eléggé ráhangolódni a gyerekre, nem képes minden helyzetben úgy idomulni, ahogy a csemetének szüksége lenne rá.

A probléma inkább a szülő magával szemben támasztott elvárásával van, nem a képességeivel. Nem lehet a gyerek minden életkorában és minden tevékenységben egyformán magunkra találni. Van, ami otthonos a szülőnek, más helyzet nem. Akinek könnyű a kisgyerekkor, azt lehet, hogy a kamaszkor fogja megviselni, vagy már a kisiskolás kor, mert őt a gyerek bújóssága élteti. A másik szülő akkor virágzik ki, mikor már kevesebb közös játékot igényel a csemete, de jókat lehet vele beszélgetni. Nem vagyunk egyszerre mindenfélék.

Fontos, hogy a szülő ne alkalmazkodást és tökéletes eredményt várjon saját magától, hanem engedje meg magának, hogy megkeresse, hogyan tudja jól érezni magát helyzetekben. Ha valami nem megy, inkább próbáljon ott lenni a saját érzéseiben, együttérzést nyújtva magának, mint hogy még szigorúbban hajtsa magát a vágyott tökéletesség felé!

Cziglán Karolina
pszichológus 

Blogmustra