Barnulj okosan!
Tudod, hogyan dolgoznak a bőrödön a kémiai és a fizikai fényszűrők? És azt, hogy mikor célszerű a napon tartózkodni az optimális D-vitamin-termeléshez? Most elmagyarázzuk!
Tudod, hogyan dolgoznak a bőrödön a kémiai és a fizikai fényszűrők? És azt, hogy mikor célszerű a napon tartózkodni az optimális D-vitamin-termeléshez? Most elmagyarázzuk!
Kevés rosszabb élmény van, mint amikor egy szép nyári napon ahelyett, hogy élveznéd a jó időt, fullánkokat kell kivadásznod feldagadt testrészeidből. De melyik csípés rosszabb, a méhé vagy a darázsé, és hogy lehet megkülönböztetni a harapástól?
„Manapság elég kitenned egy régi képet a tóról, és rögtön dőlnek a lájkok” – mondja Kiss Noémi író, akinek nemrég jelent meg Balaton című könyve a Magvetőnél. Ám a kötetben szereplő 14 novella nem áll meg a mindannyiunk számára ismerős retró elemek felvonultatásánál. Persze megkapjuk a mólót, a lángost, a pulóverpiacot, a SZOT-üdülőt, az NDK-s strandolókat. De kapunk valami egészen mást is: a ’80-as évek összetett korrajzát, rendszerkritikát és diverz szereplőket – a szocializmusban tönkremenő felnőtteket, akik csak a legritkább esetekben tudnak ott lenni a gyerekeiknek.
Még a húsos ragukban való felhasználás és a sörivó versenyen való menőzés megvan mint alternatív sörpazarlási módszer, ahogy az is rémlik, hogy a csigák szeretik, így sörrel készíthető nekik olyan csapda, amiről hirtelen nehéz eldönteni, hogy nagyon kegyetlen, vagy a lehető legemberibb mód a távoltartásukra. Arra viszont nem voltunk felkészülve, hogy egészen klassz kis lájfhekkekre alkalmas a sör, lássuk is, hogy mik ezek!
A nyári kánikulában nem csak nekünk, embereknek esik jól egy hűsítő csobbanás, hanem négylábú, bundás barátainknak is. Összegyűjtöttük azokat a strandokat, ahol nemcsak a kutyusoknak, hanem gazdáiknak is szuper élmény lehet a fürdés.
A nagy nyári lazaságban könnyebben előfordulnak balesetek a játszótéren, a strandon és a négy fal között is. A sürgősségis gyermekorvos elmondja, mit tegyünk, ha baj van.
Vajon ugyanúgy feltölt egy otthoni szabadság, mint egy utazással töltött? Mit adhat nekünk lelkileg az, hogy távol vagyunk a megszokott környezetünktől? Pszichológus szakértőinket erről kérdeztük.
A napégés nemcsak kellemetlen, de növeli a bőrrák kialakulásának a kockázatát. Ezért is fontos, hogy ne vegyük félvállról a megfelelő védelmet!
A nyárral együtt eljött a nyári szünet is – idén azonban nagy valószínűséggel minden másképp lesz, mint ahogy elterveztük. Sok nyári tábor, fesztivál és program marad el a következő hónapokban, így nemcsak a saját, de a gyerekeink nyarát is újra kell tervezni.
Itt a jó idő, a sokak által várt harminc fok feletti hőmérséklet, szikrázóan süt a nap, rövid szoknyákat lebbent a langyos szél, lehet napozni, strandolni, mindenki jókedvű. Ám van egy nem elhanyagolható csoportnyi ember, akinek ugyanez a „jó idő” az önkéntes karanténnal ér fel.
Nemcsak tavat választunk a nyaralás megtervezésekor, hanem oldalt is: az ország két ellentétes pártra szakadt, a déli part hívei a könnyebb megközelíthetőséget, a siófoki bulikat és a sekély, meleg vizű strandokat éltetik, az északiak pedig a borkultúrával, a hegyekkel esnek szerelembe. Kinek van igaza?
Milyen könyvekkel töltsük a nyarat, ha pszichológiai szempontból érdekes és hasznos művekre vágyunk? Pszichológus szakértőink ma erről írnak.